The Project Gutenberg eBook of Bernát Gáspár adomái, élczei, apró freskóképei és gazsiádái

„Közeledik a generalissimus adószedő, a halál! Tisztelgek neki, s összegöngyölitve lelkemet átadom neki ebben a s katulyában. Elég soká hitelezett s én becsülettel, sőt busásan megfizetek. Voltaképen két lelket adok neki. Egy gyermekét, melyet mindig szivemben hordoztam, s egy aggastyánét, mely ezelőtt hatvanöt évvel szállt belém, s melyet mentől inkább tartottam jól reménységgel, annál inkább rám vénhedett. Élhetetlen lélek volt a lelkemadta, s mindig attól a gyermekétől kért kölcsön, mely bőven födözte a deficitet. Jó lett volna financminiszternek. Nesze hát! Nem sajnálom tőled. A halálnak is csak élni kell!“

Ilyenformát mondhatott a mi kedves Gazsi bátyánk annak a sovány kaszásnak, midőn hajó-utcai, 5-dik szám alatt lévő lakásán megjelent, s ama táboriágyféle alkotmány elé lépett, melyben Bernát Gazsi nyugalomra hajtá fejét minden reggel, hogy este újult erővel vegye nyakába a várost. -6-

Már most mindennek vége, özvegységre jutott a samarkandi püspök, ki tudvalevőleg Gazsi bátyánk felesége volt. Hamisítatlan, őszinte bánat fogta el mindnyájunk szivét, kik e rendíthetlen komolyságu s kiapadhatlan tréfától bugyogó kedélyt ismertük.

Halála előtt néhány héttel, véletlen a nemzeti szállodába vitt vacsorára. Oly enyhe idő járt, hogy – bár december derekán voltunk – az üvegterem nyitott ablakain szelid tavaszi szellő lengett be, alig-alig lobogtatva meg a gázlámpák égő tulipánjait.

Már a dessertet hordta föl a hosszú, szőke pincér, midőn mutató ujját magasra emelve, megáll előttem Gazsi. Se „jó nap“ – se „jó estét“ – ez nem volt neki szokása. Harsány hangján, melyet csak maga nem hallott, de a többiek annál jobban, kegyetlenül panaszkodott Rothschildra, ki három stafétát küldött ma le Bécsből Pestre, azzal a fenyegetéssel, hogy ha még egy nap vonakodik elfogadni a másfél millió forintnyi osztalékot, kénytelen lesz őt (Gazsit) bepanaszolni, mert ő (Rothschild) nem bolond, hogy az ilyen lakásszük időben szállást adjon a más fia aprópénzének. Siralmas időket élünk. Az embert kiszorítja a pénze a szobából.

Aztán mellém ült, s térde közé kapva harmincöt éves esernyőjét, nem sokkal fiatalabb kabátja zsebéből kikap egy panatellast, rengeteg nagy bicskát a másik zsebéből, melynek óriási pengéjével gondosan levágta a szivar hegyét s végül egy imposans térfogatu katulyát, -7- mely öblében villanyfejü apró sétabotokat rejtegetett, melyeket Gazsi gyufáknak nevezett. S midőn a phosphoros pálcát a roppant katulya érdes lapján végig rántotta, rágyújtott az illatos „dohány-kolbászra“, mint nevezé, s apró karikákat eregetve, belebámult a csendesen lobogó lángba.

– Pajtás, kiadtam árendába. Tréfa részvénytársaságot gründoltak belőle. Már én ezután csak szelvényes auflággal eszem káposztát s osztalékkal töltött bélessel élek.

– Gyülöletből gyüjtöm. Ha együtt lesz mind, tűzet rakok alája, fölgyújtom s szalonnát pirítok mellette.

Ezzel – sóhajtott. Még sóhaját sem hallottam; talán más sem. Aztán felém fordult egészen.

– Pajtás – mondá – megvásott már az én életem szekerének tengelye. Nagyon kifelé áll annak a rúdja.

Először életemben hallottam komoly szavát. Több volt a komolynál, bánat rezgett hangjában.

Ki-kialvó szivarját újból meggyújtva kivett bundája zsebéből egy rengeteg almát, mindene rengeteg volt, s tányéromra tette.

– A szőregi pusztáról fa-ágyúból lőtte rám egyik jó pajtásom. Neked adom. Reggelre pedig elvárlak. -8- Olyan malac-szalonnám van, hogy kinyilnék utána torka X-nek is. (Itt egy kappanyhangjáról ismeretes rekedt uri ember nevét említette.) Ambrosziacus pogácsám, nektári szilvoriumom. Különösen ajánlhatom – mindkettőt megátkozta a pápa, a miért hogy nem fogadtam el tőle a bibornoki kalapot. Fehérhajó-utca 5-dik szám. Ott lakik Bernáth Gáspár. Nekem legalább azt mondta. Még havat is mutatok. Azt pedig, nem láttál az idén. Canadából küldte egy jó barátom. Olyan száraz, hogy csak forró vizben olvad föl. Megyek telegraférozni Rothschildnak, várjon még újesztendeig. Akkorára ki lesznek vakolva földalatti pincéim, miket Pest alatt ásatok.

Szegény jó Gazsi! Ekkor láttam utoljára. Rothschild bátran küldheti már neki tolakodó millióit. Gazsi már elhelyezkedett a föld alatt.

Midőn egyik hive azon hirre, hogy ágybanfekvő, a szenvedő mellé sietett; ez már hidegülő újjával az asztalkán álló kibontott pezsgős üvegre mutatott, mondván:

A beteg szemhunyorítással intett neki köszönetet, aztán a falnak fordult, szemét behunyá s meghalt. Végrendeletében a lipótvárosi bazilikának testálta minden – adósságát.

Voltakép iró soha sem is volt. Csak barátai unszolására tette papirra egyes tréfáit, barok ötleteit. „Fresco képek“ s „Kaczagányok“ cimen adta ki azokat. De úgy olvasva nem hatottak. Életet, szint, eredetiséget csak az ő előadása által nyertek.

Rendesen nádpennával irt, s kifogyhatatlan kék papirszeleteire – az ismeretes Bernáth-bankókra vetette öreg, szép betűit, s szokatlan nagyságú pugyillárisából szedegette elő a röpke lapokat.

Tán az lehetett életmódjában. De sem szavaiban sem viseletében nem volt az. Udvarias, gyöngéd, szerény és külsejeben – a mennyire szegény sorsától telt – csinos és takaros volt mindig. Soha sem járt keztyű nélkül, s ruházata ha foltozott volt is, de pecsétes, rongyos sohasem. Kivéve, hogy budája gallérának hulladozó szőrét nem vihette a kefekötőhez, mint panaszlá. „Hanem“ – úgymond – „adott az emberséges német három bödönynyel „kraftharwuchs“ pomádét; azzal kenegetem a vidraadtát. A bundámat meg, a ki otthon van, borotváltatom.“ -10-

Mindnyájunk kedvence szállt vele sírba. Az „arany sas“ bujában lelógatja szárnyát, s a „kis pipából,“ melynek ízes magyaros konyháját annyira becsülte, kialudt vele a gyújtó szikra, mely sokak kedvére pattogott, sistergett ott az asztal fölött.

BERNÁT GAZSI A MENYORSZÁGBAN.

Szilveszter utáni valamelyik napon
Zörgetnek erősen a menyország kapun,
Bunda alatt alszik nagy mélyen szent Pető,
S horkol hatalmasan, csak úgy reng a tető!
»Ki háborgat megint? Mikor úgy alhatnám?
Hát azért van Pesten kholerabizottmány?
Azt hiszem, nem is lesz már dolga halálnak:
Lesz gondja felőle jó doktor Halásznak.
Hát megint egy lélek! Héj ez is eltévedt
Hogy a meghaláson kezdi meg az évet.
Furcsa forsponton jött; két szárnyas pegazus!
Soványak! Látszik, hogy legelőjük gazos.
Ki vagy? Mi vagy? Mi kell? Mit hoztál? Ki hozott?
Van-e utleveled? Rendén láttamozott?
S kapunyítási pénz? A mi legfőbb dolog…»
A kulcs a závárban nagy-lassan nyikorog. –

Megáll a szekérrel erre az igás pár
S leszáll a ferhécen át jó Bernát Gáspár.
… Komoly, a milyen volt teljes életében;
Szent Petőt köszönti illendően, szépen:
-12- «Pálinkás jó reggel, kedves urambátyám!
Odadnám, ha volna, de nincs visitkártyám;
Hát majd bemutatom magamat így szóval.» –
Azt mondta rá Péter: »jól van öcsém, jól van.«
«Rá érünk, – mond Gazsi; hisz az öröklétből
Három fertály egyre csak most mult éjféltől.

– Hát nem küldött engem semmiféle doktor
Nem komázok velük, félek én azoktól; –
Végeztem a dolgom odalenn a földön;
No, mondok, a telet már az égben töltöm. –
Látom, ide fenn is rosszul mehet minden:
Itt sincs rendes budget, minden évben indemn.
Miniszter sem esik odalenn, a mennyi
Csillagot láttunk az égről futva menni.
Egy kanca meteort sörényen megkapék
S csak úgy a szőrére sebtében felkapék.
Gyih a menyországba! Majd teszek én rendet;
A financiákat hozom én ott rendbe.
De fele uton kidült a tüzes gebe,
Jó, hogy a szellemi omnibusz fölveve,
Jaj de rosz két pára! poézis és próza;
Nem csoda: szegények úgy el vannak nyúzva,
A téjuton pedig olyan sárhabar van,
Mintha a vármegye tartaná jó karban,
Csakhogy az a latyak, mely a lovat kinzza,
A téjuton csupa érett turó s brinza.
Három perc az égig e két rosz paripán;
Holott fél pillantás áll itt a tariffán.
Jaj de hátra van még minden az egekben!
Hogy elmaradtak a közlekedésekben!
No de itt vagyok már, majd lesz itt más dolog.
Ha én mindenüvé vasutat traceolok:
-13- A fiastyúktól le a kaszás csillagig.
Innen a göncölig, hol a medve lakik:
A zodiacuson végig egy körutat,
S a paradicsomon át egy sugárutat.
Lánchiddal átkötöm a Styx két oldalát,
Vizvezetté teszem a Lethe italát,
Kibaggereztetem a phlegeton medrét.
Tiszaszabályozom a vizöntő vedrét.
Mahomed édenét én expropriálom,
A szentek számára újra parcellálom,
S a sok facérrá lett szép húri számára
Egy kiházasító-egylet lesz fundálva,
Éneklő angyalok értékét fölverem.
Lesz számukra egy nagy akcientheáterem.
Részvényesek ezen tudom nem veszthetnek.
Zsidó van itt elég, s azok jól fizetnek,
Képzelem a kvártély szük a menyországba:
Ábrahám apánkkal állok társaságba,
Egy új Baubankot alapítunk együtt:
És a menyországot újra fölemeljük. –
A csillagok is már sötétek, mint látom
Gázvilágítással az eget ellátom. –
Panasz van a földön, hogy az imádságra
Nagyon későn jön, ha jön az indorzata;
Villanytelegraf az égben lészen müvem,
S azon imádkoznak ezután majd hiven.
Életbiztosító bankot is fundálunk,
S az nagyon jó gscheft lesz itt, hol nincs halálunk,
A pokolba meg egy tűzkár-aciendát;
Az ott népszerű lesz, s ad szép dividendát, –
Az idvezülteknek pezsgő-gyárt teremtek;
Abból ingyen isznak mindenféle szentek. –
És hogy tökéletes legyen boldogságunk,
-14- A dinomdánomhoz cigányt importálunk,
S hogy az áldott jó nap itt se teljen restül,
Felhőket segítek fújni dohányfüstből.
A poklot megveszem: a ki miért bent ül,
Minden adósságát kifizetem szentül. –
Legyen Generalquitt! A vén Lucifernek
Adok nyugdíjat; – menjen Gráczba hausherrnek. –
S nehogy e szép világ valaha elveszszen:
Galvanoplastice in duplo megszerzem.
Fizetek per cassa; mert ez tőlem telik;
Van olyan erszényem, a mely mindig teli;
Mert az én ősapám volt az a Pharao,
Kiről megirta a hjeroglif-faragó,
Hogy Mózes elszökvén tőle Egyptomból
Egy siklus pénzt elvitt tőle szép suttyomból,
Ezt megkérem mostan. Ez a kamatjával
Triliom forint lesz, három huszasával.
Ebből adok kendnek egy milliós bankót.
Kisebbel nem fizet igaz ur, csak bankrot.
Huzzon le ebből egy Kerkápoly-érmet:
A többi tartsa meg majd Péterfillérnek…»
… Nem tudott há lenni Péter bámultában:
Még a pipa is kialudt a szájában. –
»’Sz te Bernát Gazsi vagy! Angyal bújjék beléd!
Gyere be hát frissen, – aztán igyál elébb!»

ADOMÁK ÉS ÉLCEK.

Az uri-utczán ballagott Gazsi bácsi a déli órákban. Találkozik vele valaki.

– Azért mert olyan jeles italt mérnek benne, hogy mikor valaki mint tiszteletbeli esküdt ment be oda, s megivott egy félmeszely bort úgy jött ki, mint vicispán.

Gazsi bácsi a városház-téren sétált a szeles időben, plaidjebe sokszorosan beburkolva. Hát egyszer csak jön egy szélfuvatag, s a hosszú plaidet kibontja. Egyik szárnyát tartotta Gazsi bácsi erősen a kezében, de bizony a szél kibontotta egész terjedelmében, s a másik végét ugy fogta el egy drabant Békás megyeren és szépen fölgöngyölítette, míg vissza nem göngyölitette Gazsi bácsiig. -16-

Egy télen Gazsi bácsi huzamos ideig fekvő beteg volt. Fölépülése után találkozik Lauka Gusztival.

– Menyus gazda, a kend szamara az egyház tagjában bitangolt. Adjon zálogot vagy elveszem a szamarát, mondá a tisztelendő ur a szamarastúl előtte álló Menyus gazdának.

A hatvani-utcában ballagott Bernáth Gazsi egy miniszteriális urral, ki Deák Ferencznek igen nagy tisztelője volt.

Meglátnak egy csinost paraszt leányt és Gazsi nem késik kinyilatkoztatni, hogy a fehér cseléd csinos egy szive szerinti persona, s hogy szeretne csókot cuppantani piros arcájára.

– No nekem csak a művelt szellemű, tanult és okos nők tetszenek – jegyzé meg a miniszterialis ur.

– Hát ha csak okos embert szeretsz – felelé -17- Gazsi – akkor csókold meg Deák Ferencet, az elég okos.

A nemzeti szálloda éttermében leteszi a pincér a kért sült csirkét Gazsi bácsi elé.

– Hiszen ez a csirke már a Noe bárkájában mint kakas kukorikolt – – mindjárt megismertem.

Egyszer a már rég ideje leégett „Griff madár“-hoz cimzett vendéglőben beszélgetésbe eredt Bernáth Gazsi egy túl diákos fiatal emberrel. A beszélgetés folyamában fölkiált a fiatal ember:

– Oh nagyon is úgy – felelé Gazsi, és megérdemli, hogy szamárbőrbe kössék.

Moháczi bácsi, a ki meglehetős testi terjedelmének megfelelő appetitusáról ismert egyéniség Budapesten, panaszkodott Gazsi bácsinak.

Ép abban a pillanatban látja meg Gazsi bácsi a suhancot, midőn fürdést kisértendő, elsiklik a viz szélén s nagyot bukik hanyatt.

– Úgy kell öcsém – szól hozzá az arra menő -18- Gazsi bácsi – miért nem patkoltattad meg a talpadat.

Egy ködös napon találkozott Gazsi egy vidéki celebritással a lánchid elején.

A vidéki panaszkodott a nagy köd ellen, mely egészen elrablá tőle a kilátást a fejedelmi Budára és az ősz Gellértre.

– Soha se busulj barátom, vigasztalta őt Gazsi, legalább nem látod a feketesárga zászlót!

Ama gyászos emlékű napon, midőn Nyári Pál szerencsétlen elhatározását a Stein-féle házban foganatosítá, Gazsi bácsi déltájban a Privorszky-kávéház elé ült pihenni.

– Hallotta-e a szerencsétlen esetet Gazsi bácsi? szólítja ismerőse a gondolataiba mélyedt öreget.

– Hallottam – viszonzá szomorún; rég tépelődött szegény ilyen sötét ideákkal, hiában szóltunk neki, hogy nincs oka túlságig hajtani aggodalmát, nem használt. Hozzá vérmes is volt, egy erős vértolulás a feje felé, könnyen megzavarta elméjét.

Ezen és hasonló gondolatok között emlékezett meg az elhunytról, komolyan megindítóan.

De a mint gondolataiban letért róla, azonnal megváltozott előadása is, és pár perc alatt azon vették -19- észre magokat a hallgatók, hogy a szomorú hangulatot kedélyes váltotta föl, minek oka az volt, hogy Gazsi bácsi finoman árnyalt átmenetek után így végezte szavait:

– Engem sem egyszer fogott elő a melancholia. Egyszer jurista koromban elfogyott a pénzem, és hitelemet is egészen kimerítém, végre elhatároztam, hogy másodemeleti lakásomból leugrom. A jó gondolatot tett követte. Leugrottam a második emeletről, de csak hirtelen megbántam, az első emeleten meggondoltam magamat és visszaugrottam.

Egyszer, midőn a kávéházi politikusok közt a pénz-krizis volt a beszélgetési anyag, Gazsi oldalát is kifurta a tudomány.

– Úgy kellene itt tenni, mint a kinai császár tett, mindjárt nem lenne baj.

– Megutáltatta a pénzt a néppel. Mert a kinai császár oly nagy garasokat veretett, hogy a ki hármat akart vinni, kénytelen volt hordárt fogadni föl. Uton-utfélen hevert a sok eldobált garas. Nem kellett senkinek. Ott mohosodott a sárban. Egyszer valamennyi városi doktort egy beteghez hittak. Vallatták szegényt hogy mit csinált. Az nem mert szólni semmit. Mikor pedig bevallotta, hogy három garassal indult piacra, mindjárt letettek róla a doktorok. No de nem is lehetett volna megmenteni! -20-

A városligeti tóba belefordult egy szandolinozó fiatal ember. Gazsi épen ott sétált és megszólalt:

– Vigyenek létrát gyorsan, hadd másszon föl a vizből, különben elmerül. Hogy megy akkor haza ebben a nagy sárban!

Egykor a jó Gazsi bácsi tréfás beszédeivel hangos nevetésre fakasztá a társaságot, midőn a jelenvoltak egyike így szólt hozzá:

– Jaj barátom, én már régen fölhasználtam az eszemet, nem úgy mint te.

– Az se rosz barátom a mit most láttam, mondá Gazsi egy fiatal hirlapirónak. A mint a városház-utcai szivar és lutris boltban kabannosokat válogatok, diadalmas arccal ront be egy szenvedélyes lutrizó magyar a német boltoshoz, magasra tartva kijött számait:

Tudvalevőleg Bernát Gazsi atyja igen bő költő volt, úgy hogy halála után Gazsira nem sok maradt. Ő mindazonáltal nem vonta összébb vitorláit, hanem addig markolt, a míg volt mibe.

Barátja szemére hányta a gondatlanságot s gazdálkodásra intette, mire Gazsi nagy sokára azt mondja:

– Volt nekem egy korhely jogász ismerősöm, beszélte egyszer Gazsi, kivel épen sörözgetünk kényelmesen a „Prófétá“-nál, midőn az apja egész váratlanul belép, megismeri fiát és fejcsóválva megáll előtte.

– Fizesse ki apám a seremet, felelé készségesen a justitia leendő katonája.

Berándult a falusi paraszt a pesti fiskálishoz valami sürgős ügyben, s a mint megérkezett éjjel, azon módon sietett lakására, s elkezdett kapuján kegyetlenül dörömbölni.

Az éktelen zajra fölnyilik egy ablak s kiszól egy mérges fő az alkalmatlankodóhoz: -22-

– Hát kend mit háborítja itt a csöndet, hogy még a holtakat is fölriogatná az öklével.

– Dejsz’ uram, azért hogy vidéki ember vagyok, tudom én mi az emberség! Nem ilyen magamszőrű parasztnak csinálták azt oda ha’ urak számára.

Az ötvenes év elején vedlett köpenyeges cserepár fogja el Bernát Gazsit az utcán. Gazsi ráismert, hogy Királyi Pál, a kit – mivel vitéz honvédként vett részt a szabadságharcban – annak utána besorozták az osztrák ármádiába. Úgy került haza valahonnan Olaszországból.

– Arra kérnélek, mondj valami jó magyaros helyet, a hol nincsenek spitzlik s tisztességes emberek közt ehetik és lakhatik az ember.

– Barátom, felelt Gazsi, akkor eredj az „arany sas“-ba; ott még nem tudják, hogy vége van a forradalomnak.

– Hallottátok-e már az érdekfeszítő gyónás történetét? Nem? No úgy elmondom, – kezdte Gazsi bácsi fekete kávé mellett a maga mondókáját.

– Van bizony, felel szemérmetesen a leányka, Csakhogy nem merem elmondani…

– Ments isten édes leányom! Mindent meg kell mondanod, ha a föltámadás hasznaiban akarsz részesülni!

– Hát, mond a leány, magam voltam a konyhában, oszt’ begyütt Esván bácsi…

– Ajnye ördég bujjék az anyádba! tört ki a várakozásában csalatkozott lelki atya.

– Hanem van ennek még egy társa. Az aztán a furcsa poenitentia. A barát egy legényt gyóntatott, ki szemérmesen bevallotta, hogy van szeretője, s egyszer uram bocsá! meg is csókolta, mert csak egyedül volt vele.

– Hát igaz, hogy nagy kisértésnek voltam kitéve, de már megölelni nem mertem Juliskámat, keményen álltam ellen a kisértésnek.

– Úgy? No hát imádkozzál három miatyánkot, s egyél egy porció szénát – hangzott itélete.

– Megtermett az idén szépecskén a krumpli, mondja a gazdasszony az urának. Már csak azt nem tom, a télre egy pár diákot vegyünk-e föl, vagy a malackáinkat hizlaljuk-e ki rajta?

– Én nem veszem azokat a kolerás csöppöket a herkopaternek sem! mond Gazsi.

Hajdanában, mikor épen olyan német volt a vendéglői cselédség, mint most, történt K....val, hogy felvetődött Pestre és annak rendi és módja szerint vendéglőbe szállott.

Az ut pora és a kocsirázás hatalmasan közreműködvén ét- és itvágyának kifejlődésénél, első teendője is az volt, midőn a kocsiról leszállott, hogy az étterembe menjen. Étlapot hozatott, de miután az németül volt szerkesztve, ő nem is értett belőle semmit. De azért nem jött zavarba, hanem rámutatott az első sorra, mint a melyen minden becsületes korcsmában a leves szokott állni és mondá a pincérnek: -25-

A pincér hajlongva távozott, és a villásreggeli étlapjából hozta a hideg csirkepecsenyét.

K.... nem szólt semmit, csak különösnek találta, hogy Pesten megfordítva eszik az ebédet; most hát a végére mutatott; mert ha elején van a pecsenye akkor a hátulján lesz a leves.

A pincér egész kézséggel hozta a tojásos salátát, mint a mely nagyon illik a csirkepecsenyéhez.

De már ekkor aztán elég volt K....nak a cifraság, s egész dühvel huzta végig ujját az étlapon.

A közül a sok étel közül így találta meg azután a levest, hogy mindent meghozatott egyszerre.

– Hát az van benne, hogy a németek adták mindig a magyaroknak a föntartó elemet. Valjon mi lehet az a föntartó elem?

Egy miniszteri tanácsos képviselővel a kis pipa vendéglőbe mentem estelizni, beszélte egy izben Gazsi. A tanácsos sokatjelentőleg így szólt a vendéglőshez: -26-

– Ugyan édes Karikás uram, mindig hallom emlegetni, hogy a kis pipában igen jó töltött káposztát lehet kapni, nem tenné-e meg azt a barátságot, hogy adatna nekem egy adagot?

A vendéglős ily szives fölszólításnak hódolva, személyesen ment ki a konyhába, szétnézendő, hogy ebédről maradt-e még káposzta?

Kis időre hozza a pincér a finom melegített töltött káposztát, melyet a tanácsos képviselő midőn legjobb izüen falatoz, így szól Karikás uram:

– De már tekintetes képviselő ur, én is bátor vagyok egy kérdést intézni a tekintetes urhoz, ha meg nem sérteném; ugyan kérem alássan, méltóztassék nekem megmondani, hogy melyik oldalhoz tartozik?

A tanácsos képviselő meghökkenve, kandi szemmel merőn arcba nézi a kérdezőt és tapintatos kurta észlelése után felelt:

– No biz isten tisztelt képviselő ur (nem tekintetes vagy nagyságolta tovább) igazán megvallom, hogy másként sajnáltam volna is azt a jó magyaros töltött káposztát abba a közös gyomrába.

Az irói világban Nagy Ignác nem tartozott az Adonisok közé. Róla hozta Gazsi bácsi a következő adomát forgalomba.

– Istenem, felelé Nagy Ignác, hisz nekünk férfiaknak szabad egy kissé csunyáknak lennünk!

Az ötvenes években Lisznyai Kálmán Bernát Gazsival a kerepesi temetőben sétáltak.

1820-ban Sáros-Patakon ama hires jogtudos és jogtanár Kövy Sándor utolsó évi tanítványa voltam, beszélte Gazsi bácsi.

Az akkori lexikon első rangú fene gyerekéül én is beillettem. A pataki jurista akkor nagy ur volt.

Gyötrött az ambitió, hogy annyi rokon és kedves ismerős előtt miként kell megszégyenülnöm. Rám került a sor.

Egy mázsa kő gördült le szivemről. Ezen a terrenumon -28- mindig otthon voltam. Futtam a leckét, mint a karikacsapás.

Egyszer két telivér örmény ebéd után bevetődött a korona kávéházba. Az egyik azt kérdte, jár-e ide cigány lap? Ezt csakhamar kilökték, mert gorombáskodott. A másik letelepedett. Jól táplált tömeg volt. Lehetett mintegy négy mázsa.

– Furcsa nép ez a pesti. Mindjárt meghökken. Hisz én otthon kakaó kávéban fürdöm, melyet magam termelek. No már erre a tréfára rágyujtok.

Rövid idő alatt a telivér polgártárs oly borzasztó füstöt szuszszangatott ki az öblös pipából, hogy a füstgömböc kitörvén az ablakot, a szomszédban leselkedő boltos görög zápfogát kirántotta.

Az 1872-ki kolera alkalmával a vadászkürti társaság tagjai kegyes ajánlatokra fakadtak. Az orvos: Én ingyen fogom gyógyítani a betegeket. A patikás: Én ingyen látom el gyógyszerekkel. A mérnök: Én ingyen mérem ki a halottaknak az örökös ház-helyét. -29- Ekkor Bernát Gazsi, ki épen akkor érkezett oda, közbe vág: Én meg ingyen kiteleltetem a szent Mihály lovát.

– Hja, az onnan van, mert a kolera miatt vesztegzár alatt tartják a határon.

Milyen szerény ember volt Gazsi bácsi tudja mindenki, a ki vele érintkezett. Szokása volt naponként ellátogatni Emresz déligyümölcs és csemege-kereskedésébe, úgy tizenegy óra körül, s ha megkinálták, nem vett mást az inycsiklándó candirozott nyalánkságokból, mint három szem aszuszilvát. Egyszer az üzlet fiókjaira – a por ellen – üvegfödélt csináltak; az átlátszó levén, Gazsi bácsi nem vette észre, a mint oda nyul, ujjai az üveget koppantották, nem jött ki sodrából, hanem megfenyegette mutató ujjával az üvegszekrényt és nem volt többé senkinek az a rábeszélő tehetsége, bármi szépen kinálta a főnök ur, hogy eszegessen.

Volt neki egy jó embere, a megboldogult Drevenyák, az rábirta őt, hogy Manó napján gratuláljon gr. Andrássynak, ki szintén nagy embere volt az „öreg urnak.“ (Így soha se hitták a fiatalos Gazsi bácsit, pedig már hetedik X. nyomta vállát.) Ő olyan furcsa ötletdús levelet irt aztán Andrássynak, hogy az -30- rögtön kiszurt 100 forintot. A bankót Gazsi bácsi bevarrta a zsebébe: „jó lesz majd a temetésemre“.

A kis pipában, hol vacsorálni szokott, nézte egy mellette ülő uri ember meglehetős sulyos acélvégü botját, s dicsérte: „Hm, barátom, volt nekem juratus koromban egy, a melyet még a nagyapámtól örököltem, szép darab volt, a tetejébe familiaris cimerünk belevésve. Hanem egyszer két pajtásom a korcsmában összeszólalkozott és az én botommal olyat ütött a másik bordájára, hogy másfél esztendeig leveleket pecsételt vele“.

„Hát reggel, a mint az ágyban civilben füstölök, kopogtatnak az ajtón. Szabad, tessék; betolja magát három persona. Uram én N. végrehajtó vagyok, a másik egy biztos és egy drabant. – De csak egy székem volt, s mivel mondám, hogy civilben voltam a paplan alatt, hát nem is tudtam a paplan alól szabadulni; tehát az egyik urat megkináltam a leüléssel a székre, a másikat: üljön az ágyamra, a drabantnak már nem tudtam más helyet adni, hát az ágy alól kihuztam azt az edényt és ráültettem.

– Tehát exequálni jöttek az urak? jó – mondám – tehát válaszanak ki egy dominiumot, a melyik tetszik, persze az ágy fölött függő mappáról. Egyik dominiumom a Tisza alatt van, a másik a holdban. -31- – Hanem nem hallgattak reám a huncutok, mindenemet összevissza pecsételték, még volt egy pár májas kolbász az ablakom közé akasztva, egy jó barátom küldte, még azt is a falhoz pecsételték.

Az uri-utcai kávéház előtt nagy kockás német ruháju fiatal ember áll a nyáron s egyszerre meglátja őt Bernát Gazsi.

– Uram siessen rögtön, fusson, rohanjon, meneküljön, mert önnek vége van. Törnek az életére.

– Ne vesztegesse az időt, hanem siessen a belügyminiszteriumhoz passusért, onnét menjen Székesfehérvárra, s azután Schwarz Gyulának hindosztáni vasutjával szökjék, nem bánom én, akár Jakaterinoszlawba.

– Hát azért, mert itt a kávéházban két angol van és azok 100 font sterlingbe fogadtak, hogy az ön nadrágján még ma három parthie sakkot fognak játszani.

A katonai speizcetli a legbolondabb, a mit életemben hallottam. A katonaságnál rendesen tartanak tudományos felolvasásokat, hogy hivják az inhobert, a generalisokat, az obislajtimontokat, az obervakmeisztert, hogy kell pucolni a gombokat, szijjakat stb., de a főzésmesterségről soha egy kukkot sem szól a Belehrung. A főzés olyan tudomány, mint a szerelem, vele születik a katonával, azért ha az ujonc, mikor rákerül a szakácsság, mentegetőzik, miként ő sohasem főzött, a menazsegazdától azon választ kapja, hogy csak a tűz főz, izlést pedig a katona éhes gyomra nem ismer.

Egykor évtizedek előtt vizitatiót tartott A. tábornok Galiciában, s a mint a bakák szobáinak ajtain a heti étrendet megpillantá, szeme-szája elállt, mert olyan főzeléket nem ismert, milyennel a magyar fiuk élnek. Azért tehát hivatta az az napon művészkedő szakácsot, miként magyarázná meg az egész hétre magyarul kiirt főzelék miféleségeit.

A baka megjelent bagótól dagadt képpel, oldalán egy kis szenes tarisznyával.

– Hát mi a ménkő nevet adtok ti a főzeléknek? Hiszen én magyar vagyok, még sem ismerem az ilyeneket.

– Azért generalis uram, mert a paraszt eszik gombátát, krumplit, babot, borsót, de mi nem vagyunk parasztok.

Bernát Gazsi is künn volt a kőbányai sertéskiállításon, még pedig Lauka Gusztival.

Lauka Guszti pálcikájával addig háborgatta egy négymázsás fejedelmi nyugodalmát, míg az megunta a mulatságot és odébb állt.

– Bizony erős bor az a „Sas“-beli. Tegnap csak egy félmeszelyt ittam meg belőle, s midőn haza az akademia palotája felé mentem, oly erős tántorgás fogott -34- el, hogy a falba ütöm fejemet, ha annak a tudományos épületnek nem lett volna annyi esze, hogy kitért előlem.

– Soha olyan tolvaj népet! Gondold el öcsém, egy ezüst hatos volt csak velem, s abból is kiloptak három krajcárt.

Képviselők vacsoráltak az „arany sas“-nál és arról beszélgettek, ki a legjobb vadász a képviselőházban.

Egyik X-et, másik Y-t mondta, míg a tulsó asztalról egy szerre csak megszólalt Gazsi bátyánk:

– Megmondom én. Hrabár Manó, mert fél óra alatt senki sem hordott még annyi vadat össze, mint ő.

Egyszer két darab cigány lókupec bevetődik valamelyik alföldi parochiára, s az udvaron kezdi fincoltatni jól fölpaprikázott orru deres gebéjét. A plébános megpillantja az ágaskodó paripát, s a lováért ajánlott cserét elfogadja.

– Bizony nagyságos nemzetes főtistelendő ur, nem nekünk való az a friss paripa, jobb lesz ez ide! – mondá ravasz humorral az egyik cigány.

A cserekötés előtt azonban a pap közölte a dolgot gazdasszonyával, ki úgy látszott, hogy ur volt a háznál. A dupla minőségű konyha-miniszter a lócambium -35- megtekintése végett talpig fehér viganóban megjelenik az istállóban, és szemlére veszi a cigány-gebét.

A cigányok tátott szájjal várták az indorsátát, de nem volt rájuk nézve kedvező, mert a szemfüles gazdasszony azonnal kijelenté, hogy a pap lova többet ér, mint az övék. A cigányok kicsöppentek a csere-paradicsomból.

A mint a már lekonyult fülü deres paripával ballagnak az udvarról kifelé, azt mondja az egyik cigány a másiknak:

– Hej komé, azt gondoltam én, hogy a fekete a pap, pedig nem igaz, mert a fehér ám a pap.

– Ejnye de szép pipa! Ugyan mibe került? kérdezte Gazsi egy régi jó ismerősétől.

– A fiam elvégezte tanulmányait, és ezzel ajándékozott meg, mikor az utolsó vizsgán szerencsésen megbukott.

Meg volt hiva a legatus a jegyzőhöz ebédre. Véletlenből-e vagy számításból, a házi kisasszonynyal szemben jutott hely. Ebédközben a legatus szokatlan lévén még a szép szemek tüzéhöz, föl se pillantott tányérjáról, se nem beszélt, csak evett, mintha nem is ő volna, hanem a zsákja.

A kisasszony megunva a hasztalan kisérleteket, mikkel a legatust beszédre hozni iparkodott, ahhoz az eszközhöz folyamodott, mely a leghallgatabb fiatal embert is beszédessé teszi t. i. a tréfához, elkezdte dobálni a fiok pap fejét kenyérgolyócskákkal.

Egy darabig türte a mi emberünk a bosszantást, de mikor már nem állhatta tovább, ily szókra fakadt fölragadva az előtte fekvő fél kenyeret:

– Kisasszony! Úgy üssön meg még egyszer, hogy isten ucscse hozzá vágom ezt a szatyit.

Jókai kitünő regényirónk egyszer meghivta Gazsit reggelire, de előbb megkérdezte, mit kiván reggelizni.

– Elég lesz egy kis pálinka a kávé előtt, hogy a pecsenyére a bor jól essék – felelé Gazsi.

– Most jut eszembe, hogy nem én tudok diákul, hanem a bátyám, hanem azzal is hiába beszélsz, mert annak sincs pénze.

Hallottatok-e már valamit a gyógyíthatatlan bajról, a mi ellen nincs orvosság? kérdezte egy csomó fiatal irótól Gazsi bácsi a vadászkürti kávéházban. – Nem. No hát halljátok és okuljatok. Az elmult kemény télen elfagyott egy uri ember füle, mi neki tetemes alkalmatlanságot okozott. Hányta és vetette is fejét e fölött jobbra-balra, miként segíthetne baján, de nem használván a kámforféle házi szerek, elvégre orvoshoz folyamodott.

Az orvos nem késedelmezett számára egy alkalmas receptet irni, mit emberünk jól el is tett tárcájába, hogy el ne veszítse, adandó alkalommal a gyógyszertárba küldendő.

Az alkalom nem soká késett, kocsisát azon helységbe kellett küldenie, hol a gyógyszertár létezik.

– Nesze Jancsi, szólitá meg kocsisát, egy darab szépen összehajtogatott papirt adván neki át, vidd ezt a patikába és hozz reája orvosságot.

A kocsis estve megjövén, a fagyott fülü uri ember nagy sietséggel ment az udvarra elébe:

– Hát a mint kezébe adtam a patikásnak ezt a cédulát, s megnézte, nagyot nevetett, s azt mondta, hogy ez ellen nincs a patikában orvosság.

Hüledezve nézi most már betegünk az ominosus receptet, és akkor látja nem kis boszuságára, hogy tévedésből az adó intő-czédulát adta kocsisának a recept helyett.

A ...gi kerületnek nem lévén jelöltje, a pesti központi kormánypárti választmányhoz irt, hogy ajánljon neki egyet.

Ez L.... ujságirót ajánlotta, kit az egész kerületben senki sem ismert. Midőn e miatt a választmányi elnöknél többen panaszkodtak volna, ez ekkép vigasztalta őket:

Gazsi bácsi az „arany sas“ zsufolt termében ül többek társaságában, midőn egy a pénzbőséget csak negative ismerő barátja belép. Az ujonjött helyet keres Gazsiék mellett, de nem talál s boszankodva fölkiált:

– Hja barátom én homeopatha vagyok. Az adósság alól is csak úgy lehet kibujni, – ha az ember – uj adósságot csinál.

– Nézze Gazsi bátyám, milyen szépek vannak ezek között az angol szűzek között.

Ködös borongós őszi nap volt. Szürke plaidbe burkolva egy öreg ember haladt az utcán, fején asztrakán kucsma, egyik kezében esernyő, a másikban egy pipaszár. Végtelen lassusággal lépdelt a váci-utca hullámzó embertömege között, nem nézve sem jobbra sem balra. A zsibárus-utca szögletére érve egy pillanatra megállt, s a mint meglátta, hogy abból egy meklenburgi lovas szekér hajtat feléje, fölemelte esernyőjét s integetett neki.

A kocsis megállt, az öreg pedig szép lassan elhaladt előtte a másik szögletig. -40-

– Jól járt, így szólt hozzám, a mint meglátott, mert különben elgázoltam volna lovait.

– Hová Gazsi bátyám? kérdezte egyszer tőle Törzs Kálmán szorosan füléhez tartva tenyerét, s belekiáltva a mily erősen csak az ember az utcán teheti.

– Hát nem látod öcsém, hogy hurcolkodom? És most lodulj előlem, mert én szállítom a kormány telegrammjait Jávába.

– Ha a hivatal abból áll, hogy a nyugtatványt megirjam, akkor nem bánom – viszonzá Gazsi.

– Jól van hát – mondá Kossuth – egy ilyen nagy ország ilyet is elbir egyet, de már kettő sok volna.

– Dolgoztál-e Gazsi hivatalos minőségedben valamit? kérdeztek egyszer az 50-es évek elején.

– Ugyan hadd el, hiszen akkor az akasztófáról lógva beszélnék veled, – válaszolá inkább keserün, mint jókedvvel.

– Sem azóta, sem azelőtt. Öt dolog van, a mit soha sem tettem. Száz aranyat tüzök ki annak a fejére, a ki engem valaha nevetni, fizetni, gorombáskodni, hizelegni vagy szaladni látott.

Jó kedve akkor se hagyta el, mikor már halálát érezte. Pezsgőt szürcsölgetett a kandalló mellett s mondá:

Petőfinek hozzáirt két levelét ereklyeként őrizte, s csak bizalmasabb barátainak szerette megmutatni. Halála előtt gróf Teleki Sándornak küldte.

Az egyikben őt Petőfi „Bálványomnak“ szólítja. A másikban, melyben már azt is tudtára adja, hogy megnősült, egy kis „paprikást“ kér, a mi jól esik a a sok szerelmi édességre, „de ne legyen annyira paprikás, hogy aztán az asszony ne élvezhessen“. E levél így van cimezve: „Szent Gáspár barátomnak.“

E két levelet sokan kérték tőle nagy áron, akkor is mikor talán egy krajcárja sem volt. Ő ilyenkor hidegvérrel dugta tárcájába a leveleket s igy szólt:

– Becsületes ember előtt az ilyen megfizethetetlen, többet ér egy dupla országnál.

Hagyományai között egy lepecsételt levelet találtak, melyre az volt irva: „Lavotta tiszteletdija.“ Valószinüleg az az összeg ez, melyet a zenedétől kapott az -42- őszszel Lavotta arcképéért és kéziratáért. Belül pedig ez volt olvasható: „Temetési költségeimre.“ Szegény öreg, hozzá nem nyult volna.

Akkortájban, midőn a közösügyes világ hozzánk beütött, esetleg több beamter kenyér nélkül maradt.

Egyik, eredetileg valami karinthiai káposztataposó, elszokván már végkép az ősi mesterségtől, fölszedte sátorfáját s neki ment a széles nagy világnak hivatalt keresni. Csehországban meg is lelte azt csakhamar, mihely kiböffenté, hogy Magyarországból kiebrudalták.

Míg a munka német nyelven folyt, csak rendén ment minden, hanem a mint a főnök rövid időn egy magyar okmányt nyomott a karinthia sógor tubákfogyasztó orra elé cseh nyelvre fordítás végett: a kiakolbolított fetter keserű ábrázattal vallotta be, hogy sem magyarul sem csehül egy árva kukkot sem tud.

– Nem-e – szörnyüködék a főnök – és hány évig hivatalnokoskodék ön Magyarországon?

– Két évig! Pfui! szégyelje magát az ur, ha két -43- álló évig hivatalnokoskodott Magyarországon, és még csak – csehül sem tanult meg.

Hallottad-e már Gazsi, hogy a bécsi gróf N....y 120,000 tallért nyert egy külföldi lotterián?

TÖRTÉNETI ADOMÁK.

Báró Orczy Lőrinc kitünő magyar mágnás volt. Emlékét az irodalom és a polgári élet maiglan is hálásan emlegeti. A biró nevenapját ünneplé. A fegyverneki puszta emberül meg volt szállva gratuláló vendégekkel. Hosszu sátor alatt vigan folyik a lakoma. Bor és cigány quantum satis. Tormás disznófő cirkulál.

„Ecce caput porci, vivat Laurentius Orczi.“ Holdmezei berei vándor poeta ez elmés ötletét tapsok és vivátok koszoruzták.

– Hát Józsa Gyuriról quid juris? – interpellálja a poetát egyik jucundum vendég.

„Józsa Gyuri vagyon immáron a latba,
Nem láttam fenébbet ilyen kis állatba.“

Anno domini 1826 valami jótékony célra a pesti német szinházban magyar előadás tartatott. Az akkori -45- magyar szinészvilág csillagai: Megyeri, Lendvay, Szentpéteri, Fáncsi stb. játszottak. Stuart Mária adatott. A nézőtér egészen megtelt. József nádor is jelen volt. A legérdekesebb jelenetben azonban a karzaton egy csavargó pudli elugatja magát.

A pudlihangra Bod Pál talpig magyarban, irtóztató hegyesre fent bajuszszal, a zártszékek közepéről föláll, széttekint, rettentő bass-bariton hangon elkiáltja magát, hogy „ki beszél itt németül?“

Bernát Gazsi 1845-ben a nemzeti szinházzal átellenes vörös ökör vendéglőben quártélyozott. Vékony dongáju szállásán a democraticus hajlamot papirbutorok képviselték.

Szobája előtt még a csirketolvaj anyáju zsebvágó is keresztet vetett magára.

„Ha kinézesz innen a magyar szinházra,
Találsz egy nemzetet megcsufoló vázra.
Ha betekintsz, láthatsz olyan földesurat,
Ki már husz év óta contractust osztogat.“

Safir megértette, hogy ez nem tehet mást, mint azt, hogy jud… ich… zieh… um.

Szabadságharcunk előtt a nemzet fővárosában a váciutcai „nádor“ vendéglő volt az akkori politikai notabilitások gyülhelye. Kossuth, Benyovszky gróf Desőffy Aurél stb. esténként el-ellátogattak a csendes fészekbe. Vitatkoztak, adomáztak rend és kellemmel.

Egyszer azon komoly thema villant meg köztük, hogy valjon a magyar faj szaporátlan voltának mi oka lehet. Képzelhető, hogy annyi okos ember a tudomány és ismeret mily kitünő érveivel világíták meg e fontos kérdést. Utoljára Desőffy Aurél szólott. Ennyi elmeél után nekem csak paraszt dictió jutott. Elmondom. „Én e tárgyat egyszerüen fogom föl, s azt állítom, hogy a nemes állat, oroszlán, tigris nem szapora; hanem szapora a poloska, szapora az adósság. Nem is nemes állatok azok.“ – Ez volt a vita koronája.

Hevesmegye egyik alispánja, az elmésségéről hires J..., midőn hivataláról leköszönt, s ősi szokások szerint bucsuznék, többek közt így szólott az összesereglett karokhoz és rendekhez: -47-

„Ime visszaadom a tekintetes nemes vármegyének a maga 100 esztendős gólyáját.“

Hevesmegye cimerét gólya ábrázolja, s az illetős gólyás pecsétnyomót J... bucsuszónoklata előtt ép száz évvel nyeré meg.

Magyarországban történt, a török uralom korában, midőn a legutolsó török kalmár is megkivánta a nagyságos cimet, hogy egy szegény kalmár bevetődött egy ilyen nagyságos török kalmárhoz.

– Nagyságos ur! Egy mázsa kősóra volna szükségem. Beteg a tehenem, s azzal akarnám nyalatni. Aztán házi szükségre is kellene.

– Szegény magyar! Hát te nagyon szegény vagy. Na itt van ez a két darab, ez épen egy mázsa.

– Bizony szegény vagyok nagyságos uram, alig van mit egyem. Azért kérlek nagyságos uram, ne add drágán.

– Köszönöm nagyságos uram, de most nincs mivel kifizessem. Ha az aratásnak vége lesz, pontosan meghozom.

– Na oda adom így is, hanem hát ha megcsalsz szegény paraszt. Én azt sem tudom ki fia vagy. Hanem tudod mit? Vidd el az egyiket, és hadd itt a másikat zálogban. -48-

És úgy lett. A paraszt elvitt félmázsa sót, s a másik felét ott hagyta az egészért zálogban.

Eszterházy püspök igen szerette a felebaráti szeretetet vallás különbség nélkül – persze csak a keresztény vallásuakra nézve – gyakorolni. Társaságában asztalánál mindig voltak protestánsok – és épen ezért igen szerették őt ezek is. Meg volt azonban az a gyöngéje, hogy szeretett térítgetni. Ha nem sikerült, az nem változtatott jó indulatán az illető irányában semmit.

Egyszer ehhez az ügyvédhez fordult, úgy aszta után, és kezdi térítgetni. Az állt erősen.

– Hallja kend – szólt végre a püspök, hiszi kend, hogy Krisztus urunk isten fia légyen?

– Hiszem és vallom, kegyelmes uram, – hisz az én vallásomnak is alapelve ez!

– Hm – – pedig lássa kend – – ugyanazzal a fáradsággal azt is elhihetné kend.

Abban az időben, mikor Simor, Hajnald stb. egyivásu urak a bécsi „Pazmaneum“ növendékei voltak, -49- járt be a „tisztelendő urak“-hoz egy hevesmegyei fiatal mesterember ismerőse egyik másik fiatal papnak.

Eldiskuráltak az édes hazáról – s a mesterember rendesen bekebelezte a délről számára eltett comedentiát. Egyszer azon hirrel lepi meg a fiatal papokat, hogy ő házasodik.

– Hát egy jóra való mesterember lányát a Lépoldstadtból; jóravaló derék egy fehér személy: azután meg már magyarul is jól tud.

Albrecht főherceg körutjában történt, hogy egy tiszta magyar falu kirukkolt lakossága éktelen „vivat! vivat!“ kiáltásokkal fogadta a fönséges urat.

A főherceg kiséretéből megkérdi aztán valaki a jegyzőt, miért vivátoznak ezek, hiszen tiszta magyarok, mért nem mondják inkább, hogy éljen?

– Jaj méltóságos uram – felel a jegyző füle tövét vakarva, nagy sora van ám ennek. Úgy kellett ezekbe jóformán bottal beleverni a „vivat“ szót, mert az a veszett természetük van, hogy az „éljent“ nem tudják kimondani egymagában, azonnal utána teszik, hogy „Kossuth Lajos“.

A régi jó világban utazott a debreceni homokpusztákon egy vándorszinész-társaság. A társaság négy férfi tagja egy kocsiban ment leglassabban, gazdája nagyon kimélvén lovait.

Hiába kiáltoztak a parasztnak, hogy hajtson sebesebben, az csak nem akart, míg végre egy leszállónál a négy szinész összebeszél és ismét felülnek a kocsiba.

Megszólítja az egyik a kocsist, hogy menjen sebesebben, mert majd ez lesz, az lesz; a kocsis nagy hetykén visszamordult.

– Azt gondolják az urak, hogy a mért nincs bajuszuk meg szakálluk, engemet megijjeszthetnek? Sokat láttam én már, láttam én már olyat is, a ki a száján megesz valamit, aztán a fülin jön ki. Nem olyan könnyü engem megijjeszteni.

– Hja barátom – szól az egyik vissza, mi az ahhoz képest, a mit mi tudunk! Nézze csak, az a ki ott ül hátul, az olyan ember, hogy ha megharagszik, hát lekapja a fejebőrét, s oda vágja annak a fejéhez a kire haragszik.

A szinész egyszerre dühbe jön, lekapja a fejebőrét és odavágva azt a kocsis fejéhez elordítja magát:

– Gyü! ordítja az elrémült paraszt, meglátva a sima fejet, s úgy közéje vágott lovainak, hogy két órával elébb érkezett Debrecenbe, mint a többi szekér!

Az X. járás fiatal jobboldali képviselője nagy tűzzel mondott programmbeszédje folytán szörnyen megizzadt és egyre törölte homlokát. Midőn beszédjét elvégezte, s a publikum oszlófélben volt, M. ki hires baloldali és nagyon élces uri ember, megfogta kezét és így szólt:

– No már öcsém, én hallottam Deákot, hallottam Kossuthot, de úgy mint te, egyik sem – izzadt.

Az ötvenes években történt. Jámbor civil népség, Somogymegye fiatalsága, a szükölködők vagy más valami jótékony célra bált rendezett a kaposvári termekben. Deferentiából s tán lovagias udvariasságból az akkorában uralma fénykorát élő katonaság is hivatalos levén, az ép ott állomásozó „rendcsináló“ vértes ezred karcsu tisztecskéi a fényesre csiszolt parqueten emberül megis állották a sarat, sőt akadt köztük nem egy, ki szerette volna bevallani, miképen ő – bár Magyarországot már amugy is egészen meghódítá – -52- szivesen folytatná a hódítást „en particulier“ a tüzesszemű magyar delnőknél.

Ki volt már vidéki bálokban, az tudja csak, mit jelent ott e szó: szünóra. Hja! az őserejében virágzó természet megkivánja a magáét, s mint egy általános takarodóra mindenki az étterembe siet. Az élet anyagi oldala lép előtérbe, s kipirult arcu hölgyek, aggodó mamák, s jól táplált papák oldalánál vigan nevetgélnek párolgó tálak mellett, míg az erősebb nem külön terembe huzódva, poharak között mulat, s tánctüzelte vére lerázva a civilizáló viszkolt padlón magára kényszerített feszélyt, vad forrásnak indul, közelebb inti a bandát s úgy tombol el-elkapva a hegedű siró nótáját s a bús magyart dallja, míg köny nem jő szemébe.

Az akkorában még egész friss sebből vérző honfi kebel, kezdetben amugy is nyomottá tette a hangulatot, s azok jelenléte, kik durva kézzel e sebeket ütni segítették, szintén alig volt alkalmas a bús emlékek feledtetésére, – de az illatosan párolgó tálak csörgése s a poharakban habzó tűznedv lángja mellett mind jobban olvadni kezdett a fagyos fásult kebel s a kiirthatlan jó kedv, a magyar jellem ez ősvonása, elfoglalá megillető helyét.

Egyszerre, midőn a társalgás fölmelegedve a rántott csirkék, cottletek stb. boncolgatásában, már élénkebb hullámokat vetett, s az izzadó cigánybanda épen bevégezve a sirva vigadó nóták egyikét, összedugott -53- fejjel azon tanácskozott, kinek a nótáját kezdje? bántó applombbal föláll egy tisztecske, s kardját megcsörrentve egy ujdonatuj piros hasu ötforintost oda vet Miska cigánynak:

– Sie Primgeiger! Gott erhalte! s fensőbbsége érzetében a publikumhoz fordulva:

Mit volt mit tenni? A tényleges hatalom előtt meghajolva vagy tán a sértő gyöngédtelenség ily hallatlan fokától megkövülve, a megye kemény szittya ivadéka állva hallgatá végig az emlékezetes dallamot. A tisztek oly triumfáló arccal néztek körül, mintha honvédeink sohasem látták volna a hátukat.

Hagyján a fölszaggatott honfiseb, hagyján a fölszaggatott honfibú, hisz kezdtük azt már megszokni, hanem a sok meghült pecsenye, mely áldozata lett a „Gotterhaltenek“.

A győzelem érzetében, daemoni mosolylyal ajkán, kardcsörtetve foglalt helyet ujból a tiszti kar s a pincéreknél vacsorát kezdett rendelni, mely meg is érkezett.

Ki tudja mi történik, ki tudja mily elégtételt vesz a joggal fölháborodott fiatalság, ha egy köztiszteletben álló őszfejü hazafi közbe nem lép.

A nem sejtett sértő merény után beállott vészteljes csöndben felállva, teljes nyugalommal zsebébe nyul, s meglehetős puffadt tárczájából a legeslegujabb tizforintos bankót kikeresve, oda nyujtja Miska cigánynak: -54-

– Miska fiam! Mir zweimal „Gotterhalte!“ s tisztes arcát a fehér waffenrockok felé fordítva:

S Miska bandája egész elkeseredéssel huzta a nótát, egyedül hangszereikért remegve, nem hivén, hogy el ne repedjenek szégyenükben.

Az elégtétel teljes volt, a tökéletesen lefőzött tisztek boszusan hagyták oda a termeket, hol számukra ez intermezzo után nehezen lett volna mosolygó ajk, vagy kéjesen villogó szem.

S a fölsült tisztecskéktől megtisztult légkörben vidáman folyt a mulatás, ki világos ki virradtig.

S. M. B.-n 1850-ben egy telivér bezirker Sch. ur volt a megyei főnök. A többiek között egy magyar dijnoka is volt, Cs. ur.

Egyszer pár perccel később ment a fönt nevezett dijnok az irodába a hivatalos óránál.

Az érdemes megyefőnök nagy szemeket csinált e válasz hallatára. Nem kérdett többet semmit. Sietett szobájába.

Sch. ur csendőrökért küldött, s míg ezek eljöttek, szép álmai voltak ébren. Már látni képzelte a nagy dicsérő -55- okmányt, melyet kapni fog, hogy egy oly veszedelmes embert, kinek már neve föl is akasztatott, elfogatott.

– Ön – szólott Cs.-hoz Sch. méltóságos pathosszal – rögtön elmegy gr. T.-ékhez, s elfogatja T. Sándort.

– Miféle kérdés ez. Azt kell-e hinnem, hogy ön is a rebellisekkel tart? Ha gr. T. Sándor egy óra alatt nincs itt, önt is elzáratom, mint gyanus embert. Semmi ellenvetés tehát. Induljon. Gr. T. Sándornak nagy vétkei vannak. Ezt ön tudja.

– Hisz még szólani sem tud. Két hónapos összesen. Hogy lehetne egy ily gyermek forradalmár?

A mantuai csata után elborongva bolyongott föl s alá a csatasikon a holtak és sebesültek között a vitéz Alvinczy. -56-

E közben jajkiáltás üti meg füle dobját. A hang után indulva egy béna vitézre akadt, kit nem vettek föl a kocsik.

– Osztrák a ménküt, magyar vagyok az ebadta, még pedig nagy-szalontai! felelt sértődve a vitéz.

1789 körül, gróf Eszterházy egri érsek idejében történt, hogy a b.-e. egyháznagy, mint egyszersmind főispán egy nevezetes megyegyülés alkalmával Hevesmegye rendeit ebédre kérette magához. A megjelentek közt egy oly kitünőség is volt, a ki csak kevéssel azelőtt tért át a r. kath. vallásra a reformáltak közül. Ez a nevezetesség igen jó izü humoros uri ember levén, azzal mulattatta az ebéd fölött környezetét, hogy az elhagyott felekezet félszegségeit taglalgatva, jelen volt régi hitsorsosait tüzte ki élcei célpontjául. Az érsek kissé restelvén a dolgot, tréfás modorral akarta végit vetni a kellemetlen tárgynak, mely célból egy baljánál ülő öreg táblabiróhoz ily szavakat intézett:

– Lássa édes J. G. uram, mily buzgó hive vált az anyaszentegyháznak Z. urból ily rövid idő alatt.

Mire a megszólított veterán egész higgadtsággal két felé simítván tisztes ősz bajuszát, lakonikus rövidséggel ekkép válaszolt ő eminentiájának:

A RÉGI JÓ IDŐKBŐL.

Történik egyszer, hogy a legnagyobb magyar azt álmodja, miszerint az ő szegény nemzetén nagyon sok átok volt és van. Elaludt. Viziói voltak. Hajnalra már arra ébredt, hogy hátha ez ősi átkokat oly áldásokkal lehetne ellensulyozni, melyek magától az anya-átoktól származnának.

Az ige testé vált. Az álom való lőn. Egy hét mulva hajóra szállt a nemes férfi. Szándéka volt kipuhatolni, ha vajjon Magyarország eredeti folyója – a Tisza – lehetne-e s miként hajózható?

A pompásan fölcicomázott gőzös a Tisza hullámain kelepel immár. Egymást éri rajta a műértő és dilettans notabilitás. A Tiszavidék partokra sereglett népsége ujjongatva, különbféle helyszerü ajándékokkal s deputatiók akkjában üdvözlé az uj vendéget.

Az ősi folyók egyik fűzrekettyés kanyarulatánál, hol az izletes kecsegefaj garmadánként fészkel, nehány öreg halász kiküldöttségi állapotra piperézte magát, és egyszerü áldomás kiséretében bográcsos halászlével kedveskedett a grófnak és vendégeinek. -58-

Ebéd utáni állapot. Az enyhe verőfény, a begyomrozott paprikás halászlé, s a hazai nektárok mámorhatalma a gőzös födélzetére csalták a vendégkoszorut.

Olaszország leghiresebb mérnöke – Paleocápa a hajófödélzet egyik szögletében fekete kávézik. Körüle egy pár gőzöskapítány figyelmez a folyam akadályaira. Távolban néhány nemes atyafi kékelő dohányfüst karikákat utalványoz a szelek szárnyaira.

– Ugyan Miska sógor mit gondolsz, mért kandikál az a német ott a szögletben mindig az ég felé? szól egy táblabiró pajtásához.

– No hát majd megkérdeztetem én per gőzös kapitány, hogy a tallián mért vizsgál nappal is csillagot.

– Kérdésedre azt felelte az olasz, hogy azért tekinget annyiszor s oly busan az egek felé, mert e tájon nagyon magosan járnak a föllegek, s ennélfogva e vidék gyakori szárazságnak lesz kitéve. E bajon csak földöntözés és csatornázás által lehet segíteni.

Ó alkotmányos novemberi nap volt. Ezzel azt akarom mondani, hogy az eső zuhogott, a hogy zuhoghatott, a sarak sarával pedig a föld közepén levő opálbányák csókoloztak.

A zápor épen utban ért. Jó négy lovam volt. Fiatal csikók, azaz hogy sárkányok. A rudas főleg oly hatalmas erővel rendelkezett, hogy még a fekete bankóból is képes lett volna negyven krajcárt kiráncigálni, holott annak valódi értéke öt garas volt.

Besötétedett. A vidék láthatára oly koromfekete köpenyt öltött, hogy beillett volna orgyilkos karbonárinak.

Alig ejtem ki e szavakat… paff puff úgy becsapódunk egy pocsolya-örvénybe, hogy én a fejem tetején kerestem a szememet. Miska kocsis pedig kufferembe nyulkált a lovakért.

Csupa merő iszap voltunk. Magammal nem igen törődtem, mert az efféle lucskos állapot, mint alföldi suhanccal velem született; hanem az oldalamon fityegő -60- bőrtáskát féltettem, melyben tizezer forint volt egy barátom kérelmére Szatmárba viendő.

A sárkeblű vendégfogóból kitápászkodva a szomszéd csárdához vergődtünk.

– Extra szobát kérnék, de hamar ám, mert láthatja kend, hogy ördöggé vagyok lucskosítva, mondám a szájtátó csaplároshoz.

– Biz uram itt Kondoroson nem szolgálhatunk extra szobával, hanem a mi szegény cellánkba tessék besétálni.

Azonnal a pénztáskához láttam. Ezen tollatlan jószág velem együtt szintén árokban fürödvén: bankó tartalma úgy elázott mint a csap.

Első dolgom volt a részeg bankókat azon két superlátos ágy dunna gazdag keblére terítgetni, melyek a szobában tulipánoskodtak.

A szolgáló holmi vacsoraféléhez tányérokat csörömpölt. A dunnákon heverésző temérdek bankót megpillantva oda sug hozzám, hogy tens uram tessék ám vigyázni ezekre az izékre, mert három szegény legény vetődött imént a csapszékbe.

Ellenállásról szó sem lehetett. Pusztai vidék, segélyhiány, szakadó eső s a csaplár orgazdai hivatala mind ellenem esküdtek. Itt csak furfanggal lehetett menekülni. De miként?

A szikkadás végett kipányvázott bankó telepet ép -61- összeseprendő valék, hogy azt elrejthessem, midőn az okos és becsületes szobaleány e szavak után „ne bántsa az ur a pénzt… gondoltam valamit“ kirándult a szobából s nehány perc mulva visszatérve, az ágyakat… illetőleg a pocsolya-ittas bankókat lacsuha és lebbencsnek való nyujtott tésztákkal betakargatta.

Az eső folyvást zuhogott. Én egy pislákodó gyertya mellett szundikáltam. A korcsmában halotti csönd.

– Hál’ istennek! Eltávoztak – gondolám. Dehogy távoztak, sőt nagyon is megjelentek, mert éjfél tájban három darab torzonborz haramia állott előttem.

Az egyik pisztolyt szegzett rám, a másik éles baltát villogtatott az orrom körül, a harmadik rémítő dorongot suhingatott fölöttem.

– Dejsz nem ütjük el tréfával a dolgot, a kinek oly pompás négy lova van…

– Bizony pedig sovány atyafiak – felelém és saját tátogó bugyillárisomat markokba is nyomtam.

A pisztoly közelebb nyomult felém, a balta sürübben villogott; a furkós pedig az esőhöz menydörgést suhogott.

– Ha nem hiszik kedtek, hogy nincs több pénzem, hát kutassanak össze mindent.

Úgy is volt. A tésztával halmozott ágyon kivül -62- minden ziget-zugot fölkotorásztak. Persze sehol semmise volt.

Eltávoztak. Reggel azonban a kocsist kötözve, a négy tátosnak pedig hült helyét találtam.

Még a harminczas évek elején egy Baczur Gazsi-féle jurátus fölment Pozsonyba az országgyülésre, de nem mint megyei követ. Itt legnagyobb malörje az volt, hogy attilája rosz lévén, a jurátusok gyülhelyén illőleg nem jelenhetett meg. Kapja tehát az N. consiliariustól diurnum fejében kapott sarkig érő fölső kabátot, s szánja attilának, gondolván ez még fordítva jó szolgálatot tesz. Hanem az a volt bökkenő, hogy – mint hallá – itt magyar szabó nincs, ő pedig németül nem tud. No de a hevert ész könnyen segít magán. Előveszi emlékező tehetsége lexiconját és hosszas fejtörés után összefércelt egy német előadást, s azzal a szabóhoz beállít.

Azután előveszi a hóna alól a kabátot, kiterjeszti és mutogatja külsejéről belsejére és viszont, így adván elő a dolgot szóval:

– Vasz ájni, dasz auszi, vasz auszi dasz ajni. Und knöpfen zo rakhen: (mellére mutat) ánc, cváj, dráj und vart a piszli: und viderum ánc, cváj, dráj und -63- vart a piszli; und nok ájmol ánc, cváj, dráj und ganc várt a piszli!

– Ezt a kabátot akarja az ifju ur attilának fordítatni? mond mosolyogva a szabó.

– Hát tud az ur magyarul! csodálkozék a juratus. Egész fél éjszakán srófoltam össze e néhány német szót s azzal is fölültem! No hiszem szép gyerek lesz az, a kinek a kedveért én valaha németül megszólalok.

Juratus koromban egyszer a többi közt nagyon megbuktam. Bukásom abból állott, fél évre szóló apanázsomat egy estén elkártyáztam. Egy ideig puff és kontó-csemegéken tengődtem. A sovány credit azonban mielébb elpárologván: pénz alá haza mentem. A jó mama eleinte zsörölt-pörölt velem, végre kibékült mint minden anya.

– Igen ám galambocskám adnék én, ha volna, de az uri háznál jelenleg egy garas sincs.

– Adósságba nem örömest verem magam, de ha megigéred, hogy többé meg nem busitasz, tehát…

– Holnap turi vásár. Ilyenkor sok marhakupec érkezik a felső vármegyékből… no hát nem bánom, föláldozok éretted nehány tinót.

Turra érkeztünk. Bogrács, utravaló és szénával gazdagon megpakolt ernyős szekerünk a marhavásár közt állapodott meg. Az eladó tinókat akkor már ott találtuk. A mama a szekérben már várta a jó szerencsét, melynek elején ferhéchez kötőfékezett lovacskáink jó izün ropogtatták az illatos szénát.

Én a Laci-konyhára ballagtam. A régi jó időkben a kis városok országos vásárjain fölállított Laczi-konyhák a nemzeti élet sajátságos játéka volt.

E törzsgyökeres alföldi város egyik térségén jelenleg élénk sürgés-forgás, robaj s néphullámzat mutatkozik.

Itt kövér göbölyök; szelid szemü tehenek; jármos ökrök és nyugtalan üszők körül fürge kupecek alkudoznak. Amott fáradt gebéit menyre-földre dicsérgeti az ezüst gombokkal megspékelt rongyos cigány. Erre piramis alaku cserépedény telep mellett óvatosan guggol a gömöri producens, nehogy egynémely próbanyargalásra ostorozott csikó az ő fazéknépségét is megtáncoltassa. Egymás átellenében ásítozó ponyvasátrakból -65- étvágyingerlő illat ömlik a légbe. A sátor közepén füstölgő vályogoltáron pipacspirosra hevült menyecske kezei közt biborszin Laci-pecsenye sustorékol; a konyha hátterében kosorru dudaszó mellett egy-egy pityókos betyár bokázik, keserves népdalt dudolgatva a pásztorizene mellé.

Falatozni „zsindelyes“ nevü csárdába vetődtem. A végtelen hosszu ivóka csordultig telve volt nyalka legénységgel. A vidám fiatalság egy szál klarinét mellett bokázgatott. A jámbor klarinétos füstös pofája úgy ki volt az örökös fuvalgástól dagadva, hogy szél próféta teljes holdvilágnak szó nélkül beillett volna.

Én egy zugba eső asztalka mellé huzódtam. A legények farkasszemeznek. Csorba száju palackokból egy hajtókában járja a vallató csiger. Patyolat inges legénység furakodik a tömegen át. A vezénylő sugár alak földig érő ingujját fölbillentvén, egy abból kiviruló ólmos bottal közé vág az asztalnak. E hangra a másik legény a mestergerenda felé villogtatta fokosát.

Úgy is volt. Két egymással ellenkező párt között megkezdődött a verekedés.

Izmos furkósok alatt kongának a hosszú fürtös koponyák. Széles vállakon keresett utat magának az ólmos fütykös! Szikrázó fokosok villogtak a légben. A csárdai csata elkeseredve vivatott.

Szemtől szembe láthatva a néperő oktalan fecsérlését, -66- borozó asztalkám melett ép azon mindenható népnevelésről ábrándoztam, mely e hatalmas népfaj megváltójául minden emberbarát eszméi közt főhelyet foglal, midőn egy a csatából felém hátráló polgártárs úgy hozzám csapott fokosával, hogy annak két betűje rám ragadt és kilenc évig a hátammal pecsételtem levelet.

A bezuzott koponyák, kék vörösre páholt és lepedőbe forgatott turi atyafiak közül magam is cimeres hátgerinccel menekhetém. Utközben eszembe villant Magyarország nagy prófétájának azon arany mondata, hogy ha az in partibus és legközeleb a zsindelyes csárdában elpazarolt ifju erő nemesebb irányt vehetne, mily hatalmas szellemi és anyagi tőkét nyerne a nemzet.

Utamban a rózsaszin kedély és szellőkkel játszadozó friss lég egy életrevalóbb nemzedék iránti reménynyel töltének el.

Ősi szabásu ekhós szekerünkhez elvergődtem. A tinók már akkor elkeltek. A vándor tulkok árát örömmel osztá meg velem a jó mama.

E kegyeletes subventió elég volt arra, hogy jurátusi állomásomat ismét elfoglalhassam.

JÓZSA GYURIÁDÁK.

„Praetor minima non curat.“ Élceit és megyei dictióit e frázissal szokta illusztrálni.

Egy rengeteg kanikulai hőségben retirál Gyuri a Jajvár melletti lakház tornácának északi klimája alá. Familiáris karszékében pöfékel, a melyben már egérarmádia tanyázott s belőle pozdorja szunyogok ágaskodtak. Átellenében afféle alföldi nyárias pongyolában a jurium director ropogtatta a tökmagot.

– Megjárja no! – felelé a director, fraternizálva a körüle leselkedő kuvaszokkal.

A komondor-compánia kirohan a sivatag portából s rettentő csaholástól viszhangzik a Jajvár.

Igaza volt. Paraszt deputatió jelenik meg Gyuri előtt lecsüggesztett fejjel és siralmas arcvonásokkal. -68-

– Domine spectabilis! égett emberek vagyunk. Az emberiség nevében segélyért esedezünk.

– Hüm, hüm, leégtek. E bajon segítünk. Praetor minima non curat. Cigánynyal szolgálhatok. Majd épít ez az élelmes faj nyakra főre. Hé Guga, Tarkó jertek ide.

– Hisz uram cigánynak mi is bővében vagyunk. Nekünk más források kellenek.

– Dejsz’ nem minimum az, mikor egy egész falunak se hajléka se kenyere. Uram! istennek ajánlom.

Józsa Gyuri e merész szavakra úgy neki vörösödött, mint valami rozzant vasfazék a kohóban. Vászon pipájából oly szörnyet szortyintott, mely akármely kurazir-trombitába oda illett volna szusznak.

Józsa Gyuri egy izben nagyon rosz launéban volt. Minden áron házasodni akart.

El is mentünk. Nagyuri licitation aquirált egyszer -69- egy batárt; eleinte hambárnak használta, később disznóól lett belőle. Ezt a mammutot kelle jármű gyanánt decorálni. Megtörtént. A verébarmadia belőle kiostoroztatván, becsipetett három darab hektikás gebét, melyeknek hátgerincével bátran lehetett volna beretválkozni. A carpentumba befészkelődtünk. Azt hittem, hogy Zsodomában vagyok, úgy lesülyedt alattam a kocsiülés. Józsa Gyuri röhögött. Nyári idő és nagy szárazság levén, a batárba szivárgott pormennyiség miatt mangalicák lettünk. A nászfalutól mintegy negyedórányira békanyállal borított mocsár terjeszté elénk büzös keblét. A batár megáll. Gyuri leugrik. Kiszalad róla a gonyaféléje és pár perc alatt a pocsolyában lubickolt.

Elszunyadtam. Rémitő ordítás ébreszte föl. A batár előtt Józsa Gyuri jajveszékelt in puris naturalibus, és talpig befeketepontozva. Hát a mocsár lópiócái kosztoltak a termetén. Szerencsére a kocsis tarisznyájában levő porsótól lepattogtak róla a mocsár despotái.

– Van nekem, tensuram! – szólt a kocsis. A háromszáju sebhelyeket betaplózva, Gyuri a gunyaféléjébe hengerődzött, haját simára körmölte, batárba vágta magát, s a menyasszonyi faluba vánszorogtunk. -70-

Csinos kastély udvarára érkeztünk. Józsa Gyurka rendkivül lovagias ember lévén, először is a konyhába pillantott be szolgáló-szemlére. Én szégyenelve azt az olcsó statuscsinyt: szögletbe lapultam, mint a palacsinta. Gyurka ép egy izmos ancillát ölelgetett, midőn betoppan a tenyeres-talpas háziasszony s a spectaculum láttára Gyurira förmed.

– No Gazsi, itt cudarul megbuktunk. Se baj… gombház, ha leszakad lesz más.

Ránk esteledett. – Minthogy körülbelül nem mutatkozott csárdaféle, tehát a batárban töltöttük az éjszakát.

A tiszafüredi hires nyereggyártókkal, mint coadjutor pátrónus, Józsa Gyuri Bajorországba utazott. A sörnektár ezen jámbor paradicsomában belebolondul egy árva lánykába, a ki egy kávéházban kassza-Hébe volt. Azon ürügy alatt, hogy gyermekei mellett, mint gouvernant kényelmes alkalmazást nyerend: magához csábítá a tapasztalan ifju hölgyet. A szegény és sokat zaklatott árva kapott a jó alkalmon és Gyurkával Magyarországba utazott. Bepillantván a Jajvár kietlen sivatagába, eleinte borzadozott, de a megszokás és remény hatalma kitartó erőre bátorítá.

Minthogy a nép faluszerte mindenkinek érdemleges cimet osztogat, a Jajvár csőcselékje a leánykát „Bavarának“ keresztelé.

Napok s hetek teltek anélkül, hogy a nőféle cselédet óhajtó Bavára a tensasszonyt és gyermekeit láthatta volna. Félelmében és unalmában addig faggatta Gyurkát, mig ez kibuvóul elhitette vele, hogy neje megérkezett, hanem a pusztán van. Minden áron látni akarván a háziasszonyt, fölültetik Bavarát egy kas nélküli ökörszekérre. Józsa Gyuri kócspusztai filegoriájához megérkezik. Ez a hórihorgas vályogalkotmány egy dombtetőről bámészkodott a rónák végtelenébe. Ozsonnára nyilt az idő. Pompás bográcsos tokány-illat üti meg a Bavara orrocskáját. Ezt a hatalmas étket aligha a háziasszony nem készíti, – gondolá magában, s az aroma után indulva benyít egy ablaktalan szoba félébe. Mit kelle látnia? Néhány kapcabetyárt, kik valami hosszu késformát villogtatnak a légben. A betyárok baltásdit játszottak. A megrémült leányka sikoltva rohant ki a szilaj fészekből, s futása közt ordas vén emberrel találkozik.

– A tensasszony e tájt én vagyok, – felelt nagy szemeket meresztve a vén juhász.

Gyönyörű holdvilágos est volt. A szegény árva rémülten lótott-futott az illatos mezőn. A szomszéd falvak harang-szólama, tanyára érkező nyájak kolompolása, pásztor furulyák bánatos hangja, s a rónatér pásztortűzei mélyen hatának érzékeny kedélyére. Keservesen zokogott. Könyek omlottak száraz kenyerére, s a napi események sulya alatt elbágyadva, egy vályog omladékon elszenderült. Más nap reggelén zabbal töltött zsákok tetején ökörszekerezett vissza a Jajvárba. Gyurkát nem találta honn, mert ő az egri gyülésekre utazott. Belátva keserves helyzetét, összeszedte batyucskáját, s Baváriába vándorolt.

– Hát a Bavara hol van? – kérdezé Gyurka megérkeztekor Varangy jurium directortól.

A szilvási gróf egy szekérderék palóc assistentiával bekopogtat egy izben Józsa Gyurihoz, a kit ép azon nemzeti functióban talál, midőn a Jajvár mezitlábas tisztjeivel convenciókra egyezkedett.

– Szervus cimborám, hogy ne kellene? Kapva -73- kapok rajta, főleg ha ily nekem való truppot látok, mint a milyet te hoztál.

– Hát egy kis harapnivaló kifutja-e? mert a poroszlai töltésed megpróbálja az ember appetitusát.

– Enni való? Akad. Hé legények! egyikötök varjut, a másik bibicet requiráljon. Te pedig kukta szógám, vágd le a vén rókát, jó lesz bográcsos nyulnak.

Ez ebédprogrammra Vércse és Kula kortesek nagy szemet meresztgettek egymásra.

– Most jól érzem magamat, mert ismét tömve van a padlásom dögbőrrel, pedig tegnap is elhordott egy angáriát a jebuzeus.

– Hát úgy, hogy a létrán a padlásra mászott és fitymálni kezdé a gyönyörü birkahüvelyeket; elbrenoltam alóla a latorját és rémültében oly áron szedte vette a dögbőrt, a milyet én diktáltam.

– Sőt fizetett, mint a köles, s úgy megszeppent, hogy a padlásról hajigálta rám a bankót. -74-

Az általános hahotára háttérben guggoló cigányok is az ambitus elé jöttek röhögni.

– No more, kell-e egy fényes huszas? mondja Gyuri egy borzas vályogvetőnek.

– Nem oda Buda… de ha egy egeret nyersen bepakolsz: akkor tied a ragyogó jószág.

Minthogy a Jajvár környéke hemzsegett az egércsordától, rögtön csiptek egy majorennis fajut, melyet a cigány szőröstől-bőröstől bekapott. Hosszan kortyogott, míg lenyelhette.

– Vitéz kapitány uram! jelentem alássan, hogy baj van a pusztán. – Szól a gulyás Józsa Gyurihoz.

– Estenden a villongó halom hajsz oldalán heverésztünk. Egy tilinkós reszkető nótáján tátottuk a szánkat. A domb másik oldalán a szűz gulya legelt. Bizony jó messzire elbogarásztak. Mikor akolba terelnénk üket… hát sehol semmi. – A gulyás egészen megizzadt a referáda alatt. -75-

– Sejteni kezdem tensuram, hogy nem betyár cselekedte azt az izét, hanem valami furfangos szomszéd akarta a tensurat megtréfálni.

– Talpra legények a ki lelke van! – harsog a csőcselékhez Józsa Gyuri; – elsikkadt a szűz gulya. Egyik lóháton, másik szamáron, a harmadik gyalog, csellel, furfanggal vagy furkósbot-félével vissza kell lopni a gulyát. Értitek?

A szűz gulyát a kis ur (Józsa Gyuri egyik mellékneve) mind egy szálig visszalopatta.

Gr. K. M. még a forradalom előtti időben 50 bivalyt behajtatott nyári legelőre T.-Füredre, Józsa Gyuri jószágára. A szilvási uradalomban azon időben kevesebb széna teremvén, mint máskor, Józsa Gyuri beegyezésével téli tartásra is ott maradtak a bivalyok.

Józsa Gyurinak terjedelmes birtokaihoz kevés épülete volt, úgy hogy saját jármos ökrei is kivül teleltek; nem volt tehát a vékony szőrü bivalyokat is hova bekötni, hanem csak sub divo voltak, s tavaszra mindnyájának bőre a gerendára került.

Szent György napkor a gróf, Füreden keresztül -76- utaztában Józsánál ebédelt; ebéd után beszélgetés közben így szól Józsához: „apropos Bruder, hogy vannak a bivalyok?“

A gróf nem szólott többet. Józsa pedig a bőröket is distrahálta a zsidóknak, absque refasione domni.

Nehány év elteltével Józsának roppant sertésnyájai levén, számukra pedig vitalitium nagyon kevés – megszorult s feledve a grófon elkövetett tettét, makkot bérel 200 darab sertésre a szilvási uradalomban; a gróffal könnyen megegyezett, a bért előre kifizetvén a sertéseket fölhajtatta.

Mikor már jó meghiztak, a gróf a közeli falvakban kihirdette, mivel restauratio alkalmával ezeknek segélyével dacolhatott a papismus törekvéseivel „ki akar sertést ölni?“ Persze akadt concurrens a potyára, s pár nap alatt a Józsa 200 darab hizott sertése el lőn kapkodva.

Egyszer eszébe jut Józsának, meg kellenék nézetni a sertéseket; felküldi számadóját, de ez azon szomoru hirrel jött vissza, hogy a gróf mind elajándékozta a nyájat korteseinek. Józsa épen ebédelt, s fogát piszkálgatta s nem szólott egyebet, mint „hóhér teremtette, a bivaly, a bivaly!“

Józsa Gyuri gazdag ember létére soha sem viselt más bundát, mint hat kosbőrből, nem is kikészítve, -77- csak kitörve, melyet mindig kifordítatlan viselt, mely sokszor megázván, zörgött.

Egyszer, meg a jobbágyos világban uj bundát akart csináltatni; elmegy tehát egy urbéres t.-füredi szücshöz, ki – valamint mindenki – ismervén Józsát, hogy igen crudelis ember, – megijedt a mint meglátta.

– Bunda kell! de hónap estére készen legyen, mert különben megjárod; ismersz ki vagyok?

Egy fél óra mulva bőgést hall a szücs az udvarán; hát egy bojtár hajt hat nagy istentelen kost. „Meistruram! itt a materia! bunda legyen belőle holnap estére.“

A szegény szücs annyira megijedt – mert látta, hogy ily materiából lehetetlen bundát készíteni ily kurta idő alatt – hogy elköltözött rögtön Egyekre, házát bérbe adta, csak három év mulva jött vissza, mikor gondolta, hogy Józsa haragja már lecsillapult.

A hirhedett Józsa Gyuri egyszer felhajtatott Pestre kétszáz darab szarvas állatot vásárra, hogy majd itt azokat eladja, minthogy otthon nagyon soványul ütött ki a takarmány. De biz azok nem a legjobban voltak kihizlalva, a mészárosok nagyon fitymálgatva beszélgettek róluk: erre megharagudott, felhajtatta az ökreit Bécsbe. Odáig egy cseppet sem javultak a tinók, a bécsi közönség pedig kövér hushoz van szokva. Józsa -78- Gyuri sehogy sem tudott összeegyezni a mészárosokkal; rettentő potom árakat kinálgattak neki. Itt még jobban megharagudott; felhajtatta marháit Linzbe; de ott még siralmasabban járt: mert még kevesebb pénzzel biztatták. Nem adta meg magát; még előbbre hatolt, keresztül verte magát a határon, felvitte ökreit Drezdáig. Persze, hogy mire oda értek a jámbor állatok, valahány oldalbordájuk, mind kilátszott a hosszu tapasztalás miatt: dehogy kelletek a mészárosoknak, hallani sem akartak róluk, azt mondták, hogy vigye vissza elébb s hizlalja meg.

Visszavigye, ujra vámot fizessen értük? hogy aztán Keglevichék otthon nagyot nevessenek rajta. Azért sem teszi. Mást gondolt magában. Megállj német, majd megveszed tavaszszal, ha most nem kell, de haza pedig nem viszem, mert ott aranyért sem kapni szénát. – Estefelé tehát összehivá a hajtsárokat, kifizette a bérüket, s azt mondta nekik: „halljátok! majd mikor besötétedik, szökjetek el szépen a marhák mellől, szerteszéjjel; ennél a jámbor németnél nagy rend van, majd összefogdossák ők szépen s currentálni fogják, hogy három hónap alatt jelentse magát a gazdájuk; azalatt meg kitavaszodik, a marhák itt a státus költségén kitelelnek a jó német szénán, a mi itt csupa háj, jól meghiznak, akkor aztán én majd előjövök értük, s jó áron eladom.

Úgy lett. A hajtsárok szétszöktek. Józsa Gyuri hazament, az ökröket mind behajtották, hol itt, hol -79- amott, azután currentálni kezdték, határidőt tüztek ki a megjelenésre, ezalatt elmult a tél; Józsa Gyuri idején megjelent, legitimálta magát, mint a barmok jogszerü tulajdonosát, s meg volt az a diádala, hogy most már busás pénzen adta el a gőbölyöket a drezdai mészárosoknak.

Igaz ugyan, hogy a tartás és hivatalos költségek fejében fele ott maradt a gulya árának; hanem azért mégis jó tréfa volt ez abban a világban.

Egyszer Józsa Gyuri megharagudott cimboráira és azzal vált el tőlük, hogy soha őtet többet nem látják.

Hire is futamodott nem sokára, hogy az utóbbi lófül levágás óta Józsa Gyuri nem fogad be vendéget, kaput is csináltatott házára, az utcára levő ablakait berakatta téglával félig, hogy még csak be se lehessen törni, és semmi dörömbözésre be nem bocsátott se ellenséget se jó barátot.

Ezt a csodát meg kell látni, mondának a vig cimborák és lerándulának Tiszafüredre. Fogadásuk állta, hogy még is csak bejutnak valahogy Józsa Gyurihoz.

A helyszinére érve körültekintének; hát volt Gyuri urnak egy ujon épült palotája, mely soha sem épült föl egészen, ez a rendes lakóháza mögé volt építve kontignacióra, jó magas helyre, a honnan messze el lehetett látni.

A kapu előtt állt élére helyezve egy roppant nagy -80- malomkő, alája tett gerendával föltartóztatva, hogy el ne szaladjon. Józsa Gyuri abból bizonyára márványasztalt akart készíttetni palotája diszteremébe, a melyen reggelenként paprikás szalonnát lehessen falatozni.

A cimborák a mint a szép malomkövet meglátták, egybe rájöttek, hogy mit kell itt tenni? Intettek egymásnak, ketten kétfelől megfogták a gátló gerendát és elemelték azt a malomkő alól.

A nehéz kőkerék eleinte szép csöndesen kezdett megindulni a lejtőn lefelé, neki Józsa Gyuri háza oldalának, de majd egyre sebesebbé vált futása, ment mint a sebes veszedelem, dörgött mint a földrengés s olyat csapott Gyuri háza oldalára, mint a menydörgös menykő. Józsa Gyuri kiesett az ágyából, kiugrott az ablakán, azt hitte az üstökös rombolja a földet, mikor aztán künn volt az utcán, nagy nyájasan eléje járulának látogató vendégei:

A ki a magyar alföld páratlan geniálitását – Józsa Gyurit közelről észlelte, el kell ismernie, miszerint sok gyöngéje volt ugyan, hanem annál több eredetiséggel rendelkezett.

A régi classikus irókat kiválólag szerette: elméssége kifogyhatatlan volt: talpraesett anekdotáit mindig citatiókkal füszerezte, a bibliát és corpusjurist könyv -81- nélkül tudta s emberbaráti érzelmének nem egyszer adta fényes jelét.

Azonban többször annyira elragadák az indulatok, hogy magáról megfeledkezve kegyetlen tulságokra vetemedett. Példát mondok.

A kis urnak (Józsa Gyurit így is hivták) kedvenc szokása volt uton-utfélen kocsijára szedni a munkátlan csőcseléket s velök udvarát népesíteni.

Egyszer nehány betyárt szedett föl a bakra. Cselédjei sorába fogadja őket. Persze, hogy a conventió szabad lopás volt.

A betyár had pusztai tanyákra lőn alkalmazva. Hal a vizben. Beavatásuk után pár héttel jelenti Gyurinál a pusztai gazda, hogy a lábas jószág mostanság nem döglik ugyan nyakra-főre, mint máskor; hanem még is hijja van. Talán tán a nyájat hivatlan vendégek koppasztgatják.

E kellemetlen ujságról értesítve, Józsa Gyuri nyomban a pusztára hajtat. Cselédek, csőszök, csaplárok és nyájőrök szigoru parancsot kapnak, hogy a kis ur szine előtt azonnal jelenjenek meg.

– Görbe Dani panasz van rád. A gulyából kilenc üsző hiányzik. Azt mondom fiam, hogy ne tréfálj a sikkasztással, hanem holnap minden rendén legyen.

– Sáska Bandi te tán nyersen eszed a malacot? -82- Most még helyreütheted a híbát. Vissza kell lopkodni, a mit magadtól loptál.

– Ejnye gazember, majd megtanítlak én feleselni. Inspektor ide azzal a csáti bottal.

Füttyös Istók kicsavarva a fütyköst az illető markából, magasra emeli s azt mondja, hogy „két vége van ám a botnak“ uram!

Józsa Gyuri furiába jön, fölkapja a mellette ágaskodó nyulszőrös puskát és az Istók lábaszárát ugyancsak kacsasrétezi.

A puskaszóra összeröffen a megsértett betyárhad. A szemek vérben forognak, Józsa Gyurit fölkapják s egy ó kutba belökdösik.

Nehány kapa föld már meg is harsant a Józsa Gyuri hátán és az ellene dühösködő betyárhad élve el is temeti, ha csak szerencsére Debrecen felől hintó nem érkezik a tanya felé, melynek láttára a hivatlan -83- sírásók megfutamodnak, Józsa Gyuri pedig per véletlen a föld alatti siralomházból megszabadul.

A szegény lengyelek mintha érezték volna, hogy ősi dicsősségük ragyogó napja fölé sötét foltok közelednek; 1829-ben nagy számmal diszfogatokon és derüs kedélyzettel jelentek meg a hegyaljai szüreteken.

Hős szomszédaink búcsú látogatása volt ez, mert az 1830-ki szerencsétlen forradalom s a mostanig tartó vészteljes időszakok véget vetettek velünk rokonszenvező testvéries találkozásaiknak.

Ez időtájban a mádi borok országoshirüek voltak, mely hirnevet a világ első nektára, a tokaji és a kül s belföldi vendégek évről-évre növekedő fokra emeltek.

A szüreti utolsó bál pompásan sikerült. Lengyel s magyar főurak, nemesek disze java élénkíté a vigalmat. Szépség és kellemben gyönyörü hölgyek versenyeztek egymással. A pataki ifjuság se hiányzott, melynek pezsgő életkedvét az akkoron divatozó soló magyar táncok eszményies emlékké büvölék a nők előtt.

Az utolsó bál utáni reggelen azon szerény vendéglőcske előtt – hol a szüreti vigalmak tartatni szoktak – szebbnél szebb szekerzetek mutatkoztak. Lehetett itt látni gazdagon sallangozott csengős bongós fogatokat. Itt ötös aranypej csikókból összeállitott hökős cug ostorhegyese rug, vág, prüszköl; amott egy széltibe fogott s arany csillagokkal himzett homutos lengyel négyes toporzékol; erre spanyol, erdélyi fajra -84- emlékeztető, ideges fejü paripák tombolnak, nyerítve várva gazdájukat.

A sorban álló szerkezetek közt egy csámpás equipagé tünt föl, melynek több bámulója akadt mint a többinek. E kosmopolita szekér minden rendü és rangu európai nemzet divatjellegét képviselé. Horpadt bordáin itt-ott pislogó halvány szinezete azt mutatta, hogy azok valaha pingálva is lehettek. A quietált kocsi elé ragasztott lovak szőre ég fölé meredezett, mint a tövises disznó bundája. Gacsos lábaik quondam táncmesteri positurát ábrázoltak. Kuszált sörényökben cigány mogyorók armadája üté fel tanyáját.

E megviselt equipagé bakján a szerkezethez méltó egyéniség szundikál. Erre-arra hilintozó termetén paszomántos frakk fityeg; borzas fején hépehupás cilinder kalap sanyarog és hüvelytelen lábaival az istránggal illuminált ferhécen klavirozik.

– Valjon ki fiáé lehet ez a szörnyü alkalmatosság? kérdezé az álmos kocsistól egy uri süheder, félre csapott árvalányhajas kucsmáját balszemére billengetve.

– Hát-e biz a téns Józsa Gyuri uré… de hisz erre ballag ő maga is ni! – válaszolt hetykén a geberegulátor.

Józsa Gyuri csakugyan kocsija felé ödöngött. Az ifjuság azonnal körülövezte őt, kölcsönös ötleteket váltva egymással homéri kacagások között.

– Aztán meg úgy látszik, hogy ezen irgalmatlan cugot a jó isten vasalja, – enyelgének Gyurival a jó kedvü fiatalok.

– Tyhü a ki áldotta, hát meg sincsenek vasalva a csikók? Miska szógám ezért meglakolsz, förmedt Józsa Gyuri a kocsisra.

Pesten létekor Józsa Gyuri egyszer a dunaparton sétál. Az itt-ott lézengő suhancok és léhütők között egy honoratior vonta magára figyelmét, a ki diogenesi rezignatióval falatozta a soló tökmagot.

– Hiszen ép ily kosztosra volna nekem szükségem. Álljon be hozzám hivatalba. Meglássa, hogy nem bánja meg.

Pestről szerencsésen haza érkeztek,… már tudniillik a Józsa Gyuri palotájába.

Nap nap után telik. Az inspektorrá rugtatott honoratior szeretett volna már szemébe kacsintani annak a földi áldásnak, a mit főtt ételnek neveznek.

A sült galambféle égből szálló speculatiót megunván, föltette magában, hogy urát és gazdáját interpellálni fogja.

– Domine spektabilis! Szép dolog a tökmag evés módjával, hanem én, qua inspektor dominialis, hivatalomnak aránylagos élelmezést óhajtanék.

– Bölcsen van mondva, amice inspektor. Bakatel dolog az egész. Tudja mit? Nagy Hortobágy mellett az utszélen van nekem egy csárdám. Úgy hivják, hogy Medgyes. Sétáljon ki oda. Álljon az utszélre s az arra járó fuvarosok lovainak farkából huzogassa ki a lószőrt s azzal fogdosson magának varjut.

A tűznek vizzeli kiházasítása képzelhető, de hogy ez egymással homlokegyenest ellenkező természetű pár ugyanazon szekeren s napokig egymás mellett megférhessen… no ez már csoda és mégis úgy volt.

L. Pál és Józsa Gyuri, hogy mennyire különböztek egymástól, onnan is kiviláglik, miszerint Józsa Gyuri bőbeszédü ember volt, L. Pál pedig még szólni is -87- röstelt. Józsa Gyuri a legcsekélyebb tréfán is jót hahotázott; L. Palit ellenben senki sem látta még mosolyogni sem.

A régi idők vasut nélküli csámpás modora szerint az utazó pár elvégre Pest alá vergődött.

Novemberi lucskos idő volt. Az alföldi országutak akkor tájban két hét alatt öreg lóvá csépelték az ifju csikót. Több napi barangolás után L. Pál a Rákoson szólalt meg először.

– Különös… hisz te oly cinikus ember vagy, hogy minap is harminc darab disznókereskedővel háltál a „két kecskénél“ egy szobában.

Az urias terv végrehajtatott. A négy lovas hintó a „fehér hajó“ vendéglőbe vágtatott.

Lepakoltak. L. Pál azonnal könyvek után látott, hogy a szobai csöndélethez egy kis szellemi harapni valója legyen. Józsa Gyuri friss gunyavásárlás végett a zsidó-piacra ballagott.

L. Pál ritkán hagyta el szállását. Nagyon szeretett heverészve olvasgatni. -88-

Józsa Gyuri nyakába vette a fél várost, fölkereste régi cimboráit és azoknak műértő társaságában étvágygyal evett-ivott a „fehér hajónál“.

Indulás ideje következik. Józsa Gyuri a vendéglői számlavisitatiót vezérli; L. Pál pedig otthonos kényelemmel ágyban heverész, s pipaszó mellett olvasgat.

– A kontó rendén van. Bátran ki lehet azt fizetni – jegyzé meg helyeslőleg Józsa Gyuri.

L. Pál baloldalára fordul; familiai tajtpipáját megbillegteti és annak öblös kéményéből oly iszonyu füstfölleget szortyint a magasba, melyet akármelyik kanikulai ménykő is fészkül választhatott volna.

L. Pál hátranyul és ázsiai nyugalommal vizsgálja a vendéglői dokumentumot.

– Pali sógor ugrasd ki már magadat abból a dunna örvényéből… nem hallod mily ékesen nyerit az ostorhegyesed. E dal nekünk szól.

Az inas ép az utolsó podgyászszal foglalkozott, s ez a Pál ur kedvenc fegyvere volt. A puska sárkánya azonban az ágyszélbe akadván, a fegyver eldurran és L. Pál feje alól egy csomó párna tollut a levegőbe zudit.

Józsa Gyuri a puskaszóra kipattant bőréből mint valami terhes bomba… az inas elájult… a pincérek ordítozva futkostak, s a vendéglői népség összecsődült.

L. Pál pedig nyugodtan pipázva, az általa lapozgatott könyvből egy kissé félre hunyorít és hidegvérrel azt mondja a tápászkodó inasnak:

– Miska fiam, máskor ne szeleskedj, most is kicsibe mult, hogy agyon nem lőttél.

A familia tajtpipa végnótáját szortyogván, Pál ur kisétált az ágyból, szép csöndesen felöltözködött és kocsijához ballagott.

1846 egyik nyárelői napján Pannonia gőzös büszke méltósággal csörtetett az ázsiai tempóban folydogáló szőke Tiszán. A legnagyobb magyar századokra szóló észjárása folytán, hazánk ős folyamán ez volt az első gőzhajózási kisérlet. S ámbár e gazdag irányu vállalatnak temérdek akadály, gúny, káröröm s balitélettel kelle küzdenie: mégis fényesen sikerült az, mert erély, kitartás és nemzeti szellem által lőn támogatva és Paleokápa azon szakértelmes jóslatát hitelesíté, hogy „a Tiszát isten is hajózatra teremté.“ -90-

A soh’ se látott hallott gőzös-csörtetésre telve volt a tőzsgyökeres folyam partja ünnepies arcu s öltözetü néppel. Az egyszerü, de velős észjáratban páratlan magyar faj rettentő nagyon álmélkodék a füttyentgető gőzszörnyetegen, s e ritka esemény emlékét különfélekép vágyott örökítni.

A hajóra rendelt egyiptomi ivadék vigasztaló nótákat hegedült sirva vigadó magyar gazdájának.

A partok rekettyés országának fiatal népsége innen-onnan fölpántlikázott pásztortilinkóval felelt a hullámokon rezgő zenehangokra.

– Mihók sógor, tudja-e kend, hol járunk? kérdezi egy pipázgató nemes a másiktól, a ki ebéd utáni konfektül a hajószögletben szundikálgatott.

– Bizony nem tudom én atyafi… arra emlékszem, hogy attól a felséges egri bikavértől, a mit az ebédnél nyakaltunk, a menyországban jártam s keltem.

– Hát azért, hogy a réháznál (mely már csak egy jó puskalövésnyire van) Józsa Gyurit megláthassam.

Rövid idő mulva a Tiszaparton egybesereglett népség, fölcicomázott sátrak s a mozsárágyuk durrogása azt jelenté, hogy Pannonia gőzös, s annak magas vendégei nem sokára sajátszerüleg fog üdvözöltetni.

Úgy is volt. A hajó kiköt. Néhány diszöltözetü -91- egyéniség a gőzösre vándorol. A küldöttség élén Józsa Gyuri volt. Mellén egy irtóztató kulacs, oldalán fringia. Balján egy őszbecsavarodott tisztes férfiu, cikorkás nyerget tartogat.

– Kegyelmes uram! (Józsa Gyuri beszél gróf Széchenyihez). A Tiszavidék itten egybesereglett népsége részint in corpore naturali, részint általam honfiui lelkesedéssel üdvözli méltóságodat, mint oly nemes keblü hazafit, a ki a magyar haza és nemzet javára se testi, se lelki áldozatot nem kimél. Sok szónak sok az alja. Isten éltesse méltóságodat nemcsak e földön, hanem alkotott és alkotandó műveiben is. Hogy pedig e tisztelgésnek kézzel fogható figurája is legyen, tehát e vidék nevében remekbe készült füredi nyereggel és kulacscsal kedveskedem. „Éljen ő méltósága!“

A gróf átvevén a disznyerget és kulacsot, így válaszolt: „Magyar véreim! szivemből köszönöm, hogy rólam megemlékeztek. Én mindig csak kötelességet teljesitek. E nyereg, mint symbolum, arra fog engem figyelmeztetni, hogy a cselekvés helyét minden időben erősen megüljem; a kulacsból pedig egy életrevaló nemzedék javára iszom. Éljen a nemzet!“ A deputátió kiszállt, a gőzös tovább suhant.

A lutum super lutumféle hajdani országutakra vezetem a szives olvasót. Ne tessék megijedni, nem akadunk most már azokon el.

A Mátra melől Debrecenbe valánk utazandók. Az -92- alföldön első rangu iszaptenger hullámzott, melynek feneketlen kebléből még a tátosképes halandó sem egy könnyen menekhetett.

A poroszlai lógyilkos töltésen temérdek idő és ostoráldozattal áthatolván: Tiszafüredre vergődtünk.

Józsa Gyuri szellős palotája akkor már a város végén meresztgette piros termetét. Oda szálltunk.

– Itthon van-e a tekintetes ur? kérdém egy suhanctól, a ki a palota-ablakban kaszálgatta a bürök legelőt.

Úgy volt. Józsa Gyuri afféle emberül megviselt nemzeti pongyolában egy fél lábu karos szék tetején fincolgatott egy muzsikális pipát, a mely nem akart engedelmeskedni a tüdőfuvalminak.

– Hej Karvaj! kiált Gyuri egy dezentorféle egyéniséghez, a ki a váluban bocskorát mosogatta.

– Az öcsém lovait a hintós istállóba kell rendelni… azután a széna és abrak el ne maradjon ám.

– Egy kis früstök nektek sem ártana, mert a mint látom javába el vagytok kényszeredve.

– De csak egy szóval se mondjuk, hogy nem kell, válaszolék a házi gazdának.

– Reggeli hat óra és turó ez kissé nagyon is jeruzsálemi früstök – gondolám magamban.

– Non plus ultra – válaszolék abbéli reményemben, hogy a prefigált turó egy értelmesb reggelinek csak forposztja leend.

– Képzeljétek édes öcsém ezt a fátumot. A finom -94- turó oda van. Valami gazember annyira megdézsmálta azt, hogy ime csak a hüvelye maradt.

Vendégi illemből sajnálkoztunk, hanem mint kék vérü fiatalok a markunkba nevettünk.

– He Boráx! trappoljon ide az ur! kiált a kastély kietlenébe Józsa Gyuri.

– Azonnal elibém kell rendelni az udvart, parancsolá principálisi méltósággal Józsa Gyuri.

„Kukta, csikós, kondás, révész, faragó, libapásztor,
Pallér, bébillér, számadó, tengeri csősz.
Belső szolga, kocsis, hajdu, kandajka, kerülő,
Kertész, szijjártó, peszra, lovász, szobalány.“

E csőcselék-kompania, a mint parancsolva lőn, a kastély előtt sorban áll. Józsa Gyuri kommandiroz.

Gyuri sorra járva őket, bepillantott a szájörvények közé, s egy vásott pofáju süheder előtt megállapodott.

– Dejsz gazember hiába povedálsz, el vagy árulva, a turó most is fogad közt van. Domine Boráx!

Turu Jankó udvari fütő meg is kapta a magáét, Boráx jurium direktor által huszonnégy órai tyukól börtönre itéltetett.

A turóharamia deportáltatván, természetes miszerint a kipusztított paradicsomból enni-inni szelidebb klima alá vándoroltunk.

BERNÁT GÁSPÁR ÉS GAZSI LEVELEI.

Bernát Gáspárhoz Bernát Gazsi.

Ha tudod, tudod; ha nem tudod, tudd meg, hogy én végvalahára megunván a proletariusi hitvány állapotot: hozzád hasonló gazdag ember akarok lenni. Tervem egyszerü és biztos. Ugyanis egy némely adósságom a régiség miatt tőkepénzzé rugván magát: ezzel fogok speculálni. (E tant a chémia a boroknál szép szerencsével praktizálja.) E pénzügyi operatiót reménylem, hogy helyesleni fogod… hogy ne? hisz te s ily uton gazdagodtál meg.

Hallom, hogy jelenleg Mexikóban uzsoráskodol, és annyira urrá tőn a szerencse, miszerint krumpli helyett gyémánt zuspeist falatozol, rubin kaputban jársz; orientalis gyönggyel hízlalod a disznót; a bivaly csordát tokajival részegited; töltöttkáposztához pedig kolibri szempillából aplikálod a tepertőt.

Boldog Isten! mi lesz a világból? Mi tudniillik Gáspár és Gazsi testvérek vagyunk, s köztünk mégis mily óriási vagyonkülönbség van. -97-

Míg te amott az aranyországban még csizmádat is szunyogtűdőből varratod: azalatt én a csendes hazaszeretet enyhe tűzhelyénél itt nyomorgok a chara patriában.

Ebben az országban van egy nagy falu, melyre a legnagyobb magyar azt mondta, hogyha jól viseli magát: egykor még város is lehet belőle. Úgy hívják, hogy: Budapest. Itt vegetálok én. Rangom, czimem és jövedelmem, hogy nem oly ragyogó, mint a tied, kiviláglik onnan, miszerint én egy penzionált köcsögkalapban szállásolok; tavalyi kalendariommal takaródzóm; citatoriával fűtök, s ebédem többnyire: rántott sóhajtás.

Láthatod ezekből, hogy Rotschild koma nem tartozik osztályos atyámfiai közé. Azonban ez csak ideiglenes állapot. A deficit operatio majd kitesz magáért. Akkor aztán veled ozsonázom… és pedig páva körmöt.

Addig is testvéri áldomásul fogadd arczképemet, mely a tulsó lapon billeg-ballag. Ha pedig fáto quo utközben valami életunt cápa bekapná a hajót, a hajóval az Üstököst, s portrémat netán salátául használná matrózpecsenye mellé: arra kérlek, hogy mint briliantfaló nagyhatalom fogasd el azt a gazember cápát… arcképemet incassáld, a tengeri csuka fejét pedig küld hozzám… az eféle csemegét tormával nagyon szeretem. Isten veled.

U. i. Ha nem restelsz az aranygarmadák közé sétálni, -98- küldj nekem amúgy hirtelenében egy pár véka mexikói körmöczit, mert stájer kontóm annyira rugott, hogy most már az adósságomtól is adót fizetek.

Bernát Gáspárhoz Bernát Gazsi.

Opál levegőben uszkáló aranyországtokból írt leveledet egy onnan ide emigrált jeges medve által tegnap kaptam. Írod, hogy küldeményim szerencsésen hozzád jutottak. Tehát a buzaczipó azon puhán, a báránytokány pedig párolgó állapotban került asztalodra. Brávó. Ilyen a telegráf hatalma! Na mi itten a siralom völgyben nem oly könnyen kapjuk meg azt, a mi nekünk competál… (kivéve a kiveendőket, például: holmi betűdevalvátió; gratishüvös s többféle adókonfekt.)

Derék dolog, hogy börzeherceg létedre disznóval is spekulálsz. Éljen az industria. Ha e röfögő faj, (melynek a magyar annyi gyomorélvet köszönhet) nagyon eltalálna nálatok szaporodni: kérlek küldj ide postrestante néhány telivér mangalicát. Sertés palotát azonban ne küldj. Itt van a nemzet fővárosa. Télvíz idején ugyanis beillenek az ő utczái disznó-kastélynak. Itt barátom csak a mindenható tisztogat verőfény alakban. Ha sár van: csónakon; ha megfagyott a ház tetején járunk. A háztetőkön való biztos sétifikálást én -99- most egy gimnászta kandurtól tanulmányozom. Olcsó professor.

Hallom, hogy te is szenvedélyes állatbarát vagy. Delejes természetedről azt hirlik, miszerint a tenger alatt delfinekkel whisztezel; akármelyik vén krokodillal per tu vagy; hyénákhoz jársz estélyre, a nyakkendődet pedig mindég egy egy nőstény tigris kötözgeti. Na, majd küldök én neked innen egy darab extra vadállatot, olyat, a ki még a zuspeist is paragrafus auflaggal eszi. Azt szeliditsd meg.

Írod, hogy nőd a bűbájos donna voluptedo Glória Grácia Cicibella mindenáron európai énekmestert akar. Legyen meg az ő akaratja, küldök innen egy virtuoz nádiverebet. Hires skála-mester. Egy maga quartetteket danol. Nádiveréb-féle tanárnak valót (főleg a hímfajból) a nemzeti szinháztól is küldhetnék ugyan, még pedig olyat, aki a bal fülén énekel, és a csizmaszárának beszél;… azonban engedd meg, hogy ezen stiblis pacsirták mint türelemedzők egy ideig még hadd dudoljanak a nemzet nyakán. – Isten veled.

U. i. Azt a két véka aranyat, a miért a minap interpelláltalak: megkaptam. Nálunk azonban oly méreg drágaság van, hogy azon egy fejelés ócska csizmánál többet nem aquirálhattam. Fuszeklire mi sem maradt. Többet instálok.

Apropos! Minthogy nálatok Mexikóban oly csodás emberfaj is létezik, a mely a pénzt és részvétet unalomból -100- fecsérli: ennélfogva kérlek, utalványozz ide nehány meleg keblü és kövér erszényű polgártársat, mert mi maholnap oda jutunk, hogy a nemzeti szinház és dráma a publikumhoz fognak vizitre járni.

Bernát Gazsihoz Bernát Gáspár.

Hallom hogy házasodol. Jól teszed. Elég idő óta falatozod már a rideg nőtlenség keserü kenyerét. Itt az ideje, hogy megtérj.

Én úgy is, mint nagybátyád; nem különben a japáni fellegvár majorsekója; tandem oczeáni uzsorás végre pedig menykőhez kapkodó légdinászta, azt mondom neked (persze, hogy testi s lelki épségben) miszerint én e siralomvölgyben az agglegénységbe átcsapott nőtlenségnél hitványabb állapotot nem ismerek. E fajnak barátom senkije és semmije sincs. A senkit a csalatkozás és rideg élet képviseli; a semmi pedig betegség, unalom s örök szeszély alakjában ülnököl az uradalmak nyakán.

A nőtlen csaknem aféle szerepet játszik a társaséletben, mint nulla a szám előtt, tudniillik: nem számit. Mellettem szól a természet és a családiasság törvénye. Kérdezd meg e nagyhatalmakat.

Azért hát lépj be a bájos paradicsomba. A családi élet örök tavasza viruljon élteden át. Házadat és szivedet -101- oly béketemplommá szentelje Isten, melyekben az érzelem és munkavágy honszeretettel koszoruztatik.

Áldás-ágioban fogadd szerencsekivánatomat, egyszersmind azt se feledd, hogy jelenleg menyemnek szóltam ugyan, hanem ipam uram is érthet belőle.

Feleségem Donna Voluptédo Grácia Gloria Cicibella ezuttal meglehetős csomó üdvözleti bokrétát küld számodra. A szinházi nádiverebet megkapta. Pompás énekmester. Köszöni alásan. Nőmet már oly művészeti regiókba sodorta, miszerint az itten legnépszerűbb opera cavatináját hangversenyekben is énekelheti.

„Hideg szél fú észak felől
A lelkem is fázik belől.“ stb.

E jeles énektanárt több előkelő háznál bemutattam. Jövő hóban a paraguai vicekirály nőstény kakadúját fogja csuvasz népdalokra oktatni. A tisztelt kakadú süketnéma ugyan, de azért a siker el nem maradhat.

Miután úgy vagyok értesitve, hogy a kerepesi nemzet-piaczon eféle nádiveréb mestro gomba számra terem: fölkérlek, miszerint ajánló levelekkel ellátva, utalványozd őket hozzánk.

Ha e drága, de rosz féle faj, nem tud, vagy nem -102- akar orgonálni, küld ide, majd megtanul itt keztyűben dudálni… itt, ahol passióból vadászgat egyik ember faj a másikra, mint nálatok a nyulakra szoktak.

Részedre holnap indítok utnak egy repülő pudlit. Remek hű állat. Nagy meteorolog, több nyelven beszél, és a világmappákon oly biztosan őgyeleg, mint te, vagy én a börzén.

Az emberiség rovására annyit rágalom nékül irhatok neked kedves druszám, innen az ugynevezett aranyországból, miszerint a pudli ép úgy képviseli nálunk a jellemet, mint nálatok a juhászkutya. Szomorú, de igaz.

E hű állat vizen, szárazon át lokomotivszerün repülve szájában fogja czipelni a következő tárgyakkal telt kosarat:

A napokban lőttem egy óriás griff madarat. Ép azon imposzturán durrantám főbe, midőn az itten ezer számra járó-kellő rablók tanyájáról egy huszonnégy fontos ágyut csempészett körmei közé.

A sarkantyujából neked, mint kényes inyencznek egy darabot küldök. Gyöngyecetben van pácolva. Rubin spék stb.

Például oly briliánt fülönfüggőt, melyen át csak jó hirt lehet hallani. Egy szerény nyakéket vásároltam a minap Persiában. Mindössze három vármegyét adtam érte. Bakatell. Ennek a Schmucknak az a tulajdonsága -103- van, hogy örök szépség és ifjuságról biztosít.

Találsz a kosárban egy gyűrücskét is. Ézsaiás próféta balszeme van abba foglalva. Éjjel nappal lát az azt viselő egyéniség helyett. Gyakran nem rosz tréfa.

U. i. Ha a pudli a kosárral vissza szándékozik repülni, kérlek küldj egy pár üveg ó somlyai nektárt a Szabadi Náci pincéjéből. A borkezelő magyar becsületet majd dobra ütöm aztán én itten. A Mészáros testvérek paraffin gyertyáiból is pakkolj a kosárba egy pár fontot. Vakító világossággal ti sem dicsekedhettek ugyan, hanem az itteni sötétség oszlatójául, minden háznak egy-egy napféle planéta kellene.

Bernát Gáspárhoz Bernát Gazsi.

Tehát én is megházasodtam. Punctum. Boldog vagyok… dupla punctum. E mézes-mázos pályakört, melyben az örök tavasz szépségeit élvezem, ajánlanom kell azon szerencsétlen flótások figyelmébe, kik a családi örömvár kapuin kivül lézengenek.

Az általad Európába utalványozott repülő pudli szerencsésen hozzám érkezett. Annyit hizelgés nélkül mondhatok róla, hogy: nagy kharakter. Míg nálunk a fénymázos civilizatió ürügye alatt nem csak azt ragadozza -104- el egyik felebarát a másiktól, a mi van, hanem azt is ami lehet… addig e hű pára azon izletes falatokat is épen hagyja, melyek a szájába illesztett kosárból hűségkisértő állatokkal működnek a zizifusi orrszervezetre.

Azon mesés értékü ékszerekért, melyek az aequatori tűzpróbát is kiállották, fogadd ezennel mátkám… illetőleg feleségem üdvözletét. Minthogy pedig e hódolati jegyzék nem csak téged illet, hanem abban tisztelt nőd, Cicibella nagysámnak is van része: ennélfogva egy pár ámbra estély utáni delejes csókkal füszerezve add át azt az illető helyre.

Nem tudom, hogy nálatok miként állhat a ló- és marha-versenyek művészete?… nem tudom, ha valjon léghajón paripáztok-e, vagy plane telegráfon?… hanem annyit vigasztalásodra irhatok, hogy itten mostanában gyakran futkorászunk hol gyalog, hol lóháton.

Jelenleg a hajdani diaeták ősi fészkében aféle angol szabásu gyalogverseny rendeztetik. Képzelheted, hogy rám milyen nagyszerü fogadások vannak tervezve. Méltán, hisz tudhatod, hogy kengyelfutónak születtem, s azon félszázad alatt, mit már a hátam mögé sanyargattam, itt, ott, amott mennyi országos és házi akadályt kelle átugranom.

Sok mindenféle hazai ujságot, factumot, tervet akartam e sorok közt veled közleni, tudva azt, hogy ép szivü magyar embert a legcsekélyebb apróság is -105- forrón érdekel, ha az imádott és felejthetetlen szülőföld öléből érkezik; azonban bocsáss meg, hogy levélírói ambitiomat szabályoznom kell.

Bajom van. Lovagias kötelesség áll utamba. Duellumom került. Váltófegyverrel fogunk vívni. Most van a határidő. Mennem kell.

U. i. Számitva azon drámai momentumra, hogy a repülő pudli meg találna aprehendálni, ha a tepertős tarhonyák kövér hazájából üres tarisznyóval térítném az oceán felé; tehát ugyanazon briliántos kosárba, melyben oly pompás ékszereket villogtattál a feleségemhez, küldöm a nemzeti nyalánkságokat, ugymint:

1. Másfél rőf debreczeni kolbász, mely nemcsak az aequatort állja ki, hanem hozzátok érkezve úgy megnyúlik, hogy akármelyik délamerikai mezővárost be lehet vele keríteni.

2. Patyolat keblü süldő szalonna, a mely arról nevezetes, hogy az egészséget duplázza, a mellbetegnek pedíg tripla tüdőt teremt.

3. Egy pár butella csömöri nektár. Annyit mondhatok felőle, hogy e non plusultra ital a magyar bortermelőnek széles e világ bár mily vidékén becsületére válik.

Küldöm pedig ezen izletes gyomorvigasztalókat a tősgyökeres magyar zamatu „Két huszár“ kávéház gazdája generozitásából. Éljen! -106-

Bernát Gáspárhoz Bernát Gazsi.

Ugy látszik, hogy gavallér ember vagy, a ki a becsületszóval nem egy könnyen komázol, és generozitás dolgában alig engeded magadat fölül haladni (Vide pudlionem de Mexico, et ejus non plusultra kosár collectam.)

Minden pontosan és ép állapotban érkezett hozzám. Meg kell vallanom, hogy repülő pudlidban csókolni való pósta-expeditort birsz. Elegans és nagybecsü kosártartalommal repült be hozzám a hűséges pára. – Alig hogy egy penzionált czilinderkatulya tetején kipihené magát: azonnal a kosár holmik pakolásához fogott.

A kreditor kötöző uzsordai tarantella pókot különösen köszönöm. Miután a papirjaim jelenleg nagyon leszállván, egy parányi adósságba keveredtem, ennek pedig hitelezői magány- és törvényes gorombaság lőn a vége: ennélfogva ép à propos érkezett a tarantella. Legközelebb Törökországba küldöm vendégszerepre.

Nőm… illetőleg sógornéd… az általad küldött, s kolibri szempilláiból himzett krinolint köszöni. No az ily finom portéka tranzit, mert senkinek se alkalmatlan, hanem azon puffatag szörnyek ellen, melyek nálunk még most is graszálnak – a csuszó-mászó emberiség nevében ezennel óvást teszek. Nem csak -107- alkalmatlan divat-epidemia pedig ezen néma delfin, hanem veszélyes is, mert egy minapi telivér vihar úgy kiforgatá sarkából az eféle pánczélos buffót, hogy e mai napig mind a krinolin, mind urnője repülnek valahol a csillagok közt.

Hát még az à la Tarisznyó hajviselet? Boldog Isten! ha a nők sejtenék úgy, mint mi az ő szolgáik, hogy e fodrászati borzalmas carrikatura mennyire kiforgatja sodrából a legbájosb fejék-eszthetikát is; akkor a mostani divat szeszélyeinek nem áldoznák fel oly könnyedén a hajék alkalmazás egyszerü harmoniáját.

A kigyó alaku hosszu öltönyökről nem is szólok. Gyalog járó fajnak (főleg a nálunk otthonos por és sár fészekben) ép oly boszantó, mint drága és nevetséges.

A hirlapi szóváltás, epigramm, filantropi megjegyzések nálunk eddigelé nagyon vékony hatalom. Ennél ti is többet tudtok.

Bernát Gazsihoz Bernát Gáspár.

A montezumai tündérpalota, oceántuli egyik óriás növénye alól irom neked e sorokat, hova legmagasb protectio utján bejuthatni szerencsés leheték. Barátom hidd meg, hogy oly nagyszerü plántaféle alá menekültem, melynek szárnyai alatt akármelyik oláh falu elférne. Ezen árnyék gráciában pedig azért részesültem, -108- mivel itten oly goromba hőség van, hogy tegnap egy lakomára candidált császármadár úgy megriadt a roppant melegtől, hogy mint spékelt varju repült ki a ketreczemből.

Mind e mellett a szomszéd aranyerdő hűs ingoványai közé holnap vadászatra megyek, mert azokban tömérdek búbos pulyka, penelop, trogon, hiuz, mosdómedve és boaconstrictor fészkel.

Spanyol szarka-lapoczkát neked is küldök, ha utközben a spiritusz meg nem eszi.

Hallom, hogy az eféle exotikus pecsenye prezent jelenleg nálatok nagy divatban van. Természetes, hogy mint rokon és tőzsértársad én sem hátrálhatok a korszellemtől.

Napsugár telegráfon küldött leveledből olvasom, hogy a krinolino krinolinik termetes nemzedéke nálatok folyvást él és uralkodik. Nagy csapás. E hordó vegetationak nálunk már hire hamva sincs. Ha azonban történnék, hogy egy némely meg nem nevezhető bukott angyal viselni merné, arra a rézbőrü gaminok hajtóvadászatot tartanak.

Biz’ édes druszám, magam is azt mondom, a mit már sokan megénekeltek, hogy széles e világon sehol sincs a journalistikának oly korlátolt hatásköre, minnálatok, mert ha illetékes hatalommal birna, akkor az intendansi krinolin, tarisznyo-hajék, muzeumi s több eféle kérdés rég a közvélemény malmára volna megnyerve. -109- Igy pedig az idő a gazda. Máskor többet, most isten veled.

Bernát Gazsihoz Bernát Gáspár.

Szánakozzál rajtam oh testvér drusza! Beteg vagyok… nagy beteg. Sárgalázba estem. Tudod-e hogy ki és mi az a hires sárgaláz? Persze nem tudod. Majd megmagyarázom én. Hallgass és borzadj.

A sárgalázban minden ételt-italt sárgának tekint az ember. A patiensfüle körül sárga tulipánok virulnak.

A sárgalázban kinlódó csizmadia akármi szinü bőrből sárga csizmát varr.

Ily háznál a kék róka egy hét alatt, mint sárga rigó fütyöl; a szajkó kanárivá fejlődik; a tenta pedig somlyai borrá aranyosodik.

A mint háziorvosom… doktor Herbario Kamillo Rebarbara a chémiából rám olvasott: betegségem okát azon óriás narancsból származtatá, mely a chinámpai uszó kertekben rám zuhant… a narancs északi oldalában egy pár kertészbojtár karöltve sétálgatván.

Ha e ránk nézve veszélyes éghajlat, a sárgaláz, rendszeres háboru vagy valamely fanatizált orgyilkos -110- által Ábrahám keblére nem deputáltatom: e nyár folytán még látni akarlak, látni foglak. A honvágy égető fájdalmát nem birom tovább elviselni. Oh miért is távoztam tőletek! Mit érnek nekem a milliók, aranybányák, zafirpaloták és angyal mosolylyal spékelt hattyupecsenyék?… ha szülőföldemtől annyi idő óta, s ily távolra szakadtam el.

Minthogy a nemzeti érzelgés mindég menthető idegbajában fülig, talpig benne vagyok, tehát itteni magyar véreim nevében egy szerény kérelemmel járulok hozzád… azaz érdemileg a nemzeti szinház intendánsához.

Mi mexikói magyarok (kiket ide vagy fatum, vagy szerencsecsillag vezérelt) messzetávolban sem szününk meg magyarok maradni, azaz: mindenféle nemzeties iparági, társas művészeti s irodalmi fejlemény vagy tévedés iránt érdekelve vagyunk, a mik imádott hazánkból hirlapilag hozzánk érkezhetnek. Ennélfogva súgd meg nevünkben intendans ő nagyságának, hogy a gondoskodására bizott nemzeti szinháznál sziveskedjék minél több eredeti szinművet adatni. E sok tekintetben czélszerü intézkedést nem csak a nemzeti szinházra vonatkozó alaptörvények követelik, hanem azon lényeges körülmény is ajánlja, hogy a tehetséges magyar iró e törvényes kedvezmény által drámairói talentumát fejleszthesse. Ha az illető osztály pártoltatik, akkor nem leend arra kényszerítve, hogy tehetségét napi kenyérkeresetnek áldozza fel, hanem törekedni -111- fog, azoknál jobb darabokat írni, mint a milyeket írt. El nem vitázható szellemi nyeremény.

Az irodalom és nemzeti szinház javára s fényéül e rendszer fölkarolása által csak egyetlen szellemi ragyogvány is gazdag önérzettel jutalmaz.

Bernát Gazsihoz Bernát Gáspár.

Sietlek tudósítni. Jobban vagyok. A homeopáthia mentett meg. Áldom is Hanemant… illetőleg don Picilko Skatulka tanárt, a chinai birodalom protomedikusát és az alchimia nagymesterét, a ki öt perc alatt rézpénzből briliántot bűvöl.

Azon mesés quantumu kincsfélének, melylyel a szerencse honorált, aligha vettem valaha oly áldásos hasznát, mint e citrom-jellemü láz alatt. Picilko doktor ugyanis a sárgaság ellen, sárga ezeresekbe dilualt species arany lapdacsokat praescribált. Ettem is azokat éjjel-nappal, úgy hogy étvágyam miatt nagyon meglappantak az arany garmadák.

Furcsa kis ember ez a Picilko. Rózsabimbóban lakik; hajnali szellőt früstököl; és angyali álomból készíteti a pudingot. Hetenkint négy ország fizetése van. Abból kijöhet, ha nem prédál.

Sokáig tanakodtam azon, mikép kaphassad e sürgönyt mielébb. Madárminiszterünk don Csóka utbaigazított. Egy öreg tucet ordóval honorálva is lőn. – -112- Ennélfogva e levéllel panamai extra hirundom (ótott fecske) hasítja a léget. Nemes madár. Keresztapja Noé sógor olajágas galambja volt, édes anyjául pedig azt a hires oceán vihart emlegetik, a mely a cethalat keszeggé morzsolta.

Itt ugyan maholnap mi dilettans magyarok is lőporkanikulába kerülhetünk, azonban ily válságos napok közt sem feledkezem meg rólatok.

Divatlázban szenvedő hölgyeitekhez egy pár szóm van. Hirlap és pletyka-telegráfok által terjeszd köztük a következü mulatságos igét.

Az idétlen à la Tarisznyó hajviselet és nevetséges utcai uszályok ellen itt is elég szigorun nyilatkozott a közvélemény. Epigramm, carrikatura és füttyalakban uton-utfélen ostorozva lőn ez idomtalan divatág. Nem ért semmit.

Méltó jutalmát meg is kapta. Egy itteni szép és gazdag creolnőt, a ki városunk hölgyvilágának divatpéldányul szolgált – furcsa meglepetés ért.

Egy estén ugyanis, midőn fényes toilettjétől lett volna bucsut veendő: a hajbontással foglalkozó komorna elé koppan valami. Fölveszik, hát egy darab szalonna volt.

A titkos inquisitió eredménye az lőn, hogy valamelyik telivér büvész séta közben a szép creolnő Tarisznyó-hajzubbonyába szalonnát csempészett. -113-

Népes helyeken; a szinházak körül esti séták alkalmával ugyanis rendszeres lábcsatározás dühöngött a hosszu ruhák ellen. A közönség ellenszenve oda fejlődött, hogy a gyaloguszályok irtóháborujába nem csak lábfegyverek, hanem gamin-ollók is szerepeltek.

Ezek ugyan nem épen lovagias reform-eszközök voltak, azonban a cél eléretett, mert széles egész Mexikóban egyetlen Tarisznyó-hajviseletet és uszályos öltönyt sem láthatni.

A női öltönydivatot Páris vette kurtirozó ótalma alá; a hajéket pedig ó Görögország egyszerü szépsége szolgáltatja.

Bernát Gáspárhoz Bernát Gazsi.

Irod, hogy Európa felé utban vagy. Kötve hiszem. Jól ismerem én a Volga népet. Jeles faj ugyan, hanem sokáig kell kászolódnia, hogy megmozduljon. Az idők nyugoti szellője nem egy két nemzeti sallangot sepert le már e fajról, azonban elég maradt arra nézve, hogy magát kényelemkedvelő népnek nevezhesse.

E tétel támogatására a historia mellé bizonyítványokkal saját életrajzomból is szolgálhatok, például: -114-

Nro. 1. A fekete bankó lucskos korszakában Miskolczról Nagyváradra öt álló hétig utaztam.

Nro. 2. Debrecenbe fél napra rándultam… és hat éviglen ki sem jöttem a korcsmából.

Ezekből bőven kiviláglik, hogy ez az én osztályos fajom sohase sietett, most se nyargal.

Azért tehát oltalmazzon isten, ha tovább is aranyországtokban maradsz, vagy pedig vezéreljen közénk jó csillagod.

Legközelebbi leveledben egy rám vonatkozó passust kérek. Az itteni pénzpiacon élénk vita támadt azon kérdés felett, hogy melyikünk hát a Gazsi és melyik a Gáspár… azaz: érthető nyelven szólva te vagy-e a tőzsér vagy én?

Én is papirokkal spekulálok ugyan, hanem ezek egy földalatti vasutvállalatom miatt nagyon alászállván, add tudtára egy kövér subventios utalvány által az itteni börzevilágnak, hogy köztünk jelenleg te vagy az ur, én pedig csak mint sallang debutirozom a creditvilágban… a mennyiben „Börze“ cimű lapot szerkeztek. Meguntam már a közlegénykedést. Fölcsapok generalisnak. Nálunk úgy is maholnap több szerkesztő lesz, mint publikum. A ki irni tud: szerkesztő; a ki bukni akar: az is szerkesztő. Miért maradnék el a korszellemtől? Az irodalmi szerénység most nem járó pénz. Öles programmok; cigány dicsekvés, olcsó felületesség -115- a jelszó. Az arany csak mint erszénytöltelék szerepel. Az irodalmi rézpénz nagyban cirkulál.

Lapomhoz téged is szivesen meghivlak munkatársul. Irkafirka helyett azonban havonként egy pár dukátit óhajtanék tőled. Mi e neked? Bakatell!

Azt is jelentem neked, hogy lapom műmellékletéül minden előfizetőm adósságát kifizetem. Tán nálatok is akadna egy két darab praenumerans? Szerezz.

U. i. Nálunk jelenleg a vidéken egy tudományos kutya szerepel. Igaz, hogy ő ebsége nagy talentommal van megáldva, mert virtuoz wisztezik; non plus ultra sakkozó; a kalabriásban első eminens; négykézlábra klaviroz; öt perc alatt a törökállamadósságot fölszámlálja és magnetizál, hanem azért azt mondom, hogy az irodalom és művészet rovására örök szatira marad a nemzeten, ha többet eszik, iszik mint olvas, s míg a kótából ugató pudlinak ezerannyi dijas bámulója akad, azalatt szellemreható komoly vállalataink nyakra-főre buknak.

Szebb jövőnk reményében arra kérlek, hogy ezt a kutya-tréfát el ne hireszteld Mexikó vármegyében.

Bernát Gáspárhoz Bernát Gazsi.

Röviden irok és confuse. Nagy baj van a háznál. Tudd meg és borzadj. Rendkivüli események ellen -116- (például betegség, házasság, kaszárnya-láz stb.) nehány forintot összesanyargattam. Több év óta hozzá se nyultam e szent pénzhez, pedig gyakran öreg tucet számra üldögélt a szükség nyakamon. Jelenleg is hagytam volna ezen papir-családot pihenni, mert jól tudom, hogy annyi keserves tortura után, mint a mennyin e szegény állat átesik, mig kendermagból bankó válik belőle, vajmi jól eshetik a hevergetés. Azonban édes álmukból föl kelle őket riasztanom, mert oly vállalathoz hivatám meg vezértársul, a mely milliókkal kinálkozott az erszény-konyhára.

Ez uj vállalat czime: mozgósítható vasut. Eisenbahn portabile. Igen kényelmes, mert zsebre pakolható, minden utazót megvár, és addig s arra nyujtható, a meddig és a merre akarja az ember.

Mint reformbarát, börzei és hazafias örömmel vittem tőkepénzemet a zsebvasut-művészhez. Kezdi a pénzt számlálni. Rám-rám tekintget. Mosolyg. Eleinte azt hittem, hogy biztos szerencsémnek örvend az önzetlen polgártárs. Nem öröm volt az, hanem szánalom, mert ezres bankjegyek helyett fanyar pofáju egyesek ásítoztak előtte.

„Teremtő isten! megloptak“ – gondolám. Nem loptak biz engem meg pajtás; hanem valami kétségbeesett egérbanda három nullát kirágott az ezreseimből.

Egy telivér kandur által a haramia egereket azonnal elfogattam. Ezennel küldöm hozzád mind a szemes -117- egérfamiliát, mind a szemetlen ezreseket. Nálatok úgy is ritka a bankó, mire nézve küldj azokért vagy másfél véka aranyat.

Bernát Gazsihoz Bernát Gáspár.

Utolsó levelet irok innen hozzád. Maholnap utban leszek Európa felé. Szép élet ugyan ez, a kinek tetszik, de nem nekem való. Éjjel-nappal örök rettegés közt kinlódni: nyúlnak és házmesternek való állapot. Itten a magamféle exotikus plánta mindig remeg, mint a kocsonya. Hogy ne!… hisz a hármas kutyafejü indus, – golyó hiányában, – soliter brilanttal puskázik az ellenre. Porcogó tartomány asszonyai kifli gyanánt nyers viperát mártogatnak kávéjukba, a menyasszony pedig fülbevalóul revolvert alkalmaz. Képzelheted, hogy mily fige-fattyuk lehetnek.

Nálatok Európában is akad egy-két gazdag ember, például Rotschild hébe-hóba vacsorálhat is… sőt egy herczegről is mesélnek, a kinek a palota kertjén három város fekszik. Ez mind szép dolog; de tréfa az itteni fényüzéshez képest.

Minap egy lakodalomba valék invitálva. Polgári háznép volt. Azt hittem, hogy elvégre patriarchalis fészekre találok. Majd ha fagy.

A roppant palota a légben függ és inog, mint a bölcső. Belsejébe egy fölnyergelt zefiren repül az ember. -118- A kert madarai zenebandákra vannak osztva. Ott a fagylalt a narancsfán terem.

Ez egyszerü polgár előszobája fekete gyémánttal van mozaikozva. A bálterem déli oldalába szökőkut gyanánt a Niagarát rendelé meg.

E tulvilági ábránd és tündéri áradatban kábult vagyok. Félek, hogy tartós mámorom miatt téged is Zsuzsinak talállak nevezni, mire nézve isten veled.

Bernát Gáspárhoz Bernát Gazsi.

Megmondtam úgy-e, hogy nem egykönnyen szabadulsz te Mexikóból. Igazam van. Régi nótát fuvok, mely ezer év előtt is uj volt, ma is az. Dejsz’ öcsém, nem egyhamar és könnyen hagyjuk mi el azt a helyet, a hova letelepedtünk. – Keleties erény-maradvány. Egyébiránt, ha a sors úgy akarja, hogy idegen országban imádd az ősi hon szent nevét: ám legyen. Oltalmazzon isten. Szeress minket a távolban is oly melegen, mint mi tégedet otthon szeretünk.

E levelet aligha későn nem kapod, mert főpostaexpeditorom – a repülő pudli – veszélyes beteg. Egy buldogestélyen hütötte meg magát a szegény pára, és jelenleg előagyizom szédelgési rohamárban fekszik. Miután róla mind a fel- mind az alfacultás lemondott: -119- azon ó-budai csodadoktor által gyógyíttatom, kinek oly hatalmas piócái vannak, hogy az ember fiából még a régi adósságot is kiszivják.

Levélkésedelmi kilátásom miatt nincs más választásom, mint az, hogy a nálunk megalakult rendszervariatioról röviden értesítselek. A hozzátok hamarább érkező külföldi lapokból bővebben és szabadabb eszmék után fogsz tudósíttatni.

Hogy a veszett fejszének nyele megmaradjon, tehát repülő pudlim helyetteséül ezennel azon vén sólymot surrogálom, a ki a hét éves burkus-háboruban már mint kétkulacsos spion szerepelt. Ha választ akarsz általa küldeni, vigyázz, nehogy Budapest helyett Grönlandba vigye a levelet, mint hajdan a Bach sógor emberei. E jó madár nagyon részeges. Gödénytokányra főleg kiválólag szereti a madérát. Azért hát délelőtt indítsd utnak.

Reformjainknak még csak kulcsát birjuk. A fölnyítandó frigyláda tartalma isten kezében van.

Apostoli oszlásról azonban már most is tudósíthatlak. A paraplis osztály legközelebb gyérülni fog. Ideje. Mindenki a maga helyén.

A sors kereke hol erre, hol arra forog; és így megeshetik, hogy a nálunk négy éviglen kintornált vércsefaj hozzátok is elvándorolhat. Meg lehet őket ismerni e világpolgárias hátiratról: ubi bene, ibi patria. Kedvenc eledelük a besózott paragrafus. Ezt a csemegét nagyon szeretik. -120-

Engem a napokban egyszerre fátum is ért, szerencse is. A szerencse úgy mutogatta fogafehérét, hogy egy szép reggelen Törökországba hivattam meg financminiszterül. Ismerve a csibukkos collegák azon művészi talentomát, miszerint se ki nem mondható, se ki nem fizethető államadósságuk által földi arithmetikánkat végkép tönkre tevék, tehát én a general-quittet kötöttem hivatalomhoz. Megbuktam, mert ők továbbra is a kontó-rendszer szárnyai alatt akarnak szunyadozni. Éljenek a nemes versenytársak!

Börzei befolyásomra tőzséri örömmel irhatom neked, hogy papirjaim jelenleg emelkedőfélben vannak. A rongyjavadalmak jelenlegi fatális időszakában e szerencsét azon financ-csinynek köszönhetem, hogy az összefüggött statuspapirokat sárkány alakban jártatom a magasban. Olcsó és biztos emelkedés.

U. i. A közelebb föl és lebukdosott Thuller háznál tizenegy milliót vesztettem részvényben. Jól tudhatod, hisz akkor, midőn ez összeget három évig hordottam a bankár pincéibe: együtt spekuláltunk. Hallom, hogy huszonöt garassal akarnak kielégíteni. Jó hogy el nem fogadtam. In solidum levén velem mint üzlettárs lekötelezve, a summa felét te tartozol fizetni. A pénz nemén ne aggódjál, fölveszem én a magam rátáját aranyban is.

BACH CSEMEGÉK.

Abban az időben, midőn Kossuth nevét még csak emlegetni is veszélyes volt, egy cigány megizzadván a vályogvetésben, a közel levő Dunához ment, fürödni akarván abban.

De uszni nem tudott, s majd elmerült már. A parton néhány zsandár öltözködött és rösteltek azért a szegény vályogvető cigányért ujból levetkezni, hogy megmentsék.

– Éljen a császár! kiáltá a kétségbeesett ember, gondolván, hogy majd csak kimentik így.

A szegény cigány látta, hogy már nincs szabadulás, s a hogy csak kifért torkán, kiáltá:

Uccu rajta, mindnyájan ugráltak be a vizbe, hogy ezt a rebellis cigányt elfogják. Az volt a szerencsés ki leghamarább hozzá ért, hogy kimentse a fuldokló morét; mert ily nagy bünös elfogatásáért a káplárságra való kinevezés bizonyos volt.

Az igaz, hogy bekisértetvén, olyan 25 botot kapott -122- szegény oda, hol legkevésbé törik csontja! de annak ő oda sem nézett, mert legalább életben maradt. A kapott „stróf“-ot senkisem köszönte meg szivesebben a szolgabiró urnak egész uralkodása alatt, mint épen a cigány.

– Állatseregletbe illő azon tollatlan faj közt, mely Bach uram garázda-rendszere alatt nálam hivatalosan tisztelkedett, egyik se volt oly pedans, goromba, zsaroló és alkalmatlan, mint a linea-prókátor.

Ha valaki tudni akarja, hogy miféle állat – species volt a linea-prókátor, megmagyarázom.

A linea-prókátor ép oly szerepet játszott a társadalmi életben, mint a cameleon saját pajtásai közt az az: százfelé tekintgetett, és minden eseményhez megfelelő arcfintort tudott preparálni.

Ez inkább mulatságos, mint veszélyes faj a társadalom herkules-csizmáját képviselte. Akárminő kormányformába beillett. Ma vörös socialista, holnap pápai zuav, monarchista, republikánus, jezsuita, ördögüző, próféta, patkányvesztő, nazarénus, bébillér, bauchredner, demokrata, tolmács, instantia-kupec, rigó-professor, hajhász, köppöjöző, spion, vizslakomandáns, ketrec-reparáló, pulykacsősz és zálogházi kopó.

A linea predikátumot azért kapta, mert hetivásár alkalmával ki-kiballgatott a lineához és a jövő-menő parasztokat lencse, borsó, szalonna, s több efféle naturáléért informálgatá. -123-

E faj csak a Bach-rendszer alatt tenyészhetett. Maga a becsülettel és becsületért működő ügyvédi testület is szégyenlé ezt a goromba kinövést, de ki nem irthatá, mert a pléh-galléros protectio alatt vegetáló linea-prókátor egy füst alatt spicli és delátor volt.

Bach sógor rémuralma alatt e faj üldözött engem éjjel-nappal, a törvényes rabolhatás bakjába kapaszkodva.

Kruppa Máté (így nevezték a linea-prókátorok nagy-mogulját) egyszer kisétál tyukszerencsére a tehén-utcába s parasztfortuna helyett dobszónál állapodik meg.

A handlékkal impraegnált boltba bebotorkál Kruppa uram is. Passziót kapott az aquiráláshoz. Kotorázgat a zsebében… s im fölfedez ottan egy rongyos hatost, melylyel már egyszer szekeret kentek.

Kruppa ad vires monetae kapcaianae sajttakaró papirt vásárolt. Nagy csomag hirlapáldás volt, mert az ördögnek se kellett.

Egyszer a turó-documentek fölött szemlét tart az unatkozó Kruppa, s mit fedez azok közt föl? – nem mást, mint egy repedt keblü kötelezvényt, melyen az aláirás ép állapotban volt. A kedvező alkalmat fölhasználva, tudományosan összeragasztá a kopasz contraktust, és elballagott azzal szerencsét próbálni.

A sors úgy akarta, hogy a gumi guttás kötelezvény alatt az én árva nevem figuráljon. E papir-szörnynyel -124- üldözött engem éveken át Kruppa Máté, hordozván magával denunciáló jellemet, három üres kosarat és kilenc apró kutyát.

A hivatalos biróság megjelen. Széttekint. Levegőn kivül semmit se talál. Kruppa furfangja nem volt kijátszható. Ablakom felé mutat. A hivatalosan fölnyíttatott ablak-speiszban ágaskodik egy roppant termetü tüdős-hurka.

Igen ám… de azért früstökre bekaptam a hurkát a kétfejü sassal egyetemben.

Elveszett az öreg B. bácsinak a Bach-rendszer alatt az istállóból négy igen szép lova, s ez feljelentetett az akkori járásfőnök Schegula urnak.

– Hány ölnyire van a háztól az istálló? Északnak vagy nyugotnak fekszik-e? Hány ajtó van rajta? Miből van építve s mivel fedve? stb.

– Szivesen, de arra is megesküszöm, hogy az ily eljárással soha sem kerítik meg az urak lovaimat.

A Bach korszak elején történt, hogy K. F. főbiró összerendelte a tanítókat, kik még akkor jegyzők is voltak, székhelyére.

A tanítók – dolguk végeztével, szem előtt tartva amaz ismeretes közmondást: „cantores amant liquores“ elballagtak az egyetlen nagy vendéglőbe, és kiki saját pénze szerint áldozott a bál-istennek.

Volt azonban köztük egy nőtelen zsugori, ki az étkező kollegákat, félrevonulva egy sarokból szemlélte, se nem evén, se nem iván semmit.

De végre a gyomor nála is erélyesen föllépett, követelvén a neki dukáló porciót. Előbujt hát a sarokból, fölvesz egy étlapot és hosszasan elnézegeti, valjon, melyik lenne olcsóbb.

Az étlap németül lévén szerkesztve, mely nyelven hősünket eladni lehetett volna, annak hátlapján egyszersmind a lovaknak való is árszabályozva volt. Így hát rektram nem értve a ráirottakat, csak az árukat nézte.

Végre elhatározta magában, hogy olyan valamit eszik, melynek ára az étlapon öt krajcárra volt taksálva. -126- Előszólítja tehát a pincért és mutató ujját az étlapon irott öt krajcárra feszítve így szólt:

– Hát miért nem? szólt haragosan rektram. Hát mi az, hogy ide nem hozhatja?

A finomszaglásu kitünő finánc-példány, rejtegetett dohányfészket vert föl az öreg urnál. Épen ebéd végén fináncolatlan egrivel asztalán találta szaglár az urnak szolgáját és egész otthoniassággal előkeresve a corpus delictit, sebtén husz pengő forintban mondja ki a Strafgesetzet.

E hivatalos homlokráncolattal kiszabott büntetés mellett is azonban lehetetlen volt észre nem venni az öreg urnak, hogy a finánc félszemmel igen barátságos pillantásokat lövel az egri felé. Sajátságos apropos támad egyszerre a tiszteletesben. Szinig tölt egy poharat, és megkinálja a potentátot. Pillanatnyi habozás után ez elfogadja.

Beszélgetnek. A kedélyes házi gazda még egyszer tölt. A cs. kir. torok elnyeli azt is. Ekkor komoly szigoru -127- arccal áll föl a lelkész és az evangelium helyett a Strafgesetzbuchból ilyetén igéket hangoztat:

– Ime te büntetni akarsz, pedig magad is bünt cselekvél. Barátságot mutatsz ott, hol csak bűntetned lett volna szabad. Átlépted hivatalod körét, hütelen lettél ahhoz. Azért mondom, vagy az a két pohár ó egri ér meg husz uj forintot, vagy panaszt emelek, s akkor a te hivatalod nem ér husz polturát.

APRÓ FRESKOK.

November hó egyik verőfényes vasárnapján Sz–y Laci barátomhoz valék ebédre hiva. Oly nemes érzelmű emberbarát, jó hazafi, tőzsgyökeres magyar és vendégszerető házigazda, mint nevezett barátom, megérdemli, hogy érette olykor áldozatot is hozzon az ember. Hoztam is. Szállásához a király-utcán kellett átbaktatnom.

Ha valamely vakmerő halandó (kinek tisztaság és kényelemről némi fogalma, sőt praxisa is van) arra vállalkozik, hogy ünnepnapon, hetivásárkor vagy sabesz alkalmával a király-utcán et comp. végig haladjon, azt bátran lehet bazsarózsául alkalmazni az ó-testamentomi vértanuk koszorujába.

A főváros reformjai érdekében mily rég verdesi már félre a harangot a sajtó, s a közvélemény. Nem ér semmit. A panasz süket füleknek szól. Hollandiában a paraszt se bocsátja hajlékába az embert sáros csizmával; nemzetünk fővárosában pedig még csak bravourként szerepel itt-ott rend és csin, holott annak a nép minden rétegében vérré kellene válnia. -129-

Elég az ahoz, hogy elvégre Laci barátomhoz vergődtem. Saját házában lakik, s közelebbi látogatásom alkalmával földszinten volt elszállásolva. Benyitok az otthoniasság azon bizalmas modorában, mely meghitt embere irányában mindenkit megillett… mit kelle látnom? az előszobában lisztes zsákok, birkabőr, pirosló koszoruk bámészkodtak rám, kiáltó rendetlenségben.

– Nem értem ezt a tréfát – gondolám. – A finom Laci, s az efféle konfektek, s ép az előszobában. Furcsa. No, de haladjunk.

Az előszobát a szomszéd teremtől üvegezett ajtó választá el. Bepillantva, öt ismeretlent vettem észre. – Ebédnél ültek! Engem meglátva, mindnyájan fölugrottak, s rajtam keresztül kasul vándorolva, az előszoba ajtaját rám zárták.

Egyik a felöltönyöm balszárnyának rohant, másik a fülemet rángatá, a többi jajveszékelt és száját tátotta.

A szolgaleány a konyhaajtón át az utcára rohanva, ordított, hogy „rabló, dieb, haramia!“

Azt hittem, hogy tévedésből valamely dilettans tébolydába jutottam. Menekülni akartam.

De ennek fele sem tréfa. Raketaszerepre vállalkoztam. Sokszorozott erővel akartam az ötös bizottmányt szétpattantani.

Az utcai robaj fokonként növekedett. Már drabantok is mutatkoztak. Az asszonyi népség sivalkodott és konyhafegyverekkel fölpiszkafázva várta a corpus delictit azaz: engem.

A rémséges lármára az emeleti szállásról a házi ur is leérkezett. Az ötös vadpandurság által azonnal auffirolva levék.

– Én csak este szoktam szinházba járni, de itt úgy látom, hogy fényes nappal is komédia van.

Az is volt, mert azon család, melyhez a házigazda helyett betévedtem, véletlenül per kis lutri terno szerencséhez jutván, pénzecskéjére annyira féltékeny volt, miszerint éjjel-nappal rablókról fantazirozott, s azt hitte, hogy én ki akarom fosztani.

A rózsaszin kedélylyel füszerezett ebédnél Lacim óhajtott körében, s egy nemes keblü költő barátom oldalánál jóizüeket nevettünk azon thema fölött, hogy miként válhat az emberből tudtán kivül rabló!

A sötét bankóvilág arany korában, midőn a magyar haladás idétlen váltószörnye nem vezeté még -131- vala pogány jégre a szittya-kereszténység sujtásos rendeit; ős jellemünk leghűbb földi tükörén: a komolyan mosolygó alföldön élt és uralkodék egy hazai füstimádó devalvált patricius, a nő- és viziszonyban sinlő consumens atyafiak mérges táborából, rangjára burkus háborui szalasztott egyéniség, cimére árverezhetlen spectabilis, meg nem bukható compossessor, s a reformok csontosult despotája; névszerint pedig Nyakas Gábor de Eadem et Állásfalva.

Kül- és belföldön álarcosan őgyelgő tokai bornak, magyar politikának, indigenai működésnek, snepf madárnak, chinai beszédnek, budapesti haramiának, adósság-szomjnak korán sem levén annyi ága-boga, mint az általam különben mélyen tisztelt táblabirói polgárzatnak: bocsánatesdéssel táncolok szép nagyságtokhoz, s fölétek tulszapora fokozatu ifju és hajlott koru táblabirák, hogy a magyar isten választott népe közül hősemet korán sem egynémely száraz biograph szatócsbolt illatu pápaszemén tekintem; hanem mint angyal garnirozott valamely mennyei tüneményt leghozsánnaszerübb énekek énekével környös-körül pacsirtázni bátorkodom.

Ha nekünk – kik egy dicső nemzet – nagyság földi istenéül teremteténk – imádott hazánknak bárminő, s melyik szögletkéjén születnünk nem a sorsáldások legnemesbike volna: úgy komolyan illenék állítanom, hogy azon cimeres halandó, kit fresco énekem csonka tollas szárnyaira billenték, legalább is három -132- helyütt didergék át egyszerre a keresztviz-kancsók hűs zuhatagát.

Oly kedélyes ötletek, merész vállalatok és kalandocskák eleven központja, mint a minőkkel reá sziszegé Gábor lovagra a vidéki népszellő a kurta halhatatlanságot: mindenesetre kiérdemlik vala a háromszoros bölcső illetékét, ha csak véletlenül valamely mestergerendai dilettans matrikulába be nem bokáztatott volna: hogy a fegyverneki gyepen, még pediglen saját édes mamája, – Kotnyelesi Sillom Örzse asszonyságtól.

Ez oknál fogva közelítém meg hősöm csecsemő életéből a jövőjét elhatározott negativ s mégis lényeges indokokat, igazlandó azon élethű maximát: hogy csekély dolgok gyakran nagy eseményeket teremtenek.

Bocsánatot kérek azonban szives olvasóimtól, ha Gábor hősöm életrajzából közreszalasztott kalandfüzérkém, pohár viz okozta angol eredménynyel nem versenyezhetvén: a hegy nálam is netalán egeret szülendene.

Midőn komoly tárgyakért hitvány betük pávatollaskodnak, s ha elefánt mókuson vágyik lovagolni; elismerem ugyan, hogy cifra dolog, hanem küzdeni ellene még sem tudok, mert ó-ázsiai véralkatom hatalmát nem titkolhatom.

Őseink tigrisbőre alá hiába csapolgatjuk, ezred év -133- óta a lomha műveltség aludttejét… vér vizzé nem válik… valljuk meg inkább őszintén, hogy jelen civilisatiónk sima szokásai közt és szőnyegzetén épen úgy kivonjuk, ha lehet az ötöt a háromból: mint hajdan Kupa herceg nyers szeszélyü lakomáiban őszinte apáink cselekedtenek.

Ez ó-vérhibának jelleme maiglan is eredeti, csakhogy korszerü statusinstitutiók véredényeire kényszerüle hatáskörét alkalmazni.

Hajdan egyszerüen működött; most pedig átszivárgott az irodalom, politika és társas élet különféle ágaira.

Alkotmányos reformmal egybeházasítandó világpolgári vegytan!… szállok hozzád.

Grönland halálosan megunván hidegvérü feleségét – a jeges tengert – megszökött ősi fészkéből, s a délnyugati tartomány-atyafiakkal békét köte.

Nagyon megszivelé pedig bozontos utjában távol rokonát, a még akkor climailag is tulconservativ Magyarországot, és se látva se kérve: à la grettengréti pőrölyrendszer, vele amolyan franciás házasságra lépendett.

E szerénytelen indigena ellen óvást tőnek a még viritni óhajtandott mezők és völgyek: összeesküvének a lombkoronaféltő vén erdők, s a természet védtelen -134- leánya – a láthatár-gyürüzte rónatér – nyilt kebellel szegüle az éjszaki óriás hatalmának.

Bihar – alföld tündér délibábját is nyakába kavarintá a kóbor urfiak legszelesbike, a zuzmarát izzadó förgeteg és az egyszerüen fönséges isten-eszme földi arcára reá fuvallá az enyészet sápadt szemfödelét.

Siri hallgatag lőn a pusztai élet; ifju arcáról lehervadott a virágzat mosolygó költészete, s ezüst ravatalán békén szunyadott, mint rablott szerelmü menyasszony liliom koszoruin.

Rónatelek mezővároskának szemét, száját úgy tele csapkodta februári malterrel a förgetegek nagyapja, hogy serrészegen egymásra tántorgó lakházai fölött isten nevében bakfittyező egynémely lábmüvészi eleven fractio kényelmesen lejthetett volna solo-mazurt.

A torony csillag árnyában leselkedő reformativ bádog kántorát ezer szerencse, hogy nyakszirtig tele fuvallá hógulyával Sziberiának szökött viharja, mert aligha hozzá nem kötőfékezi vala különben lopott lovát valamely hangyazsombékon nyaralni szokott cigány Abellino.

Ezen fagyos előjelekből kiviláglik, hogy akkor tájban tél volt ám az idő a talpán, még pedig mardosó és viharos;… de hiába volt ő viharos és mardosó, mert Nyakas Gábor uram oláh süvegszerü curiájához semmiáron sem énekelheté közel a hűs fuvalnak fehér gyermekét, lévén körötte védegyleti gépekül oda káromkodva -135- csirkeadó pótlékul: három quartalista taxás és tizenegy darab zsellér a számítatlan robotok robotosainak robotos iskolájából.

A kiterjesztett léget bevakoló hófuvatag nem merészlé tehát commodus táblabiránk négy fal közti méltóságát háborgatni, mert az alkotmány sáncán kivül árkoló atyafiak oly vakmerően el voltak kinzó szerekkel látva, hogy akár puszta Arábia homok mindenségét reá lapátolhatták egy füst alatt Poroszlónak árvizből hevenyészett országutaira:… de a hideg sem contrázta meg az ő házi himfonókáját, mert ámbátor a vesefagylaló szellőnek miatta széltében és hosszában olvasható volt is a varjugondolat: azért a hármas tiszteletü eklézsia jónak látta consumensileg patriota magát in solido beharangozni Nyakas maecenás vendégszerelmének cinteremébe.

Magas örvényletben kanyarog a förgeteg, fénylő hószikrákat szórva szerteszét. Majd zugó szárnyakra emelt ragyogó csillámokat csapkod ködharmatos ablakokhoz, melyekre szeszélyes jégvirágokat himeznek a vihar fagyos könyei.

Vajjon eredeti orosz nyuszttal van-e kibélelve azon keresztre feszített halandó, kire ádáz sorsa jelenleg viharköpenyt kényszeríte… avagy pedig becskereki rókamájjal vattiroztatá szívgyökere környékét?… -136- felelet: nem tudni!… de annyi bizonyos, hogy ha pipát nem is, kényelmet mindenesetre cserélne spectábilis Nyakas Gábor urammal, ki is vedlett tüdejü kandallója beszédes lánginál con amore mosolygá az elemek vicsorgását.

Hogy szűzvállas háza fejének borzas üstökét amugy török-magyarosan megcibálá a vihar körme; s hogy a zsup-ölelte zsindel fedőzettel orkán urfi tán már kotillont is keringhetett: avval Gábor gazda mit sem gondola, hanem kényelmének forró érzetében lángok közé suhintván egy kinjában született harapófogót, általa nyakon csipé azon menyecskeszemü parazsat, mely tenor csibukja szunynyadó életét nyujtogatni praedestináltaték.

Bele decomponálván magát azon édes helyzetbe, hogy harcsaszáju Belgraderjének kélkellő szülöttjét föllegrokonaihoz utasíthassa, méltóságteljesen tekinte szét a körötte testőrködő pietásszerü személyzetre, és lesimítván torzon bajuszának kitágult oldalbordáját, se többet, se kevesebbet nem láthatott, mint mi itten következik.

Jobbra, egy fésületlen szalmás karosban Sirály Máté, lakomás provinciai kiváltságos arszlán tévedezett, ki máskor igen kedélyes cimbora szokott lenni, hanem jelenleg annyira tóthéringgé hajszálítá a járványos grippe, hogy ballábával másfél óráig keresgeté a jobbikat.

Mellette Selypi Flórián kanyargata baltartományába -137- egy kövér termetü fonatos kalácsot, s fontos arccal azt akará mintegy kifejezni: hogy diplomás baromorvosból is lehet még az ember honorarius cancellista.

Sokszorosan tiszteletes Gordon Ábel uram helybeli lelkész, kántor, ispán és harangozó, hüvelyk ujjaival figurázott egy terepélyes tens asszonytól szökött zsölleszék egyharmadán, s tőszomszédja Kotkodákovich Tógyer, localis görög zsidó és dilettans tribunus plebis iszonyu zavarba jött azon hideglázszerü trémának miatta, hogy a rónatelki husos szellemek ezerfejü trombitása addig feszeng minorennis ülőkéjén, mígnem egyszer rettenetesen makká töri ludibris testületén a tubingai kaputot.

Ezen patriarchai személyzet frontjára hüvös árnyat vetett Dongó Rebeka, Nyakas Gábor uram házi operájának tevékeny karmestere és klaplis trombitása, ki is kézzel-lábbal zongorázott egy szélmalomból ótott ultramuzsikális kerekes rokkán, míg bal szemével oda kacsingatott, hol a csintalan Sirály Máté fiatal tüzében párta és sódarrablás eszméivel foglalkozék.

Lábainál nyujtózkodott szálkás bundájával Rajta a házi ur kedves agara, s nyulüldözési talentomáról oly élénk phantaziával álmadozék, hogy a kandalló párkányzatán sütkérésző ordas kandur elhatárzá climát változtatni s hizelgőn dorombolva patronusa védöléhez szegődött.

– Hol is hagyá csak félbe a vadászkalandot rektor -138- koma – szólott Nyakas gazda egy karmazsin csizmaképű rövid-kurta vitéznek, ki spanyolviasszá égetett orra fölött villogó tavaszi gyepzöld szemekkel kutatá Rebeka hajadonnak félszázadát és kedves titokba tartogatott hideg pulykapecsényéjét.

– Hát ott szalasztám el a casus fonalát – felelé a népoktatás kaputos kondása, – mikor Csörege Bálint uram –

– Ugyan komám, nem ez volt az a bátor vitéz, ki Sziklatövi főispán ebédjén beköppintvén a citromos meleg vizet, másfél évig mindenütt dicsekvék: hogy teljes egész életében nem ivott oly drága és izletes spanyol bort.

– Na tehát Csörege sógor kirándul egyszer vagy negyed magával a köbölkuti cserére foglyázni, s miután egy már őszbecsavarodott foglyot úgy mellbe lőtt, hogy ijedtében azt kiáltá vissza a harmadik határról: „csak a fejem ne bántsd fiam“, csak néz, csak néz, hát megpillant egy óriás túzokot, mely körmein két álló csillagba kapaszkodván, hegyes orrával szeretője nevét kópiskálja a holdvilág tányérjára. Hohó, vésnök amice, te enyém vagy… s puff… ledurrantá a szárnyast, mely is mintegy öt óra alatt szerencsésen alá is esék!

Jó kedvvel hazafelé ballagék, elküldendő két hatökrös szekeret a kérdéses madárért, hát az utfélen -139- egy gyönyörü szőke nyulat pillantok meg – mely egy farsangi fánkot mandukált… no, megállj te kis huncfut… s a mint e szókat kimondám, commode lecsücsül az én nyulam… fölemeli két első lábacskáját, s kényesen és bátran megfenyeget;… nekem se kell több, fölrántom a sárkányt… s hinné-e valaki, ha tulajdon két szememmel nem láttam volna, az imént lelőtt tuzok feje pislogott ki puskám gyujtólyukán. Hát szegény pára mindenestől belecsöppenvén puskámba, nyakszirtének kényelmesb nyughelyet nem találhatott.

A nőtlen morál keserves leányzója – Dongó Rebeka – csodás álmélattal tátongott a történethez; Sirály pedig és Kotkodákovich farkasszemet vágtanak egymásra, s úgy bölcsen replikázák vala: hogy bizony sokat tapasztal az ember fia, ha nem restel járni a nagy világba.

– Flóri öcsém, úgy tetszik, hogy te is bele haraptál a minap egy regének a bokájába… s ott hagytad félbe, midőn Körmös Pál kortes korában egy követválasztási dinomdánom alkalmával confect gyanánt hámozni akará a gledicea töviset, sőt vagy három darabot előbeszédül föl is trancsirozott, és meg is evett…

– Majd máskor domine spectabilis! – bizony máskor – ismétlék az ólmos pilláju vendég atyafiak, meglepjük a tekintetes komám uramat karácson estéjén egy kis diófélére… jó lesz rá fojtásul a tavali vinkó!… -140-

– Szivesen elvárom in massa et in specie az urakat;… most pedig jó éjszakát!

Gambrin király sörországának fővárosi egyik megyéjében névünnepet ül a philister és komlóforradalom.

Fiatal hársak, törpe akácok, szőlőlugasok és virágállványok közé piros tarka szövetü asztalkák helyezvék.

Harangvirág alaku lámpák fényétől különféle öblös és karcsu ivószerek sugározzák réz és aranyszin tartalmukat. Halb és gross seitlik ezrei vezetik pályacélhoz a torok-föltámadást, sötétszemü zömök pistolkák szomjat öldökölnek, gémnyaku börtönben duzzog a visontai óriás, s Buda és Somlyó lélekdus sziklacsöppjei méhökben rejtik a vérlázadás angyal-ördögeit.

Itt-ott vászon menyezet alatt imádtatik a szeszgyárak vad és szelid fejedelme,… s a barna szivargőzzel ölelkező nyelvbábeli felhők, szégyenltökben magasba szállonganak, jelentők a nemzetek védistenének, hogy Magyarország fővárosából vándorlanak.

A csinos kertecske átellenes oldalrészén fatornácok nyilnak, koszorus oszlopokkal és a testvérváros építészeti remekeinek fresco festményivel.

Egy-két vén akác illatos árnyában szónokszék alaku emelvény látható fokonként magasbodó ülhelyekkel. Többnyire bérlett zenészek tanyája. Jelenleg négy darab tragoedia-gyilkosnak ajánlkozik szinpadul, kik nappalta igen ügyes cipőfoltozók; éjjel pedig és ünnepestéken -141- ének- és drámaparodiákkal mulattatják a rántott csirkeimádó sógor publikomot.

Comicai mócsingul oldalvást egy sánta nyaku hasbeszélő puffaszkodik, kivel a társaság félablaku hárfása (szükségből: csizmadia, mosóné, borbély és decorateur) előttünk ismeretlen thema fölött torka szakadtából duettet mosolyog.

A kerti zöld mulatság igen népes; itt-ott hölgykoszoruk is viritnak; a pincér-mozgalom, állatkimélő hajlamra eszméltet, mely nemes tulajdont a sértett piros- és mopszappendixek – kell vagy nem – ráéneklik az érzékeny emberiségre.

A sváb élcet tormaként reszelő sivatag comédia tőszomszédjában nyulánk asztal vonul szét, mely művészeti estélyek alkalmával bizonyos privilegizált spieszburgerek részére el szokott vala késvilláztatni. Jelenleg kiméletlenül nyomatik agyon körüle a fütött lég.

A praesidiumon egy fövetlen cékla képü sógor virit. Domboru homlokára kedélyes életrendszer jegyzé kéziratát, ősz pillái alól mérsékleti őrtűz lobog, s termetes gyomrán büszkén üldögél a gurmand tekintély.

Fresco levél Jókai Mórhoz.

Addig s addig tréfáltunk az ördöggel kedves öcsém, még az csakugyan meg is jelent, még pedig furfangos karimáju formátumban. Ugyanis. -142-

Ebb a nyomban kapom a rohanva rohant stafétát Csámcsám basa uckuruci agensétől.

Mihez fogjak? Meg van. Rég sejtem már én, hogy toilettemben beretva szerepet affectál egy tőről szakadt Sobri-balta. Nekem se kell több. Oda csapok a nemzeti gilotinnak, hol a titok fekszik, s a jávorkéreg-pecsétet csakugyan föl is tranchiroztam.

Lepattan a rekesz… hát ezer még ezer pici hernyók, bogarak, madarkák és krokodilok szökelnek és szárnyalnak alóla kifelé.

– Ahá, – gondolám, – éljen a nemzeti nyelv!… ezek mindenesetre hyerogliph-fajták, csahogy elevenek.

A szentséges tüdejü Kajmakán saját nyelveni correspondentiát tartott mindenek felett szemei előtt,… s nagy büszkén, s tán nagy méltán is oda vélekedett: hogy a ki nem érti, magyaráztassa meg magának.

Elpirultam ugyan kissé, hogy bizonyos nemzeti kérdésben Kotyfungországból előzteténk meg, de azért nem engedém magam confundáltatni, hanem fülön csiptem egy csavargó tudóst, kinek spongiává vedlett ganya characteréből huszonháromféle nyelvismeretet olvastam ki.

A tudós eleinte vonakodott, mondván, hogy jelenleg egy fontos thesist csapott fejéhez az academia (azt ugyanis, ha valjon a legujabb német bankók bocskortalpra vannak-e pingálva, vagy csak amugy incognito heverész bennök a kutyabőr)?

– Bizon amice Karcsu, ez nagy kérdés,… igaza -143- van a lelkes academiának, hogy Magyarországon így akar segíteni… hanem kérem, engedje át nekem e thesis oldási dicsőséget, úgyis én, mint számfölötti financier, többnyire effélékkel foglalkozom.

– Isten neki, hát cseréljünk. – A doctrincambium meg is történt. Én nyakamba akasztám a pénzügyi problemát s legközelebb szolgálandok is eredményével a lelki parókák imádóinak… ő pedig a Kuttyfungi-Placát oldást vállalá el.

Furcsa tünemények vannak olykor-olykor a tudományos világban. Először nem hiszi az ember, később bámulja, végre pedig meg is szokja.

Karcsu barátom magaviseletét kissé magam is megbámultam. Később belátám, hogy mindaz, mit és miként cselekszik, indokolva lőn, mert a kottyfundi nyelv oly végtelen nehéz és complikált, hogy csak egyetlen betü megalkotásához háromezer év, tizenkilenc millió nyelvtudós kivántatik; s e szerint a mi keresztyén calculusunkból az jő ki: hogy a tisztelt Kotyfung nemzetnek e mai szent napig nincs több két betüjénél.

Na de menjünk tovább. A tudós hozzálát cserefunctiójához. Egy régi kétgarasosnak azon virágzó völgyében, honnan a kétfejü sas még le nem kopott, tótágast áll. Megrázkódik. Komoly képet vág. Füleit csattogtatja, s B-mollból hegyeset füttyent.

Ezen jelekre a szétugrott stafét-menageriácska összecsődül; takarosan glédába állanak a piciny -144- desertorok és Karcsu uram tolmácsol, még pedig ilyeténképen:

„Fu csoroé spokill Tyovoyn khvzsom kicsir Jeranix röfkör putty csabiflines.“

Szabadon fordítva magyarul: „Voytina Mátyás emigrant Duduár a jeruzsálemi szláv respublica extraérdemiért vicekirálynak kiáltatott.“

Lásd barátom, mire nem képes az ördög, ha az ember amugy istenesen megkergeti.

Te kezdted meg a játékot édes Mórom. Alig érinted csak amugy küllőféresen azon nagy férfiunak – ki nálam incognito koplal – halvány architecturája állapotját; azonnal megfogamzik az itten üldözött érdem egy méltányosb világrészen; sőt néhány nap alatt tetemes lelki salátává átbokrosodott is.

Üdv neked, oh minden eddigi szőke szerecsenek legeslegragyogóbb körmü Mór fia… százszoros üdv a respublikához kötőfékezett emigrant Duduar nevében. Pacsirta trillákból legyen kidagasztva hattyu-párnád kebele. Álmodd bele kedvesed hűségét, s legyen ébredésed az örök vidámság mosolygó ébredése. Angyalszivek lángjai lobogjanak lelki kandallód oltárain; soha se teremjen ott fájdalom, hova és kiért te sóhajtozol; ha pedig a sors úgy akarná, hogy te szellemittas férfiu valaha még is megtalálnál szomjazni: oh akkor rögtön fodrosodjék olyatén gyomrozatu pázsit-felhő, hogy belőle kékségesen párolgó theahullámok csorgadozzanak telivér gégéd rovátkos paradicsomába. -145-

Azon óriás kansáska, mely bal szárnya alatt hozá Csámcsám basa említett magna chartaját, máskorra akará fentartani a szerencsét, hogy küldetése magas célját a jeruzsálemi szláv respublica vicekirályját szinről-szinre láthassa.

– Nem lehet amice időznöm, mert esthajnalon már a vörös-tenger fenekén kell megjelennem keszeg soieréra.

S ime, midőn a követ bucsuöleléshez tollászkodnék… üti a tizenkettőt… nyilik az ajtó… s egy karmazsinfelhő-forma valami begyalogol…

Magyar kényelemszerü napi küzdésim s fáradalmim után, aléltan nyugovám hitelmentes szállásom sivatag pusztájában. Költők által már hajdan munkálati kellékigénybe vett csöndre levén szükségem: siri hallgatagra némitám ősi kakukkos órám vakmerő szólásszabadságát… mert iszonyu remény óriás hajnalitá pénzügyi bánatocskám éjelét,… tudniillik egy nemzeties szinmű alkotásért érdemlendő száz arany,… és néhány hónapos magyar halhatatlanság.

Minthogy a pénzaristocratia és külföldies fényüzés nemtelen hatalmának hazám büszke grandjai is -146- áldozának, csekély egyéniségem sem lőn a nélkülözések dicső apostolává; sőt vágyaimat oly magasra rugtatám, hogy komornokom ispánját naponként Tombuktuban fodroztatom… eszményi gyeplős lovam homlokcsillagául pedig Syriust rendelém meg.

Egy rendszeres kupaktanácsi lakoma közben boldogult cserei Berei Farkas rim-király által figyeltetvén azon gazdag aphorismára: hogy „sétakor fuladásig tele rohanják agyunkat az eszmék“ – miért ne tiszteltem volna meg hű utánzásommal a mezei liliomok és népkeresztelők tavaszítójának populáris emlékét?

Bagócivilnek nevezett pásztori pongyolában mértföldekre indulék tehát, először csiga tempó szerint; később szellőgyorsan marhaváluvá gyaloglám szobácskám angyalhányásos deszkázatát… persze gondolkozási eszközül… mert más célra miként is sértettem volna meg keletnépies életrajzom historiai szentségét, én! ki annyira imádom a táblabirói ülnökséget eredeti bőrében.

Hasztalan kinoztam biz én oly dühösen agyamat, nem tört abból elő Minerva,… hanem veritékföllegéből kikandikált igenis azon szomoru tanuság: hogy csöngetni szolgának lehet.

Megbukván ezuttal parodia-mesére kisértendett logicám… istenhozzádot sóhajték Körmöcz halvány gyermekihez!… márványsimára átkozám ephemér homlokredőimet,… s iszonyu fejtörésemben szunnyadásra szédülék. -147-

Kalandtervgazdag lakomban polgári éjfélt konga már a nyugalom és képzelet órája,… elhalva sóhajtozott a képzelet élete,… megpihentek az utczai torokharangok… s aranyszomjjal foglalkozó lelkem még sem birá elszeretni az álom szende angyalát.

Napontai küzdelme körét méltánytalanság ellenében ha becsérzettel futja meg a munkás férfiu, éji nyugalom aczélozandja erejét s öntudatát.

Vétekre tántorult boldogtalan embertárs nyugtalan álmaiban keres menekülést keble fulánkitól, s ha társa s a napi élet üldözőkül esküsznek; az álom gyöngéd karjai között találja legbiztosb emlékhalálát a szerelem bus áldozata.

Átszenvedett élet, kiégett kebel s meghiusult remények romképei! áldozzatok e legbájosb szellemkirálynő csillagoltárán! s boldogságtok szétszórt hamvaiból épülend az elhalt örömek tündérmozaikja.

Csekély magamra – ki e szabálytalan mismásban táplálgatom az irodalmi hegyek egerét – sem igen mosolygott a sors és népek istene oly bájosan: hogy polgári és magányéletem vadkoszoruiért napjaimat imádhatnám; mire nézve mikor csak tehetem, alszom biz én, hiszen ha zöld asztaloknál, egy nemzet rovására fényes nappal lehet szundikálni: miért ne ragadnám -148- én védszentemül annak idejében az éjszaka koromszerü ördögét.

Beváltá erélyes törvényszavát az örökkön hü természet, s zavaraim és szegénységem kárpótlásaul álmodnom engede leggazdagabb és legkedélyesb álmokat.

Forrón szeretett édes hazám képe lebegett előttem védszárnyai alatt polgári és társas erényeknek. Jogegyenlőségi üdvet viszhangozának a felhőittas bérczek, mint a népesült rónák virányai. Nemesen kiérdemlett iparelv sugárzott az arczokon; testvérileg ölelkeztek a néposztályok érdekei; angyalok mosolyában egyesült a hitkülönbség; s míg egy felől az alkotmányi közvélemény csak polgárias hű kebelben oltározza nemességét; a nemzetiség más felől szelid és méltányos eszközökkel igaz magyarrá gyürüzé el a nyelvidegen feleket.

Élénk gyáripar gazdagítá a nemzeti jóllétet; vitorlaerdők uszkáltak áldásthozó folyókon; csatornák szeldelék virágzó réteinket; valhallai üdvleldében szentesitetének nagy férfiaink hamvai, nemes irányban fejlének néperkölcs és szokások; nagyszerü emlékszobrok tükrözék egy dicső nemzet hálaérzetét; egyéni jellemeket munkáság szilárdíta, s merre magyar nap világolt: embert istenítő nemes cél felé törekedtek a népmilliók.

A művelt világgal versenyképes magyarhon képletével egybefüzé a boldogító álom kis hazámat, hová -149- oly édesbus fájdalommal epednek vágyaim; igénytelen családomat, melynek örömével vigadok, s bánatával könyezem; és a hölgyek legnemesbikét kinek szerelmében oly becses kincscsel gazdagodám.

Honi szivárványnyal ékített ezüst szin föllegöltönyben diszelgett előttem szerelmi ideálom földi tündére. Hölgyi erényekből valának alkotva kisérő angyalai; szendeség nemtője trónolt ohajtásain; női hivatás szentsége sugárzott szemcsillagán, nemzeti örök hymnus zenge rózsaajkain, s viseletén és szokásain a honleányi kötelesség lelkes érzete fényözönben tündökölt.

Megnyilának ekkor az egek gyémánt kapui, szárnyainál egy-egy napplanéta őrködék és nyugalmazott üstökösök előszobázásuk alatt tisztelgési látogatásokat fuvalgának az esti szellőkből faragott tárogatók.

A mennyei őrsereg érkeztére andalitó bájhangok rezgének át a távol mennyvidékek bársonyvölgyein.

Lassan-lassan közeledvén a szenderdus aeolfuvalmak, az egyik őrcsillag kölcsönkért bal szemével meg is pillanthatám az angyal sóhajokon lovaglott előzenészeket.

E fénybölcsőben született deputatió alakjában a hivatal- és birtokképességre méltatott bujdosó csillagok tisztelgének éji zenéjökkel a gönczöl szekerénél, mely a legközelebbi cherub-divánban nemes önmegtagadással iktatá őket a jogszerüség kerékvágásába.

Szerafmosolyból és csillagharmat-hullásból szerkezett ezen varázsdallamok oly istenileg hatának tulfeszített -150- idegeimre, hogy ki nem birhatván tovább a nyomasztó érzéki élveket, elzsibbadva és kifáradtan fölébredék édes álmamból.

Megtestesült kiábrándulásomkor is fülembe cikáztak a melodiák, nem oly mennyei pompás kiadásban ugyan, mint az előbbiek, hanem a földiesség durva szövetében, mit tényleg be is váltának azon zsidó iratszerüen őgyelgő serpityókos árnyékok, kik egy tüdőszegény fuvolás kiséretében, gazdagon kinozgaták ablakom alatt a szököttkatonai népdal művészetét.

Ajtónyikorgás fográngató zsoltárát hazudtolni képes ezen X-duros hangverseny megtermé muzikalis gyümölcsét, mert egy azon éjjel kutyaconferentiából haza baktató éhes agár bereggelizvén a göröngyös hangokat… tőlük szörnyet halt… és így egy négylábu öldöklő angyaltól ismét megszabadult a nyulak emberisége.

Hallásilag megbüntetett szegény magam is, besülyedvén a hajnali mézédes horkantások mélységes tengerébe, iszonyukat kelle a concert-parodia mellett álmodnom, mert gyakran föl-fölriadva fegyverhez kapkodék,… s persze, hogy levegőt markoltam.

Több személyesített agyrémek kiséretében megjelenik előttem treszirozott chinai malaczon paripázva egy diszöltönyös torzalak… Úgy tetszék, mintha nem először látnám – azonban közelismerősömül nem -151- merém elfogadni. Le kell vázlanom külsejét, különben tán még a papirról is elszaladna.

Lábai egyikében a rhoduszi coloszt tisztelhetjük, míg a másikat beteg daru kölcsönzé táncmesteri buktában. Mellüregében egy aszkóros piócatüdő sem birt volna zártszéken ülhetni; míg gyomra fenekén puszta Arabiát bátran kiházasíthatná valamely mixta deputatió a caspium tengerrel. Feje őszi dinnye gyanánt adaték el a debreczeni piacon. Hajzatát elhasznált börtönkorbácsok alkoták. Szemeit vörös tekegolyókból dolgozá ki az ártándi téglavető,… s midőn szemöldeiben megszünének a medve vadászatok: szája felörvénylett a vendégek befogadásaul.

Végetlen nyelvével egy szuszra kinyalá savából Mármaros vármegyét; fogaival Európát ketté haraphatá; ha sóhajtott a bugaci csárdában, iszonyu szél támadott a magyar partvidéken; egy köhentésire Havanna elsülyedett, s ha tüzbe jött, a szomszéd tartományok elégtek.

Koponyája azon osztályában, hol Gall szerint imposztura-fészek tanyázik – rablóvárak épülhetének; nyakacsigáján nem egyszer sulyegyenzé a kificamult bolognai tornyot, s füleinek esernyőszerü oltalmában özönvizkor szárazan maradt volna Xerxes két milliós tábora.

Téli öltönye perémjeül kifosztá lombjaitól az ujvidék őserdőit, fülfüggőit holdbérceiből alkalmazá; pecsétgyürükövének ketté szelette a csimborászót, bajusza -152- félszárnyán belény-csordák legeltek, s kis ujja körmén tartá legnépesb gyüléseit a francia convent.

Ozsonnára negyven gulya rhinocerost falatozott, s ha szomját oltogatni kezdé, kiapadtak a világoceánok s a föld szive megrepedett száraz kinaiban.

Ilyszerü costüm és alak jellemzé azon rémóriást, ki hajnali álmamban elém tolakodott nemével az őszinte bizalomnak, minővel csak közel barátunkat tisztelünk meg.

– Úgy-e nem ismert föl uraságod? – mondá közelebb jőve hozzám, mint ki sugni akar… oly hangon, minő lehetett a waterloi ütközet robaja in companie Herculanum és Madrid földingásaival, – nem csoda, bizony keményen elváltozám, nagyon megsanyargatott a nyomor és szolgaiság.

– Bár miként nyargaljak ide s tova emlékemmel, nem hiszem, hogy láttam volna önt valaha… felelék krumplifagylaltá borzadva a torzképek ezen karmazsin fejedelmétől.

– Istenem! hiszen én bankó vagyok… felelé oly finom soprán hangon, melylyel tavaszfelhőt volna képes himezni valamely venuscsillagi nőpapagály, – miként van, hogy ön reám még csak nem is emlékszik?

– Igaz biz a, hát valóban ön az édes bankóm?… s pedig azon kétforintos bankó, melyhez fáró közben utószor volt szerencsém.

– Hol jár itt, hol a madár se jár? – tessék helyet -153- foglalni, nem is figyelve, hogy ha kiterjedéséhez képest akarnám szobámban leültetni, legalább is a holdat kellene még a föld mellé leimádkoznom.

– Bizony rég nem volt szerencsém, – sóhajtva mondám – édes bankó bácsi álmamban sem, nem hogy ébren… mi járatban van? mivel szolgálhatok, mert ily szegény ördögöt, mint én aligha interesse nélkül méltatott becses látogatására!

– Sajnálom, hogy mostoha testvérnőimmel, főkép ezres nénikémmel vagy tiz évvel korábban nem tisztelkedém édes kegyednél – jegyzé meg a szerény vendég – azonban addig is, míg gyakrabban tehetném önnél vizitáimat, engedje meg, hogy ily hosszas kimaradásom okárul nemes kegyedet értesíthessem.

Ekkor annyira összerántá tagjait az én óriásom, hogy éji szekrényemen ágaskodott pannoniagyertyám hegyére leülvén, imigy kezdé szónoklani autobiographiáját.

Özvegy Lopincziné orgyilkos kandurjának hatalmas étvágya kerekedvén, kanári cimet bitorlott azon talpig magyar sármány-madárra, mely tisztelt asszonyság operaélvi szegénységét verébszerü dallamaival oly falusi gazdagon kárpótolá: fogantatásom beiraték a sors anyakönyvébe.

A fültövön körmölt nádi énekesnő vértanui halálával igénybe jöttek boldogult ősanyám eltaposott jogai, -154- s ő eltemetteték… hogy én kedves unokája életre virágozzam.

A véletlen úgy akará, hogy magyar kendermagból szülessem. Karcsu bugául származva, már csecsemő koromban kiemelkedém társaim közől a kukorica földön, hol lókötőkkel és desertorokkal naponkint találkozám ugyan, hanem lovagias bánásmóddal épen nem.

Bizonyos sánczon kivül születvén ugyanis, ősi szokás szerint amugy isten igazában elpáholtak előbb: s fejembe verék, hogy csak így lehet belőlem valami.

Növeltetésem török s ó-római alapon nyugovék; gyermekkoromban izzadtam és didergém… s ha valakin, rajtam valóban meghiusult a holló és szerecsen-féle közmondat… mert cigánypofa bőrszerü szinezetemből hófehérré lugoztatám.

Ez időszakban kedvencze valék a szép nemnek. Fiatal lyánkák rózsaujjai között folydogált ifjuságom. Fonókák, népkasinók, pusztai estélyek vigalmaiban élénk részt vevék. Oldalomnál sóhajtá tiltott szerelmét kedveséhez a hű leányka; hozzám simulva regélték gólyasarkon forgó várakról a kedélyes anyókák,… s pár hónapig legboldogabb őre valék egy gyönyörü kun menyecske tilos kecseinek.

Vászonéletem legnemesb azon perceire még most is mondhatlanul büszke vagyok, hogy egy honáért elvérzett hős lengyel fájdalmát magyar kezekből enyhíthetém.

Kosciuskó lelkes utódjának elhunytával borult el -155- gondtalan ifjuságom derüs hajnala is, mert rongyokká szegényedve beőgyelgém a világ kereskedelmi piacait, miglen könyörült rajtam az árvák istene és a gazdag ausztriai ház szolgálatában kétforintos bankjegyül befogadtatám.

Statuspolgári fölszenteltetésem után néhány holddal virult reám a szerencse: hogy csekély papir éltemet tisztelt kegyednek köszönhessem.

Emlékszik tán kegyed pünkösdünnepi azon kézfogóra Rikancon, melyben a házi leányasszonyt elgyürüzni szándéklott gavallér kasznár fidibuszul lett volna csekélységemet felpörzsölendő, ha ön zsebében csavargott 120 éves magyar contractussal meg nem vált a veres fonalu gyertya lángjától.

Még azon éjjel labétjátékon átszállottam a vámospircsi legatus protestáns reverendájába, ki is más nap tuladván rajtam egy kölyökitce budai borért a ponyvás csárdában; innen egy céklával béllelt arcu pofók mészáros vőn oltalma alá.

Sokáig unatkozám a tisztelt marhavirtouz verespénzhalmazának kellő közepében, míg nem a karcagi vásáron borjuért kicseréltetém,… hanem már akkor gulyásos hus közé bátran föllehetett volna zsiros csekélységemet szalonnául aprítani.

Kupec birtokba emelkedvén, kevélylyé tőn kissé ugyan feszes, de aristokratikus helyzetem, mert parasztlétemre sort ülheték a százas dynastákkal.

A nemzeti menageria ezen szorgalmas collectoránál -156- nem sokáig szivhatám a pénztárcai börtönléget, mert Bakonyon átutaztunkban mindketten… gazdástól tudniillik… haramiák kezébe kerülénk.

Ő ugyan, mint haszonvehetlen rablópolgár siralmasan szabadságra üttetett: hanem engem hosszas földalatti ülnökségem után a világhires Sobri vándor arszlánkorában személyesen ajándékozott egy keszthelyi nyalka borbélylegénynek.

A szakálkaszálási művészet ezen nagy mesterét megszállván a szerelmi generosítás büszke angyala: már akkor fontos egyéniségem tüzeték ki, kedvesének kintornált cigány szerenáda dicső eszközeül.

Miután a zenészet barna hóhérjai művész aránylagi osztozásuk alkalmával, fölöttem agyba főbe verekedtek volna, még azon melegében korcsmai gyomorba temettetém, föltámadandó éjek hajnalán, törkölypálinkák lelkes illatára. Csárdai contomathesistől párolgott földes uram himkalapbirtokos neje bepillantván a borketrec kincstárába, azon nyersen concambiált „gyere haza kendőért“ a falu boltos zsidójának, kinek hagymaillatdus dominiumából egy trenkileg vasazott cukorhombárban Budapestre cipeltetém.

Pogány kezekből egy bukó félben lévő fővárosi gyufáshoz sétálék, kitől is per váltótörvényszék… ötszáz környező pajtásaimmal harminc váltó forint négy évi procentjében Sugorfi uzsoráshoz átexequaltattam.

Sugorfi Jeremiás uram, mint eszélyes capitalista és -157- törvényzsarnokuzsorás, megtapintatván a magyar finánc ügyek üterét, speculatio hitvallásaul tüzé ki világrégi azon maximát: hogy ki erszényileg boldogulni akar, pénzével s belátásával meg kell annak, mint a levegőnek jelennie.

Mire nézve elővárosi gyáracskákra részvényeket birt; zálogdákat állított, diplomákra kölcsönzött; zsebtolvajokat dijazott, ó-budai rablófészkekre ülnöki befolyásban részesült; lámpásgyermekek avatottjait elkötelezé, vendéglői bérszolgákkal egyetértett,… és hamis játékosokkal főzési conferenciákra aljasodott.

Koppasztási jövedelmek legderüsb időszaka novemberi vásár levén; – Sugorfi ur zárt ajtóknál átszusztatott engem öt tünemény forintos nagybátyámmal együtt egy saskörmökkel fegyverzett kártyarináldócskának, ki is a budai spillerdákban néhány magyaros vérfoltokat előbb beaquirálva… Zrinyi barlangban többesíté gyalázatos sebhelyeit, és orgazdája jövedelemforrását.

Kávési rebach-szelencéből – melybe általános szavazattal kártyapénzül itéltetém – egy német journalistát van szerencsém hirdetményi dijban minapi elesett plagiumáért vigasztalni… és jelenleg a nevezett eleven plagium szinbirálati erszényéből üdvözlöm kegyedet városi visitszerü rövid tisztelgésemmel.

– Maradjon továbbra is nálam édes bankóm… hiszen anti magyar gazdája elég rég jegyben jár a finom rablással… ne affectálja ön oly dühösen a nyargaló -158- liberalismust… mondám esengve a szaggatott keblü paprikának.

– Na tehát önnél maradok, – felelé rongyai között is vidám arckifejezéssel – pedig tudom, hogy jártamban keltemben soha nem volt uraságodnál hűtlenebb gazdám,… mert ötös és tizes gazdag rokonimtól hallám: hogy várvavárt megérkezésük után tüstént kizavarja ön őket kiméletlen szolgálatából.

Épen jókor települt meg sovány bankomban a kis szökevény… mert tárcám apostoli tisztaságban ásítozott… pedig másnap egy mellény kelmeért adott s ezerszer prolongált hetven pengős váltó alól kelle fogoly nevemet kimentenem… s hitel erényü célomnak a két bankó forintos atyafi nagylelküleg megfelelt.

Már élvezni is kezdém a magyar procent-scala szerint amnestiázott váltóbirtok örömeit, midőn iszonyu csörgéscsattogás ijeszte föl álmamból.

Széttekintek… hát az én hű invalidom ugyancsak Csenger-tyukodilag allegal egy kányaorru batyus individiummal.

– Mi baj Mátyás? – kérdém a kefegyilkos aggvitézt – miféle állatfajtával huzalkodik oly korán?

– Hát csak képzelje is meg az ember, ez a zsidó erőnek erejével fel akarta álmából zavarni tekintetes uramat… ily hajnalban, midőn még alig van tiz óra… azt mondja, hogy tegnap nem treffelte itthon a tekintes urat… és most… -159-

– Küldje keed ide azt a magyar jellembirtok és nyugalomharamiát, hadd fizessem ki, s pénzemért nyulok… s hát a vándor bankó elrepült.

Mátyás eredeti magyar modorban ki is elégíté a zsidót… mert még most is hátán hordozza a veresbankót.

Fülmetszőn nyikorgó kopott talyiga előtt lassacskán billegballag két ordas szamár.

Deres szinben csavarodott ősi jelmez; – vastag konyult fülek… mély redő sugáros szemivezet, s a rajtok elömlő világresignatio, mutatják: hogy ő szamárságaik aligha nem a mult század keresztelői gyönyöreiben osztoztanak.

A fakó talyiga közé láncoltan, karcsu vizedények kópisgatják egymáshoz üres homlokukat.

Ferhéc fölötti láncszemzeten ülnököl egy pünkösdi bazsarózsa képü individium, s mosolygva olvasgat valami könyvféléből.

Fején aránytalanul magas cukorsüveg kalap itt-ott völgyekkel, szalagszárnyakkal tökéletes kézi szélmalommá tréfálva,… termetén sötét vászon blouz ódalog, oly állapotban, mintha féléviglen zabot tartalmazott volna,… s lábacskáiról a még ártatlan paradicsomi Évára emlékezék a figyelmes halandó.

Európa világvárosában, – hol a zellerkofa is Hegel metafizikáját studirozza – ilyféle scena ezer hason -160- látványok tengerébe sülyed; hanem nálunk, hol a közélet arasztos tényezői álformák, hamis illemtörvények közé szorítvák, hol az alsóbb néposztályok nomád szokások kötelékiből lassan bontakozhatnak;… nálunk, mondom ily jelenet nem mindennapi.

Közelebb megyek, vajjon ki és mi lehet azon paprikává szegődött céklafelhő?… Isten, légy velem!… hisz az Vojtina Mátyás, az én komornokom, s a művelt világ gyalogsági notabilitása.

Szegény diák, távolomban nem állhatván tovább a kóta nélküli éhséget: beállott dunaviz-liferansi adjunctusnak.

Még azon estén vigan csengő poharak közt, kedélyes baráti körben szőnyegre kerülvén a szegény gyaloglovag gazdag életrajza, belőle (politikai discoursháritóul) következő kalandkákat regéle egy korszerü életbölcsészeti nyélbe ütött vidám proletár:

Patrónusa távoztakor furván a komornok oldalát a zsebében nyugtalankodó pár forint, nem sokat komédiázék pénze őrzésének aggodalmival, hanem különféle italból egyetlen esten berugja a három hétre kapott diurnumát.

Pénzecskéje elfogyván, itt-ott kapogatott egy kis kegyelmi nektárt és falatot,… éji szállásra, ócska törvénytannal foltozott tüdejű vad prókátor barátjához járt… a kéménybe; – később füstetlenebb provinciát -161- nyert egy koldusalakban tolvajkodó rongyszedőnél, hol tizenhárman feküdtenek vala egy rokkant lábu hársnyoszolyán, takaródzván kiki részint ön lelkiismeretével, főleg pedig lopott hálódarabokkal, és krumplikról hámozott köpenyekkel.

A jámbor komornok legügyetlenebb levén, többnyire a hársnyoszolya mélységes fenekére került, levén ártatlan termetének fölötte nyers, a burgonyával pukkadásig jól lakott izmos boltőrök és drótművészek.

A diák leköszöni a rongyszedői lakpartiát,… azaz, egy házzal tovább áll.

Az éjnek egy részét elsétálgatja;… kávéházakban povedálgat,… olykor alászállong a hid ladikjaiba,… többnyire pedig fele álomra utcaőrökhez csatlakozik.

Mindezeket combinálva, fölébredt Matyi diákban a consumensi civilisatió büszkesége,… keble gyomrában mérgesen háborog az italszerelem alvó szörnyetege… Nem restitálhat tovább igényei hatalmának,… öntudatba kapja emberi méltóságát,… s hivatalt keres.

Valamely dilettans börtönből budapesti sanscoulottá szökött dunavizliferanshoz hetedrésznyi dividendre segédül szegődik, és characterét s napidijait biztosítja.

Furkó… a romantikai iskolához látszik tartozni. -162- Többnyire érzeleg, sóhajtoz,… gyakran könyez is. Konyult fülekkel csillagokhoz tekinget,… gondolván a jámbor teremtés: hogy oda fönn tán jobb koszt lehet.

Lurkó… kedélyes, élénk állat, szemeit ide s tova villogtatja,… mindig mosolyg;… olykor-olykor röhög is. Egyik füle éjt-nappal éghez meredve áll,… másikát vizirányos lineára csavará első gazdája, egy állatkinzó dühös juhászbojtár.

A teherhuzás charactere Furkón nyugszik;… Lurkó pedig, az equipágék parádés oldalát képviseli.

Kerek nagy fején rövidnyiretü deres haj mereszkedik, mint tavaszkor vedlő tövises disznó tüskéje. Pár itce borért fejét negyedóráig döngetni hagyja.

Karvaly orrán csontnyereg ül,… déli cimpalyán borsónyi vörös szemölcs.

Duzzadt ajkai körül szünetlen lesben álló guny- és dacvonalmak rángatóznak.

Borzas, tarka szemöldjei közé kifejlett férfias erő kettős barázdái vésvék.

Jobb szemétől korcsmai verekedés fosztá meg,… bal fülét pedig bakonyi haramia korában egy szerelemféltő kondás baltával lesuhintá.

Nagyhirü barriton veszett el benne, mert ha egész lóerővel „Donauwassert“ ordit, jaj azon város-negyed reggeli nyugalmának. -163-

Üvegüzérek imádják,… hanem a borbélyok átkot szórnak fejére és torkára, mert ha fortissimóra ereszti gégeorgonáját: ablakok töredeznek és a patiensek fogai ingyen hullonganak.

Kandurok sötétre festett bőrét vidraprémül árulja; fiatal cicák gyöngéd termetére pedig, hentes céhből kicsapott virslis sógorával szerződik.

E férfiu birtoklá, mint diplomatikus dunavizliferans, Vojtina Mátyást, qua inprotokolált segédet.

Vállalatinak ezen vizenyős korszakában a nemes tüdejű Mátyás szorgalmasan beváltá napi kötelességeit.

Skontro Pityu a kiváló érdemhüvelyt rendesen honorálta,… sőt mondhatni tisztelte is.

Azonban egy véletlen esemény a liferans és segéde közötti békés hangulatot komolyan megzavarja.

Matyi deák szendergő vére hullámzani kezd. – Nyugtalan; kedélye borong;… józanon sem tud aludni, s a holdat majd hogy le nem rángatja vastag sóhajaival.

Először csak eszményileg szeret;… később önmagáért őrjöng, mint a szép Nárcisz, kit arcmásának -164- hiu nézdelteért hullámsir temet;… végre földre száll s halálosan beleszeret Csörege Tiburia kisasszonyba.

Vala pedig Csörege Tiburia (miután mint apáca nyugalmaztatott volna), legbensőbb komornája Forhant Iván kalitkaművész özvegyének, született Suta Malvin asszonyságnak.

Egy unalmas estenden ingerlő pongyolába vágja magát a bájos Tiburia és negélyzett szalon gratiával becsap háziasszonya termébe, ki ép táncestélyre volt hiva Harcsai Szpuanka szülészmesternőhez.

Tiburia ablaknál ül. Vendéghaja fürtei göndör ragyogványban verőfényeznek.

Arcáról a lovagiatlan redők cékla szulccal gondosan elsepervék;… vállain vakítólag ezüstlik a pazarul ömledő rizspori havazat;… édesen pihegcsélő keblén pipacs és szarkalábfüzér;… szürkés, hanem apró szemei a befecskendett narancshajlétől epedőn könyeznek;… bal kezében gitár, melyből ugyan az egércsaládot kikergeté, hanem azért tojásdepó,… s várja kedvesét, a szerelmetes Vojtina Mátyást.

Vojtina megjelenik. Bevágtat a „Sziv“-utcába. Füles paripáit ablakrostélyzathoz kötőfékezi;… s belép a paradicsomba.

Tiburia nagyot sikolt; szenvedélyesen felugrik,… Matyija nyakába omladoz: s oly irtóztatót cuppant bal pofáján, hogy a csók helyét azonnal piros bagariával kelle befoldani. -165-

– Hogy meg vagy?… zsaki poál?… kedves Burim… rég nem latalak!… mindig le vagyon fogva;… tán már nem is szereted engemet!

– Ah édes Matyim, mire ezen szivrepesztő szemrehányás,… e lelketrázó szóvirágzat,… s hű keblednek sivatag áradása? oh én ne szeretnélek! oh én imádlak epedőbben, mint galamb a buzaszemet… s magyar az adósságot.

– Ah, krasznyi angyal! – rebegé a felfortyant liferans, s oly lángolón ölelgeti Tiburiát, hogy kidagadt nyakerein gordonkázni lehetett volna; – boldog vagyom… hanem, oh bánatom nemes koppantója, nem vona dugaszban egy kis csirkecombocskád!… nem azért, hogy éhezem… hanem hogy szép kezed adományát birhassam.

– Oh dehogy nincs!… részedre mindenem van; – mondá a szemérmes Buri, és kinyitván Harcsainé étketrecét, belőle oly rettentő cobákot nyomott kedvese markába, hogy a régi világban akármelyik nádudvari kortesfőnök szűre alá oda illett volna verekedő fütykösnek.

– Beh drága,… beh faintos!… jegyzé meg fogai közől a jóizün falatozó Matyi,… s ha egy kancscsal szemü vicsorgó mopszli körötte nem hizeleg, az érette véletlenül elvérzett pókának még tán sziklakemény csontruináit is befonta volna.

Pókacombbeli generozitás után, a szerelmi lázban rezgő Don Juánka kedvese oldalához sompolyog, -166- ki epedő hunyorgatások közt gitár mellett énekli:

„Jöszte ablakomhoz kedves,
Minden nyug…“

Nem haladhat tovább syréndalában az andalgó Buri, mert közelében oly iszonyu accompagnádot hall, hogy ijedtében Matyija védkarjaiba omlik.

A látvány sajátszerü; – Furkó füles feje ablak és rostélyzat között!

A szegény állat, fejét kifelé rángatja,… szuszog, horkol,… bömböl,… ordít,… mind hiában! rettentő feje nem akar mozdulni az ablaktól.

Vojtina eszmélethez jön,… összecsődíti a szomszédokat, s egy jótékony lakatos közremunkálásával a szenvedő Furkó rostélybörtönéből kifürészeltetik.

Furkó füles kandiságának az volt alapoka, hogy a kegyes Tiburia, gazdájaért paripáját is kedvelvén, Matyikája vizitjeikor cukrocskával traktálta a rostélyhoz kötözött talyigai locomotivokat.

Szerelmi ittasságában megfeledkezvén a szokott csemegéről, szegény Furkó addig s addig nyujtogatá nyakát, míg feje a rostély és ablak közé nem szorult.

Záporpuszik között válván el imádott Burijától a szerelmes Adonis, büszkén hág puttonai fölé, mint győztes római triumphátor, s torkig bélelve póka és szellemi emlékekkel: haza üget.

Gyermekek is agyonszekirozák, uton, utfélen mankolván elébe és háta mögé.

Matyin nem bámul, mert csak szokott részegnek találja; hanem a paripákon elálmélkodik.

Inquisitiót tart;… Matyi adjunctot nyakoncsipi,… bicskát ragad, s ha éles ordítására a szomszédok meg nem mentik, keresztet hasogat homlokán és elhatározá addig ütni-verni, míg csak bőréből ki nem szalad.

Olajban főtt vértanuk, és hasgatott hátu fakirok kinszenvedésein ment mendegélt keresztül a szerencsétlen Matyi lovag azon rémítő percek alatt, melyekben önszemeivel látá, hogy tajtékzón dühös principálja komolyan készül a világos nyuzodalomhoz.

Ártatlan termetét ölelendő kötéldarabok;… fenő acél nyikorgó penegése iszonyu konyhakés rozsdázatán;… a mérgetlehelő emberszörny, ki vérét szomjazza:… ki egy Vojtinát ép oly hidegen képes legyilkolni, mint valami hitvány macskát: oly látványok, mikre a legrezignáltabb hegyirabló is zavarba jön;… a gyöngéd idegzetü Matyi pedig fogcsattogva összes tagszerkezetében reszketett.

A földre szállott égiháboru szünni kezd… oszlanak -168- a vérföllegek;… Skontró kebléből kiugrálnak a vérvágy ördögei,… s Vojtina Mátyás elébe hivatalába instelláltatik, melynek óvatosb kezelésére halálos veritékinek, s az átnézett kinpadnak rémes emléke kényszeríté.

Putton-trónján declamál… verseket ir… gyakran szunyókálgat… és szatying-gyeplőjét eldobván, füleseit szabad menetre elibertálja.

Talyigája alá bujkálva, vizteljes puttonait átfurogatják;… kerekeibe csimpaszkodnak,… tengelyvégszegeit kiszedik.

Füleiket egymáshoz kötözik; orrukba paprikát tömnek, s pálinkás kenyérrel lerészegitik.

A diák mormol, duzzog, fenyegetőzik, néha tótu káromkodik is; hanem azért a pajkos a-b-c-studentek részire napi komédiacsikó marad.

Többnyire tür és szenved; olykor pedig egy-két lomha gyerkőcét ostornyelével meg-megpáhol. -169-

A megfélemlett adjunct talán észre nem vevé, hogy a megsértett Skontró-boszuját nemezis kezelgeti. Ugyanis:

Ha oly férfiut, kinek apja borba fult, s ő maga is vallásos borimádó, a kegyetlen sors halálos ellenének – a békalének hordozására kárhoztat: valóban példás büntetés.

Efféle negativ semmiség nem foghatott ki a Matykószerü türelmen,… mire nézve a könyörtelen sors komolyabb leckét sütött-főzött, hogy Vojtinai Neptunon hatalmát igénybe vehesse.

Matyi diák, mint született philosoph, keveset adott physicumának illő csinosítására, hanem reggelenként kutya-toilettet tartott, azaz: néhány s őszi kóró gyanánt csörgő száraz haját körmeivel végig kaparta, mozsdószerül pedig gyakran betekinte a Dunába.

Azonban némi apró cseprő toiletti cikkeket még sem mellőzhete, s azoknak biztos magazinjául Furkó szamárnak azon fülét alkalmazá, mely az inak merevsége miatt, jellemteljes önállásban éjjel-nappal csillagok fölé hegyeskedék.

Vala pedig Furkó szamár füldepójában Matykó diáknak következő kincsbirtoka, úgymint: fanyelü bicska, bádogtükör, beretva, szappan, varrótű, szerencsevető kártya, virsli, gyufa és kalendárium.

Furkó tehát Matyinak nemcsak viz- hanem fegyverhordozója -170- is volt, mely vállalatért etetéskor két szál árpaszalmával többet kapott mint Lurkó cimborája.

A Duna-part azon részén, honnan a diák puttonait öblögeté, tüzifával rakott csinos talyigácska állomásozott.

A fiatal szőke csacsit, tömött piros karu sváb menyecske „Muczi néven babosgatja“.

Az ábrándos Furkó megpillantja a kékszemű jérce szamárkát,… égfelé hunyorít… vagy kétszer nagyot sóhajt, ismét oda pillant, szemei szikráznak, idomtalan fejével Lurkót keményen orrba csapja; erei kötélnyire dagadnak, rugkapál, egyik füle táncot jár, másika füstölög s szaladni kezd, magával ragadva Lurkó pajtását, s a puttonok tetején sulyegyenző kormánynokát, – a sáppadozó Vojtinát.

Fazék-kirakatok csörögnek, csattognak; szétontott tejhabok közt rémült milimadlik uszkálnak; fölforgatott sátorból szalagkigyók röpkednek; itt egy zug-üveges jajveszékel zuzott poharai között; amott szétgurult gyümölcseik után bősz kofák futkárosznak.

A félelem miatt zöldülő Matyi kocsis talyigalőcsbe kapaszkodva még mindig tartja az egyensulyt, hanem recscs, ropp; a váci-utcai nagy Kristóf bokájához vágódik a talyiga,… diribre-darabra szakad,… üres puttonai az utcán széthömpölygenek;… a szamarak fejkötőkkel, szalagokkal, zöldséggel, tollakkal, sárral, mézzel, tejfeláradattal, mantillokkal, hajjal és papircimerekkel tarkázva szaladnak.

Utánok gyermek, kofa boltos, hamuszedő, mészáros, milimadli, üveges, pincs, mopszli, buldog, agár és szelindek legió.

A halálfélelmet másodszor passzirozó Vojtina, a puttoni mennyezetről tátongó mészgödörbe hanyatlik, csak feje libeg a hig mész tetején, s úgy néz ki, mint havasok között leszakasztatásért epedő teljes bazsarózsa.

Vizsgálat utján kisül, hogy a forróvérü Furkó, a kékszemü Muczi iránti szerelmében oly tüzbe jött: miként fülében Vojtina Mátyás mobiliái között a gyufa lángot vetett, a gyufától a kártya, a kártyától a kalendariom, kalendariomtól a roppant fülnek bozontos szőrerdeje.

Perzseltetése miatti rémültében és fájdalmában azért szaladgált Furkó oly nyakrafőre a nagy világban.

GAZSIÁDÁK.

Minden kakas ur a maga szemétdombján, még az én pap nagybátyám is, pedig az csak – – kappan.

Brr! Pfujj! Olyan füst van a kávéházban, hogy – – – beleragadt a csizmám.

Moháczi bácinak csizmáját Krupp elkérte ágyumintának. A németek ezzel vették be Párist.

Egy szegény diurnista panaszkodott, hogy a kapitányi hivatalban mindig sötét van, maholnap megvakul.

– Fogasd össze öcsém kapitányoddal ezt a sok pesti naplopót, meglásd mindjárt világosabb lesz.

Egy tudós angol kiszámítá, hány év alatt lehetne a Danaidák hordaját megtölteni: de az osztrák-magyar nagyhatalmi csődtömeg gondnoka azt mondta rá: nix nutz, nem jól van; mert azt soha sem lehet megtölteni.

A napokban oly vastag köd ereszkedett le, hogy két öltözet pompás téli ancugot varrattam belőle.

– Jaj, nem tudta szegény, hogy az eddig kapott évek 365 napjából mindig kiadtam 100 napot 10-es %-ra a halálnak. Most majd exequálom érte.

Recept, aranyér ellen. Végy Török József patikájában 4 krért vizikátort a legerősebb fajtából, ezt megnedvesítvén, ragaszd rá egy másik 4 krajcárosra, és hagyd egy éjen át asztalodon. Reggelre 4 krajcárosod egy zsák ujdonat uj napoleondorrá fog dagadni. Probatum est.

Egyik télen olyan hideg volt, hogy 100 forintnyi adósságom zérusra fagyott; már vidulni kezdtem, midőn észre veszem, hogy zsebemben volt positiv 5 forintom szintén megfagyott. Tehát még vesztetem 5 frtot, miután adósságaimat a kassai nagy harang szokta kifizetni.

Egy amerikait várnak Pestre, a ki geniális találmányt hoz ide magával. Ugyanis mesterséges tyukszemeket készít és tesz be, melyek épugy fájnak, mint az igazi tyukszemek.

Most a szegénységből kuráltatom magamat. A marhadoktorok piócákat raknak rám s azok biztosan kiszivják belőlem az – adósságot.

Jelenleg a bibliát fordítom cigányra, abból élek. Azonkivül malőröket veszek olcsón s eladom drágán Rothschildnak.

Ma egy 30 esztendős levelet hozott nekem a cigány. Ugyanis még akkor irták, mikor cigány volt a telegráf. A cimzetbe csak „Füredet“ jegyeztek, minthogy pedig összesen 4 Füred existál, a cigány pedig nem tudta, hogy Balaton-Füredre szól a levél: tehát azóta mindig jár, és keres vele.

Az ultramontán „Mátyás diákot“ voltaképen „Rézfülü bagolynak“ hivják. Ez csak sajtóhiba. Összesen hárman olvassák: a ki irja, a ki szedi, meg a ki kihordja. Csalhatatlanul tudom ezt, mert hiszen a pápa bátyám, a szamarkandi püspök pedig feleségem.

Megházasodtam, s most nagy zavarban vagyok, mert eddig azt hittem, hogy a feleségemet a szamarkandi püspököt Panninak hivják, hát most sült ki, hogy Miskának.

Én is láttam egyszer tetovirozott embert, csupa ezeres bankjegyek voltak a bőrére préselve. Hanem lassanként fölváltotta a bőrét s beitta egy krajcárig. Most már se pénz se posztó!

Egyszer ugy besodort egy kocsirud a postai levélhasadékba, miszerint kicsibe mult, hogy pakét gyanánt Slavoniába nem deportáltak.

Megboszankodtam és méltán, fogtam tehát magam és szokott szeles járásommal egy baktató fiakkert úgy elgázoltam, hogy a bérkocsis az utcai kövezet közé vágódott. Most is ott van. A fiakker ló pedig ijjedtében szamárrá változott. Elfogtak, hüvösre kerültem. Azaz értsük meg egymást. Annyiban kerültem hüvösre, hogy Mihaleknél iszom a balaton-füredi behütött nektárt.

Én Amerikában egy szerecsent láttam, ki oly fekete volt, hogy nappal se látták.

Mióta a sugárut épülni kezdett, azóta Gazsi bácsi is méltónak tartotta Pestet arra, hogy itt palotát emeltessen. Csak az iránt nem volt még tisztában, hogy puszta vagy köves Arabiából lesz-e célszerübb fundust hozatni.

– Ez persze sokba kerül, szokta mondani, de nálam a pénz legkevesebb. Hiszen csak a multkor mentem föl a börzére, s mutattam be magamat mint Bernát Gáspár s a legszivesebben fogadtak a spekulansok, s mikor másnap mint b. Rothschild aufführoltam magam, hát kidobtak. Tehát a Bernát cég jobb firma a börzén Rothschildnál.

Az a szunyog, mely egy téglát megcsipvén, azt háromemeletes házzá dagasztja, most már nem hozatható -176- fel Boldog sem Boldogtalan, de még Besz-Arabiábó sem, mert tetszik tudni, télen a szunyog elfagy a hidegben. Ez a hideg különben nagy baj az ember nyakán. Drága a fa, úgy hogy az ember kénytelen bankóval füteni, ha nem akar megfagyni. Pedig az az átkozott bankó oly hitvány massa, hogy az ugyan nem ég, ha le nem öntik spiritussal. Képzelhetni mily irtoztatóba kerül ez. T. i. nem a bankó, de a spiritusz.

Aztán az is baj ha van, az is ha nincs. Például most kénytelen vagyok hordóba tapostatni a bankót, mint a káposztát. Az aranyt, az ezüstöt pedig lapáttal kell szeleltetnem, mint a buzát, hogy meg ne penészedjék.

Gazsi bácsi a „kis pipában“ vacsorára rendesen egy józan embert szokott kérni, nem adtak.

– Kérek legalább egy kis porciót! Az sincsen. Ajah! az az átkozott kolera az oka ennek! Most minden józan ember be van rugva.

Gazsi bácsi legujabban egészen eredeti kurára fogta magát. Patkányméreg-kurára. Ugyanis azt mondja, hogy mióta börze speculatiói „beütöttek,“ s ő bilionair lett, nem biztos az élete a mérgezésektől. Szükséges, hogy Mithridatesként anticipálja a méregkeverők törekvéseit, ezért maga rendel magának confectül egy -177- egész adag patkánymérget és elszí utána egy fél kerkápolyszivart.

Kedves neje, a szamarkandi püspök, a ki cethalász a kaspiumi tengeren, a téli idényre haza rándul Gáspárját viszontölelni. Azért jön haza, mert télen a kaspiumi tenger be szokott fagyni, s emiatt nem halászhatni, ha csak léket nem vág az ember a tengeren, a mi ismét sok ügygyel, bajjal jár. Hanem Pesten át a holttengerhez utazik halászni, mert az köztudomásulag soha sem fagy be. Azon körülmény, hogy ebben pedig köztudomásulag semmi hal nem terem, mit sem határoz.

Tetszik tudni, hogyan gondolja Gazsi bácsi a törvényszéki elnökséget elnyerhetni? Úgy, hogy feleségét beiratja katholikus kaszinó-tagnak. S miután felesége szamarkandi püspök is, természetesen az infallibilitást szintúgy ki fogja hirdetni saját egyházmegyéjében mint Jekelfalusi. Ebből következik, hogy ad audiendum verbum regium citálja Andrássi gróf, s ha négy szem közt fogja a csinos püspökkel a megdorgatoriumot végezni, okvetlenül megtetszik neki, protecióját fölajánlja, s így Gazsi bácsit csakugyan kinevezik törvényszéki elnökké.

Lerándult egyszer a többek közt Bernát Gazsi az alföldre megnézni terjedelmes birtokát. – A szemle -178- után nyugodtan dőlt ágyába, hogy kialudja a szemle fáradalmait. Reggel szokása szerint korán kelt, s mielőtt Pestre fölutaznék, végpillantást akart vetni gyönyörü buzavetéseire. De mily nagy vala megdöbbenése, midőn elsülyedt táblaföldjei helyén egy nagy tavat pillantott meg, melynek partjain ágasokra fölszegezett táblákon ökölnyi betükkel voltak fölpingálva e szavak: „Tilos a halászat!“

Nem szeretem a dolgot. Aligha valami nagy fordulat nem készülődik. Zsedényi már megint adja a gavallért. Három hét óta egy uj mosó nadrág van rajta.

Ez a kormány nem érti a csiziót. Az egész országot igen könnyen megmenthetné a kolerától; ha ugyanis kivágatná hazánk földabroszából a fertőtavát, egész Magyarországot megfertötlenítené.

Kolerás időben minden ember tartsa szeme előtt azt a mondást: „A ki téged kővel dobál, azt dob vissza gálickővel.

– Tudod-e öcsém, hogy szabadultam én meg egy ujév napján, a „boldog ujévet kivánók“ hosszu csoportjától? Lakásom külső ajtajára egy táblát akasztottam a következő fölirattal: „E lakásban két kolera beteg fekszik!“ Nem jött felém az ördög se.

A harminc milliós kölcsön realizálását a bankárok -179- csak úgy akarták reálizálni, ha a hitellevelet Bernát Gazsi is aláirja. Gazsi e czélból a legrövidebb uton, t. i. egy mappán Bécsbe utazott.

Legemberség tudóbb alattvalói a braziliai császárnak vannak, mert azok mindig – feketében járnak.

Nemcsak szinész őgyeleg vendégszerepre, hanem a tolvaj is. Rabló telegráf és tolvaj nyelv utján invitáltatnak ide s oda.

Mult vásárkor egy koppenhági duplatolvaj üté föl itten művészeti sátorát, a ki nemcsak a nyelvet lopta ki a bámuló paraszt szájából, hanem egy három stockos ház közép emeletét a lakosokkal együtt elrabolta.

Ezt a jó madarat Pekkingben ép akkor csipték el, midőn egy chinai apácát a kéményen át akart megszöktetni.

Azon boldog időben, midőn ősi alkotmány, olcsó piac, drága kegyelet és szivből-szivhez szóló barátság honolt Magyarországban: mint afféle ex-propriis nyugalmazott jurátus nemes nemzetes Pest városában oly kötni való szálláson laktam, a melyben verőfényes napokon is csak esernyő alatt szunyadhatott a fáradt halandó, mert az öreg nedvesség miatt éjjel-nappal szakadt az eső bent a szobában. -180-

Nyári regg. Ablakaim nyitvák. Holmi friss szellőfélére szükségem volt, mert meguntam már a csónakon való öltözködést.

Ép egy freskó novellán dolgoztam, melyre a priori fölcsiptem már a Honderü generozus honorariumát, midőn ablakomon berepül egy fecske és a kályhatetejére menekül. Nagyon fáradt volt a szegény pára. Hihitőleg valami szárnyas ellen üldözheté.

Hozzája mentem. Meglippent, mint a kezes bárány. Szivecskéje a félelem miatt hallhatólag dobógott. A szegény üldözöttet cukros rizskásával megtraktáltam. Pihent erővel repült ki az ablakon. E naptól fogva reggelenként meglátogatott. Az alkalmatlan legyet kifogdosta a szobámból, s tovább illant.

– De kérem alássan, saját szememmel olvastam, hogy ő felsége Mária Terézia haldoklik.

– Az már egészen más, – mondják rá, és így aztán megértik a dolgot, hogy t. i. Gazsi bácsi mindig a régi ujságokat olvasván, most már odáig jutott a Kurírban, hogy Mária Terézia veszélyesen beteg; de hogy már meg is halt volna arról még nincsen tudomása.

Azon hir, mintha a két dunai monitor a városligeti tó közbiztonságát komolyan veszélyesztető szunyogok ellen mozgosítatni fogna, alaptalan, tény azonban, hogy a római pápa daganata oly mérvben fokozódik, hogy ő szentsége már most éjjel is csak dagadó párnákon tud nyugalmat lelni.

Első Napoleon szerintem nem szent Helenában hanem gyomor-rákban halt meg, és hiteles forrásból tudom, hogy hullája nem a Rókus-kórházba szállittatott.

– Hát hogy a kutyanapok ezentul szintén kénytelenek lesznek nyakukon kutyamárkákat viselni, ellenkező esetben a pecér kezére fogják szolgáltatni.

Tegnap oly iszonyu szél volt, hogy a lánchidon lefutta egy fiakkerréról a numerust.

Én is Majorossal tartok a nőemancipatió dolgában, s indítványozom, hogy az egyenjogosítás teljes helyreállítása céljából a nők ezentul csak nő gyermekeket tartoznak szülni, figyermekeket a férfiak, sőt szerintem az emancipatio még a nyelvre is kiterjesztendő és kiirtandónak javaslok abból minden szót, mely csak férfira emlékeztet, például: kandalló, kandur, kanári, kanóc; stb. ellenben megszünnek a női előjogok is, úgymint: chignon, éveltagadás, migrain stb.

– Nagy baj öcsém. Reggelinél Kakapapamokolopolis görög miniszter nevének kimondásában kitörtem a nyelvemet.

Jeruzsálemben annyira dühöng a kolera, hogy az oda bevándorolt izraeliták egy „kolera-csöpp-gyártó részvénytársulat“-ot alapítottak, mely annyira virágzik, hogy már az első héten ötven piaszternyi osztalékot fizettek; Belgrádban pedig akkora a kolerától való félelem, hogy a kormány, egy hivatalos nagy – eszem-iszom ünnepély által törekedik a kedélyeket lecsillapítani.

A szent-istvánnapi körmenet alkalmával oly nagy volt a tolakodó néptömeg, hogy a lánchid oldalától a budai műegyetem portásának éjjeli szekrényébe gyümöszölt, onnét ismét tovább vitt egyenesen neki a katonai sorfal szuronyainak, ezek ki nem térhettek, én sem, egyenesen beléjük dültem, de azért bajom nem lett, mert oly tompák valának, hogy bőrömet át nem tudták lyuggatni. Ekkor egy emberi gombolyagba kerülök. Valami emberfölötti hatalom megragadja balkaromat, s azt erőnek erejével nyakam köré akarja csavarni négyszer. Ugyanakkor egy másik emberfölötti hatalom rokkom jobb szárnyába csimpaszkodik, s azt tőlem törvénytelen uton elválasztja; ekközben orrom hegye lelapul a kemény falhoz való dörzsölés -183- által mint egy eszkimóé, a nadrágzsebemben lévő szobakulcs a „Gotterhaltét“ fujja kinjában, mire hátam mögött a diszmenet elvonul, s én gyönyörködöm Mátyás temploma falának vakolatában, melynek egy lehámlott darabján Lauka Guszti portréja járta a kalamajkot. Úgy kell neki, minek hivott ide.

Szép három agara volt Agárdi öcsémnek: a fiskális, a doktor és a pater, egy egész udvari személyzet. Mindahárom kitünő „soló“ urfi, mindegyik ára (praetium affectiorus) egy dominium; de köztük még is lefurfangosabb a fiskalis, vele szemben ugyan vesztett pere van valamennyi nyulnak.

Szokása volt Agárdi öcsémnek, hogy ha hazulról távozott, kedvenceit mindig otthon hagyta, rájuk zárva az ajtót. Féltette őket, mint a későn nősült férj félti a fiatal menyecskét. Alig hogy kihuzta a lábát a gazda a szobából, mind a három agár, mint a villám, az őzbőrrel takart ágyon termett, mindannyian unisono vonítván: „nichts über die Commodität!“

Agárdi öcsém pedig mindannyiszor jól eldeklinálta őket a nagyuri passióért. Hanem hát fiskálissal volt dolga, a ki ugyan az elkövetett személyes sértés miatt nem indított becsületsértési pört – semmiségi panaszszal sem alkalmatlankodott – de azért utoljára még is ő nevetett.

Legközelebb a mint a kutyák maguk maradtak – megint csak nyuzták az őzbőrt. Kéjelegve szenderegtek -184- Morpheus karjaiban, legszebb álmaiból azonban fölriasztá őket a kenetlen zárban nyikorogva megfordult kulcs – mind a három, mint a parancsolat az ágy alatt keresett asylumot.

Gazdájuk azonban melegnek találván az ágyat, ez a corpus delicti elég volt arra, hogy ismét jól eltángálta a passionatusokat. A fiskálisban forrt a méreg, boszut agyarkodott.

Bizony csak harmadszor is az ágyon nyujtózkodtak és lopták a napot a nebulók.

És bezzeg még a pipa is kialudt szájában Agárdi öcsémnek úgy elámult, a mint belépve az ajtón látta, hogy a kutyái fölfutt pofával ugyancsak fujják az ágyat, hogy azt kihütsék, utánozván az egyszer valakit, a ki futta a fagylatot; mert nem hitt a németnek.

Denique a fiscális kifogott a principálisán – s még mai napság is ők az urak – ha urok nincs honn.

A szomjuság vétek, a míg el nincs oltva; az oltott szomjuság ép oly kevéssé tartozhatik a vétségnek kategoriájába, mint az oltott mész.

Ha én pápa volnék, a bor, sör és pálinka szentháromságra nézve a szomjuhozóknak teljes vallásszabadságot adnék.

Hallottad öcsém mi ujság? Izabella spanyol exkirálynő magasabb leánynöveldét nyit serdülő szüzek számára Soroksárott. Eugenia a franciák volt császárnője mint masamod etablirozza magát a retek-utcában. A Curhesseni fejedelem a nassaui Adolffal egyetemben en compagnie mint timárok keresik kenyerüket.

A trafik szivaroknak édes öcsém az az előnyük, hogy mind a két végükön meggyujthatók, mely előnyük azonban azon hátrány által paralyzáltatik, hogy egyik végükön sem égnek.

Ha a szappanfogyasztás szerint itélhető meg valamelyik nép kulturája, nem lenne-e tanácsosabb országos – borbélydákat fölállítani.

A vagyon emelésre nézve mi elönyősebb: négy disznó a ferbliben, vagy három disznó – ólban?

Egy menazseriában olyan piócát láttam, mely akkora volt, hogy minden államadósságot kiszítt. Akkor épen Törökország licitált rá.

Az öreg ur Rómából menykövekkel dobálózik, pedig magának is üvegből van a vatikán teteje.

A „kis pipában“ olyan bort mérnek, hogy az esküdt mikor egy meszelyt megivott belőle, kijövet vicispánnak gondolta magát.

Tegnap egy könyvkötőlegénynyel ismerkedtem meg, a kivel be akarom magamat köttetni disznóbőrbe, mert egy idő óta annyit imádkozom, hogy egész imádságos könyv lett belőlem.

Tegnap is annyi keresztet vetettem magamra, a mennyivel kihimeztethettem volna egy pár papucsot.

Hallottam, hogy a más világon rendesen négy tál ételt kapunk ebédre: miatyánk levest, hagyott hust (t. i. a hushagyó keddről maradtat) üdvözlégy szószszal (sohasem szerettem a legyet szószban) aztán tojásba kirántott zsoltárokat, meg utoljára egy kis papsajtot. Inni való nincs egyébb, csak szentelt viz. Képzelem, hogy káromkodik Beöthy Laci.

Tudod-e öcsém, mire való a pokol feneke? Hogy legyen mire ütni a huszonötöt, ha rosz a pokol. Nem az én viccem, hanem Jónás prófétáé, a ki a cethaltól hallotta.

Abban a kétnyaku bibicben (értsd kétfejü csalogány) azt bámulom legjobban, hogy tudott négy kézláb átjönni a tengeren.

A hering az egyetlen „ing“ melyet férfi és nő egyaránt használhat, még pedig belsőleg.

Megtudnád-e mondani nekem öcsém, hogy a mostani honvédek mért egészségesebbek, mint a 48-ak? Nem. Csak azér öcsém, mert ezek még semmit sem vettek be.

Barátom Kecskeméten olyan desperált a hangulat, hogy ott már csak az asszonyok vannak – jó reményben.

– Öcsém, az isten azért teremtette az asszonyt, hogy ha a férfinak jó kedve van, legyen kit megcsókolnia, ha pedig rosz kedve van, legyen kit végigvernie. Már pedig én ezt a kettőt ugyan egy személyen nem uzoválhatom.

Tegnap oly meleg volt, hogy elemozsinául hozott szalonnám tepertővé sült a zsebemben.

Kedélye rózsáira, vagy sorsa töviseire célzott-e vele, ki tudná megmondani.

Vannak kik azt állítják, hogy még a mult század gyermeke. Ő maga sokáig parókát viselt és föstötte szakállát.

Három vályog maradt rám az apámról, azt egy este úgy megcsipte a szunyog, hogy reggelre három emeletes ház dagadt belőle.

Egyszer valaki sziszegve dugta zsebébe kezét, a mit Jókai jól megszorított.

– Az még csak semmi – vigasztalta a kárvallottat – hanem Jókai minap úgy megszorított a markában egy lázsiást, hogy az az ember ordított bele Körmöcön, a ki kalapálta.

– No már az igaz, – bizonyitá Gazsi, – nekem is -189- lelopták a harisnyát a lábamról, a nélkül, hogy a csizmámhoz csak hozzá is nyultak volna.

Az alföldön olyan nagy a sár, hogy az emberek ölbe szedik kutyáikat, s úgy viszik ki az utcára ugatni.

Egy vékony hangu szinházi énekesnőről azt mondta egyszer, hogy a hangját megfogta egy szabólegény a karzaton és nadrágot varrt vele.

Ma olyan nagyorru embert láttam, hogy annak nem kell lánchid; átnyujtja az orrát a Dunán, s azzal Pestről kényelmesen átsétálhat rajta Budára.

Hallottátok, Majoros Pistát a larinai nőemancipáló egylet tiszteletbeli elnökké választotta, s neki diszokmányul egy lószőr krinolint küldött.

No még ilyen pünkösdöt sem értem Pesten. Az egész város és zsidóság künn volt a városligetben. A városi korcsmában egy külön vonaton érkezett guta megütött egy mérgelődő vendéget, Klemensnél a főpincért agyonlynhelték, a portól megfulladtak száma még nincs megállapítva. A tolongásban ellopott értékek két millióra és másfél Lónyay piculára rugnak. A hattyukat és aranyhalakat a nép elevenen fölfalatozta midőn más ételből kifogyott.

– Nem én öcsém. Az olvasás most már kissé nehezemre esik, mert nincs okuláriumom. Napoleon tegnap kölcsön kérte tőlem a „kis pipában“ és most nem akarja visszaadni.

Rosz idők járnak öcsém. Az általam alapított általános magyar-olasz kucséber leszámítoló bank aligha nem kénytelen lesz már a legközelebbi napokban liquidálni, minthogy osztalékainak datolya magvakban való kifizetése valósíthatlannak bizonyult.

A „soroksár-ráckevei magyar-sváb cipó gyuró gyár“-nak az „első terézvárosi kulimászfehérítő gyári részvénytársasággal“ való fusiója nem jő létre, minthogy a kettejüket is tápláló „tizenhetedik felső-magyarországi humbug-inscenirozó Gründerbank“ tegnapelőtt 7½ millió passivával megbukott.

Bernát Gazsi nemzetgazdászati pályára adta magát és fölfedezte, hogy a jelen abszurdus fadrágaságban jutányosan bevásárolt sétapálcákkal sokkal olcsóbban lehet füteni, mintha a fát az ember ölszámra veszi.

Tegnap a „kis pipa“ helyett künn ebédeltem a zöldben, s ettem a fánkot, de milyent. Mindjárt az elsőben volt egy svábbogár. Sváb telepítvény egy fánkban, -191- ez is nagy ethnographiai ritkaság. Ez a korcsmáros, úgy látszik, nem sárbogárdi, de svábbogárdi születés. A másodikban volt egy légy, ily körirattal: „Légy hive oh magyar!“ Úgy földhöz csaptam, mintha született légycsapó volnék.

Uj Granadiában oly állatot fedeztek föl, mely nappal virágot és tulipánt terem, éjjel pedig kigyóval s banknótával él.

A „török császár“ kávéházban két angol mindennap tizenhat órát tártlizik, s kilenc év óta egy szót sem szóltak egymáshoz.

Alcsuthon József főherceg nem rég egy mammuth álkapcát ásatott ki, egész ép fogsorral. A mi több, még a fogpiszkáló is benn volt a fogak között.

Lauka Guszti erővel azt állítja, hogy a Széchenyi-liget olyan szép mint a tuilleriák kertje. De Jókai nem akarja neki elhinni.

Borsos már oly tökélyre vitte a fényképezést, hogy a klárinethangot is le tudja photographirozni.

Mikor egyszer alföldön utaztam, elért a zivatar. Tömött és gömbölyü esőcseppek hullongtak itt-ott a szomjas fövény fölé s port füstölögve pattogott föl -192- utánok az italéhes homok tartomány. Nehány perc alatt elborult a puszta, hogy fokosbaltával sem tudtam agyonverni a sötétséget. Mint vészedzett kalandor egy ideig tréfául vettem az elemek pártütését, de fél napig szünni nem akaró záporesőtől veretve, nyughelyül sárszőnyegen jégolvadékkal takarózni, korántsem oly kényelmes, mint tán a szalontai menazseriának némely hizékony polgárai gondolnák; mire nézve félig kétségbeesetten, félig ösztönszerüleg összesítém erőmet és kievickéltem a vizzel tömött párnák közül nem szárazföldi élvezetre ugyan, hanem hogy in linea perpendiculari kézzel-lábbal tovább baktassak a lucsokországban. Úgy átusztam, hogy májamból keresztelő vizet lehetett volna csapolni.

Moháczi bácsi tegnap úgy horkolt a „korona“ kávéházban, hogy bele illett volna vezérszusznak akár minő repedt trombitába.

Egyszer a negyvenes években veltmanni fitymáló tekintélylyel belábalék az alföldön egy spectabilis udvarba, hol egész földönfutó népesítési mozaik hemzsegett. Egy kicsapott orosz kántorból gráduált jurium direktor a házi tensasszony hintós lovait igazgatá; inspektorul szajkócsenésért emigrált borbélylegény -193- kezelteték; kasznárnak egy diplomatikus lókötő szökött meg a kállai egyesből; a pincemestert tót diákból travesztált facir kefekötő személyesíté; s a gouvernante auctióban rendelték alá Liptó vármegyéből.

Itt történt, hogy egy káplánt úgy kiszabtak reverendájából az éhen kórászó agarak, hogy másnap szappanfőzető überrokkomban tévelyedett szállására.

A régi jó világban az alföldön úgy lebukott egyszer a gyors szekér egy vályoggödörbe, hogy a konduktornak keze-lába kitört; a lovak bitang jószágul komiszáros urhoz lábolának; a szekeret tüzre szétlopkodták; az utazók pedig három hét mulva érkeztek gyalog Debrecenbe, csak tizenkilenc nappal vásár után.

Kiszámítottam, a Margitszigeten minden vendég egy-egy ásítással harminckét és fél szunyogot nyel el.

Életemben Kecskeméten ettem a legjobb fánkot. Ott egy lakomán olyan könnyüek voltak a fánkok, hogy a nyitott ablakon át csaknem egytől-egyig a barackfára röpködtek.

Az ugardi gyepvityillóban, a lencsésfazékban halálra főzött kávét, tulipános tányéron tálaltatta elém az istenfélő csaplárosné.

Ma mikor a császárfürdőbe mentem, a szegény „Fecske“ hajó úgy tele volt jordán néppel, hogy még egy heptikás pióca is keservesen mozoghatott volna csak rajta.

A váltó oly iszonyu papirszörnyeteg, mely tulajdon apja előtt született. Telhetetlen étvágygyal verte és áldta meg a mindenható. Édes anyjának testével él, vérrokonát számüzte; gyermekeit rakásra öldösi, s gyakran maga is üldözötten bujdosik. Igy magyarázta ezt nékem barlang nyilattá hasított szájjal, egy talpig kacagányba szerszámozott kérdéses zugtáblabirói származék, kiben bámulni szoktam a spártai styl magyar apostolát.

Az volt aztán a kortes világ. Az alkotmányos dinomdánom ingyen gyakorlatában annyira föllángolának a hordócsapokat elpirító zug karok és rendek, hogy constitutionalis imacikkel bélelt ólmos botjaik táncjátékait a kiterjesztett levegő is csak úgy kerülhette ki fájdalom nélkül, ha gondolat paripán egy szerelmes villám karjaiba repülhetett.

A szinházban egyszer egy komlószesz imádó rettenetes férfiu közelébe kerültem, ki nemcsak hogy -195- egyik szomszédját tökéletes adriai heringgé szorítá, a másikból pedig cigányrostélyost sütött, hanem a háta mögötti jámbor publicum fraktiót is agyon silányítá, mert másfél ölnyi vállainak mértföldnyi terjedelme miatt, tizenhét tagból álló izraelita család, drága pénzeért mást nem hallhatott, mint rémletes szuszogást, és mást nem láthatott, mint a szinházban kiterjesztett és perzselésig fütött levegő eget.

A magyar főváros serbeli keserüségének ezen tulhájasodott apostola és e husmassa birtokban telhetetlen árpapréselő szintén keresztül kasul spékeltetvén signora Rozinetti bájhangjaitól szellemmámoros hevületében, a bazsa koszorúval egyetemben szomszédját is a művésznő lábaihoz hajítá – egy különben istenfélő hanem történetesen paraszthajszállá soványodott dilettans baromorvost.

Én mikor még szinházba jártam, azt tapasztaltam, hogy Izraelnek telivér fiai bérmentetlen tapsokkal nem szokták rebachkeztyüiket agyondemonstrálni, hanem gazdálkodásból a páholyok falain s a padlozat ülhető osztályzatán kisértgetik pálcájuk szavazatát.

Lauka Guszti olyan bolondja a Wagner zenének, hogy mikor Wagner Rikhard, ez az okleveles hallszervbakó maga dirigálta itt nálunk valamelyik bombardmanját, neki vadult lelkesültségében annyira -196- elvesztette szemefényét, hogy háta mögötti szomszédjának jegygyürüjét rugdosta le kezéről, rémletes tapsolása közben pedig egy előtte ténfergő jámbor filiszternek fejecskéjét lég gyanánt pofozgatta.

Vahot Imre a sürü halbseitlik halálán örök mosolyt vásárolt vidáman rózsálló fülei közé.

Ma K.... barátom az ő szélmalomszerü modorában úgy megrohant éhomra zápor kérdéseivel, hogy kilenc kántor tüdőnek kellett volna birtokába lennem, ha mindegyikre felelni akartam volna.

Barátom a Láposiéknál olyan bort mérnek, hogy ha abból egy félmeszelyt megiszol, három hétig meg nem tudod különböztetni a pacsirtát a citromtól, s mint patkánykergető művész vendégszerepekre adod a fejedet széles Magyarországban.

Az volt aztán a tél! Az alföldi csecsemők mind egy szálig hajdu ködmönyben születtek. Kaliforniában kavicscsá fagyott az arany. Grönlandból a vizi borjuk megszöktek, s beálltak Ugocsába gődénynek, s a legvakmerőbb jeges medvék is, saját családi bőrükön kivül, extra décbundákban sétáltak agyon fagyott tengereken.

Tegnap este oly egyiptomi sötétség volt, hogy -197- sámfára ütve bakancsul használhatták volna az özvegy krokodilusok.

Bismarcknak olyan éles keselyü tekintete van, hogy a három éves gyermekből kinézi annak unokája terveit.

Ma délelőtt a képviselőházban voltam. X. beszélt, hanem olyan frissen szaporázta a magyar szót, hogy beszéde folyamában csak angol lovon nyargalva lehetett volna némi figyelemmel kisérni.

Az alföldi csikós azon szerénytelen lovagok közé tartozik, kik a mezőkről nem a mezők liliomait, hanem a ménesek nagy reményü hajtásait szedegetik.

Nézd csak ezt a V.... képviselőt. Ilyen pofával az ember csak marhahimlő liferans lehet.

Voltam én egyszer hajdanában még a negyvenes években, egy alföldi megye diszebédjén, hol Széchenyi István is ott volt, de a ki ugy vette ki magát a vidéki környezetben gazdagon inplantált táblabirói koszoruban, mint egy karcsura metszett fácán kottlett, a paraszt gourmándos porciókba kötözött töltött káposzták tetején.

A vidéki hires és kardos magyar gazdasszonyok kormányzati philosophiája sohasem tűri meg a metafizikai törvényeket, mert földi csattanásokon alapul, miért is rettegve tisztelik őket, mint gyermekek a villámgazdag mennydörgéseket.

Ez a Pauli oly vékonyan énekel, hogy hangját cérnaszorultságból be lehetne huzni bárminő finom angol tűbe.

Mikor az a bolondos Campilli a sarkán pörögni kezd, olyan forgó szelet improvizál a szinpadon, hogy tizenkét boszorkánynak elég volna nyári takarmányul.

Esmertem egy dilettans bűvészt. Az tüzes csepüre vitriolt ivott. Az égő szurkot mohó étvágygyal fölfalatozta. Hölgyek ajkára lakatot vert; üres csizmával soló magyart táncoltatott; a virágokat egymással beszéltette, s a tormás csukát fölelevenítvén, frakkba öltöztette, s általa költeményeket szavaltatott Lauka Gusztitól.

Elvitázhatatlan tény, a mit még Hurbán sem tagadhat, hogy a szegény tót, a hitvány tüdejü krumplisterz mellől, bérmentesen bár, hanem keservesen sohajtoz a velős magyar lakomák mindenes gyüjteménye után.

Én a politikát sem főve, sem nyersen nem eszem. Nyakrafőre rohanó világesemények a jelen forró lázas időszakban, nem is ép gyomornak való becsinált.

Guszti barátunknak olyan szagló műszere van, hogy azzal csak egy vén jaguárba ótott vizsla vetekedhetett.

Én becsülöm a halált módjával, sőt paprikás kappan alakjában plane imádom is.

Én is képviselő vagyok. Képviselem pedig nemzetem törhetlen jellemének azon kényes oldalát, mely negativ munkálatban nyilatkozik.

Anyagi helyzetem szükkeblü földi szellemének hasztalan bálványoztam arany borjuit. Borjut ugyan mindig láttam bőven magam körül, de az aranynak se hire se hamva.

Gyalázatos idő. Azt hinné az ember, hogy havaz; pedig gyárakból megszökött angoltűk szárnyalnak összevissza a mérges tüdejü homályban. Ilyen kuruc időben még az ifju jeges medvék is fütött kályhákban soirézgatnak! Ha reggelig ily pazarul hintegeti ezüstlő -200- adományait Kamcsatkának hozzánk szökött förgetege, úgy reggelre a kalvinista torony réz kakasa is csak lóháton tud kievickélni a szörnyüséges hófuvatagból.

A bájos háziasszony oly igéző dalhangon selypitett, hogy kitelt volna belőle két melódia egy ujabb „Alvajáró“ operához.

Nem megyek a háromdob-utcába, nehogy valamiféle istentelen hitelezőm megérezze szagát ezen kölyök huszasnak, mely árva zsebemben nőtlenkedik. Mert barátom nekem annyi a hitelezőm, hogyha történetesen kövé válnának, ki lehetne velük nagy Debrecent flaszterozni.

A promontori omnibusz annyira megrázott bennünket, hogy szomszédom zsebében a huszas ezüst garasokká váltódott, a bal markomba tévedt néhány lószemü szilva pedig jobb fülemen ugrált kifelé.

Szolnok nem egyéb, mint a zsir és sárgazdag alföld vályogbundás Jeruzsaleme.

Tegnap estély volt nálam, melynek étlapja semmiben sem különbözött ama hires Lucullétól, ki a hernyófület kolibri szempillával spékelteté. Egy vad -201- kappan azonban szörnyen megkinzott, mert a loyalis szakácsné azt hitte, hogy vendégeim a tollat nemcsak kalap mellett, hanem apró marha-exterieurön is imádják.

Az volt a világ, mikor az alföldön holmi tulbarátságos őszi sárnak idején, nyolcvan ló se vontatott ki kilencven óra alatt egy hering termetü száz latos paraszt hintót.

Voltam egy falusi lakodalmon, hol a vörös rojtos abroszok fölött, kancsók, palackok, butellák és tarka föstékes harcsa száju poharakból zöld és halványpiros borfélék mosolygának. Középen tulipános és basarózsás tálakban, hajlott idejü récék, ludak és pókák meghidegedett ártatlan tagjai mereszkedtek. Itt-ott csörögehalom domborult,… paplan alaku piteszelvények heverésztek; turósbélesek hült teteme halványult,… tészta sulymok hegyes fegyverei villogtak,… s az ingatag asztalok gyakori moccanata meg-megreszketteti a süldő-körmös kocsonyák borssal átpontozott arculatát.

Mikor az ötvenes években Patikárus Ferkó feleségül vette Boka szép leányát, azt jegyezte meg Bernát Gazsi, hogy neki most már nem szabad összeütni a bokáját.

Mikor Schmerling megbukott, azt mondják oly savanyu pofát vágott, hogy bubucska salátához hangyaecetül oda illett volna.

A pápára kisütötte valaki, hogy zsidó, most már elhiszszük, hogy csakugyan – csalhatatlan.

Gonosz világ ez! Az ember hamis pénzt csinál, a hamis embert meg a pénz csinálja.

A csöndes folyamok vizi estélyein lehet, hogy leghűbb barátja könyeivel toasztiroz a szelid kecsege. A nyugtalan kabóca sirdalocskát dudolgat és ugyanekkor nagymamája fűszál temetén lejti a mezei balettok polkáját.

Egynémely elkopott szétfoszlányult eszme nem ritkán annyira terhére van a kedélynek, léleknek, hogy tőle mint unalmas vendégtől óhajtanánk minden áron szabadulni. Zaklatod, ütöd vered az ötlet és feledés korbácsával… agyadból organumod határhoz kergeted… mit sem használ; végre is spináton fogod velődbe visszaenni mint negativ auflaufot… -203- és éjjel-nappal nyakadon ül, míg zsaksonett vagy dictio alakban föl nem dolgozod.

Tessék megnézni e fejet. Ég felé kivánkozó hajzatának serte mivoltával, mesterileg tisztára lehet sárkefélni, patkányfogóvá csontosodott valamelyik bagaria csizmát.

BERNÁT GAZSI GAZDASÁGI GÉPEI.

Vedlető gép.

Ruganyos szerkezetű füzfa alkotmány. Ovatolt váltók és fizetetlen árjegyzékekkel van bélelve. A deficitben kinlódó polgártárs a mint bele ül, azonnal vihar kerekedik körüle. Menydörög és jobbra-balra csapkodnak a villámok. Egyszer nagyot csattan. Ez azt jelzi, hogy a patiens most már nyugodtan távozhatik, mert ép annyi tőkepénzzel menekül a vedlető gépből, mint mennyi adóssággal foglalt abban helyet.

Álomgép.

Ecsetes bronz kastélyka. Egy öreg bika elé áll s bevezeti az ó-bortól mámoros bárányt. A kastély napnyugoti részéből földrengető mormogás hallható. Ez azt mutatja, hogy a cél el van érve, mert néhány -205- perc mulva három csatornán, három különböző elem mutatkozik, tudniillik bárány tokány, kész magyar öltöny és egy hegedülő virtouz.

Lásd bátya ilyetén biztos jövedelmi források buzognak az én találmányimból.

TALÁNYOK.

II.

Három szótagból állok. A három szótag mindenike csak úgy ér valamit, hogy ha tüz van benne.

III.

Miféle kő volt az, a mire az Ur irta a tizparancsolatot, s melyet személyesen hozott az égből?

IV.

Ha meg van, tul adunk rajt, s ha tul adtunk rajt, soha se kaphatjuk vissza többé.

VI.

VII.

Az első szó másiknak anyja, a második az elsőnek apja, az egész mindkettőnek apja.

VIII.

IX.

XI.

Mi az a jó, a miből ha az ember egyet vesz magának megáldják, megszentelik: ha pedig kettőt vesz belőle egyszerre: biró elé állítják, tömlöcbe csukják?

*** END OF THE PROJECT GUTENBERG EBOOK BERNÁT GÁSPÁR ADOMÁI, ÉLCZEI, APRÓ FRESKÓKÉPEI ÉS GAZSIÁDÁI ***

Updated editions will replace the previous one—the old editions will be renamed.

Creating the works from print editions not protected by U.S. copyright law means that no one owns a United States copyright in these works, so the Foundation (and you!) can copy and distribute it in the United States without permission and without paying copyright royalties. Special rules, set forth in the General Terms of Use part of this license, apply to copying and distributing Project Gutenberg™ electronic works to protect the PROJECT GUTENBERG™ concept and trademark. Project Gutenberg is a registered trademark, and may not be used if you charge for an eBook, except by following the terms of the trademark license, including paying royalties for use of the Project Gutenberg trademark. If you do not charge anything for copies of this eBook, complying with the trademark license is very easy. You may use this eBook for nearly any purpose such as creation of derivative works, reports, performances and research. Project Gutenberg eBooks may be modified and printed and given away—you may do practically ANYTHING in the United States with eBooks not protected by U.S. copyright law. Redistribution is subject to the trademark license, especially commercial redistribution.

START: FULL LICENSE

PLEASE READ THIS BEFORE YOU DISTRIBUTE OR USE THIS WORK

To protect the Project Gutenberg™ mission of promoting the free distribution of electronic works, by using or distributing this work (or any other work associated in any way with the phrase “Project Gutenberg”), you agree to comply with all the terms of the Full Project Gutenberg™ License available with this file or online at www.gutenberg.org/license.

Section 1. General Terms of Use and Redistributing Project Gutenberg™ electronic works

1.A. By reading or using any part of this Project Gutenberg™ electronic work, you indicate that you have read, understand, agree to and accept all the terms of this license and intellectual property (trademark/copyright) agreement. If you do not agree to abide by all the terms of this agreement, you must cease using and return or destroy all copies of Project Gutenberg™ electronic works in your possession. If you paid a fee for obtaining a copy of or access to a Project Gutenberg™ electronic work and you do not agree to be bound by the terms of this agreement, you may obtain a refund from the person or entity to whom you paid the fee as set forth in paragraph 1.E.8.

1.B. “Project Gutenberg” is a registered trademark. It may only be used on or associated in any way with an electronic work by people who agree to be bound by the terms of this agreement. There are a few things that you can do with most Project Gutenberg™ electronic works even without complying with the full terms of this agreement. See paragraph 1.C below. There are a lot of things you can do with Project Gutenberg™ electronic works if you follow the terms of this agreement and help preserve free future access to Project Gutenberg™ electronic works. See paragraph 1.E below.

1.C. The Project Gutenberg Literary Archive Foundation (“the Foundation” or PGLAF), owns a compilation copyright in the collection of Project Gutenberg™ electronic works. Nearly all the individual works in the collection are in the public domain in the United States. If an individual work is unprotected by copyright law in the United States and you are located in the United States, we do not claim a right to prevent you from copying, distributing, performing, displaying or creating derivative works based on the work as long as all references to Project Gutenberg are removed. Of course, we hope that you will support the Project Gutenberg™ mission of promoting free access to electronic works by freely sharing Project Gutenberg™ works in compliance with the terms of this agreement for keeping the Project Gutenberg™ name associated with the work. You can easily comply with the terms of this agreement by keeping this work in the same format with its attached full Project Gutenberg™ License when you share it without charge with others.

1.D. The copyright laws of the place where you are located also govern what you can do with this work. Copyright laws in most countries are in a constant state of change. If you are outside the United States, check the laws of your country in addition to the terms of this agreement before downloading, copying, displaying, performing, distributing or creating derivative works based on this work or any other Project Gutenberg™ work. The Foundation makes no representations concerning the copyright status of any work in any country other than the United States.

1.E. Unless you have removed all references to Project Gutenberg:

1.E.1. The following sentence, with active links to, or other immediate access to, the full Project Gutenberg™ License must appear prominently whenever any copy of a Project Gutenberg™ work (any work on which the phrase “Project Gutenberg” appears, or with which the phrase “Project Gutenberg” is associated) is accessed, displayed, performed, viewed, copied or distributed:

This eBook is for the use of anyone anywhere in the United States and most other parts of the world at no cost and with almost no restrictions whatsoever. You may copy it, give it away or re-use it under the terms of the Project Gutenberg License included with this eBook or online at www.gutenberg.org. If you are not located in the United States, you will have to check the laws of the country where you are located before using this eBook.

1.E.2. If an individual Project Gutenberg™ electronic work is derived from texts not protected by U.S. copyright law (does not contain a notice indicating that it is posted with permission of the copyright holder), the work can be copied and distributed to anyone in the United States without paying any fees or charges. If you are redistributing or providing access to a work with the phrase “Project Gutenberg” associated with or appearing on the work, you must comply either with the requirements of paragraphs 1.E.1 through 1.E.7 or obtain permission for the use of the work and the Project Gutenberg™ trademark as set forth in paragraphs 1.E.8 or 1.E.9.

1.E.3. If an individual Project Gutenberg™ electronic work is posted with the permission of the copyright holder, your use and distribution must comply with both paragraphs 1.E.1 through 1.E.7 and any additional terms imposed by the copyright holder. Additional terms will be linked to the Project Gutenberg™ License for all works posted with the permission of the copyright holder found at the beginning of this work.

1.E.4. Do not unlink or detach or remove the full Project Gutenberg™ License terms from this work, or any files containing a part of this work or any other work associated with Project Gutenberg™.

1.E.5. Do not copy, display, perform, distribute or redistribute this electronic work, or any part of this electronic work, without prominently displaying the sentence set forth in paragraph 1.E.1 with active links or immediate access to the full terms of the Project Gutenberg™ License.

1.E.6. You may convert to and distribute this work in any binary, compressed, marked up, nonproprietary or proprietary form, including any word processing or hypertext form. However, if you provide access to or distribute copies of a Project Gutenberg™ work in a format other than “Plain Vanilla ASCII” or other format used in the official version posted on the official Project Gutenberg™ website (www.gutenberg.org), you must, at no additional cost, fee or expense to the user, provide a copy, a means of exporting a copy, or a means of obtaining a copy upon request, of the work in its original “Plain Vanilla ASCII” or other form. Any alternate format must include the full Project Gutenberg™ License as specified in paragraph 1.E.1.

1.E.7. Do not charge a fee for access to, viewing, displaying, performing, copying or distributing any Project Gutenberg™ works unless you comply with paragraph 1.E.8 or 1.E.9.

1.E.8. You may charge a reasonable fee for copies of or providing access to or distributing Project Gutenberg™ electronic works provided that:

• You pay a royalty fee of 20% of the gross profits you derive from the use of Project Gutenberg™ works calculated using the method you already use to calculate your applicable taxes. The fee is owed to the owner of the Project Gutenberg™ trademark, but he has agreed to donate royalties under this paragraph to the Project Gutenberg Literary Archive Foundation. Royalty payments must be paid within 60 days following each date on which you prepare (or are legally required to prepare) your periodic tax returns. Royalty payments should be clearly marked as such and sent to the Project Gutenberg Literary Archive Foundation at the address specified in Section 4, “Information about donations to the Project Gutenberg Literary Archive Foundation.”
• You provide a full refund of any money paid by a user who notifies you in writing (or by e-mail) within 30 days of receipt that s/he does not agree to the terms of the full Project Gutenberg™ License. You must require such a user to return or destroy all copies of the works possessed in a physical medium and discontinue all use of and all access to other copies of Project Gutenberg™ works.
• You provide, in accordance with paragraph 1.F.3, a full refund of any money paid for a work or a replacement copy, if a defect in the electronic work is discovered and reported to you within 90 days of receipt of the work.
• You comply with all other terms of this agreement for free distribution of Project Gutenberg™ works.

1.E.9. If you wish to charge a fee or distribute a Project Gutenberg™ electronic work or group of works on different terms than are set forth in this agreement, you must obtain permission in writing from the Project Gutenberg Literary Archive Foundation, the manager of the Project Gutenberg™ trademark. Contact the Foundation as set forth in Section 3 below.

1.F.

1.F.1. Project Gutenberg volunteers and employees expend considerable effort to identify, do copyright research on, transcribe and proofread works not protected by U.S. copyright law in creating the Project Gutenberg™ collection. Despite these efforts, Project Gutenberg™ electronic works, and the medium on which they may be stored, may contain “Defects,” such as, but not limited to, incomplete, inaccurate or corrupt data, transcription errors, a copyright or other intellectual property infringement, a defective or damaged disk or other medium, a computer virus, or computer codes that damage or cannot be read by your equipment.

1.F.2. LIMITED WARRANTY, DISCLAIMER OF DAMAGES - Except for the “Right of Replacement or Refund” described in paragraph 1.F.3, the Project Gutenberg Literary Archive Foundation, the owner of the Project Gutenberg™ trademark, and any other party distributing a Project Gutenberg™ electronic work under this agreement, disclaim all liability to you for damages, costs and expenses, including legal fees. YOU AGREE THAT YOU HAVE NO REMEDIES FOR NEGLIGENCE, STRICT LIABILITY, BREACH OF WARRANTY OR BREACH OF CONTRACT EXCEPT THOSE PROVIDED IN PARAGRAPH 1.F.3. YOU AGREE THAT THE FOUNDATION, THE TRADEMARK OWNER, AND ANY DISTRIBUTOR UNDER THIS AGREEMENT WILL NOT BE LIABLE TO YOU FOR ACTUAL, DIRECT, INDIRECT, CONSEQUENTIAL, PUNITIVE OR INCIDENTAL DAMAGES EVEN IF YOU GIVE NOTICE OF THE POSSIBILITY OF SUCH DAMAGE.

1.F.3. LIMITED RIGHT OF REPLACEMENT OR REFUND - If you discover a defect in this electronic work within 90 days of receiving it, you can receive a refund of the money (if any) you paid for it by sending a written explanation to the person you received the work from. If you received the work on a physical medium, you must return the medium with your written explanation. The person or entity that provided you with the defective work may elect to provide a replacement copy in lieu of a refund. If you received the work electronically, the person or entity providing it to you may choose to give you a second opportunity to receive the work electronically in lieu of a refund. If the second copy is also defective, you may demand a refund in writing without further opportunities to fix the problem.

1.F.4. Except for the limited right of replacement or refund set forth in paragraph 1.F.3, this work is provided to you ‘AS-IS’, WITH NO OTHER WARRANTIES OF ANY KIND, EXPRESS OR IMPLIED, INCLUDING BUT NOT LIMITED TO WARRANTIES OF MERCHANTABILITY OR FITNESS FOR ANY PURPOSE.

1.F.5. Some states do not allow disclaimers of certain implied warranties or the exclusion or limitation of certain types of damages. If any disclaimer or limitation set forth in this agreement violates the law of the state applicable to this agreement, the agreement shall be interpreted to make the maximum disclaimer or limitation permitted by the applicable state law. The invalidity or unenforceability of any provision of this agreement shall not void the remaining provisions.

1.F.6. INDEMNITY - You agree to indemnify and hold the Foundation, the trademark owner, any agent or employee of the Foundation, anyone providing copies of Project Gutenberg™ electronic works in accordance with this agreement, and any volunteers associated with the production, promotion and distribution of Project Gutenberg™ electronic works, harmless from all liability, costs and expenses, including legal fees, that arise directly or indirectly from any of the following which you do or cause to occur: (a) distribution of this or any Project Gutenberg™ work, (b) alteration, modification, or additions or deletions to any Project Gutenberg™ work, and (c) any Defect you cause.

Section 2. Information about the Mission of Project Gutenberg™

Project Gutenberg™ is synonymous with the free distribution of electronic works in formats readable by the widest variety of computers including obsolete, old, middle-aged and new computers. It exists because of the efforts of hundreds of volunteers and donations from people in all walks of life.

Volunteers and financial support to provide volunteers with the assistance they need are critical to reaching Project Gutenberg™’s goals and ensuring that the Project Gutenberg™ collection will remain freely available for generations to come. In 2001, the Project Gutenberg Literary Archive Foundation was created to provide a secure and permanent future for Project Gutenberg™ and future generations. To learn more about the Project Gutenberg Literary Archive Foundation and how your efforts and donations can help, see Sections 3 and 4 and the Foundation information page at www.gutenberg.org.

Section 3. Information about the Project Gutenberg Literary Archive Foundation

The Project Gutenberg Literary Archive Foundation is a non-profit 501(c)(3) educational corporation organized under the laws of the state of Mississippi and granted tax exempt status by the Internal Revenue Service. The Foundation’s EIN or federal tax identification number is 64-6221541. Contributions to the Project Gutenberg Literary Archive Foundation are tax deductible to the full extent permitted by U.S. federal laws and your state’s laws.

The Foundation’s business office is located at 809 North 1500 West, Salt Lake City, UT 84116, (801) 596-1887. Email contact links and up to date contact information can be found at the Foundation’s website and official page at www.gutenberg.org/contact

Section 4. Information about Donations to the Project Gutenberg Literary Archive Foundation

Project Gutenberg™ depends upon and cannot survive without widespread public support and donations to carry out its mission of increasing the number of public domain and licensed works that can be freely distributed in machine-readable form accessible by the widest array of equipment including outdated equipment. Many small donations ($1 to $5,000) are particularly important to maintaining tax exempt status with the IRS.

The Foundation is committed to complying with the laws regulating charities and charitable donations in all 50 states of the United States. Compliance requirements are not uniform and it takes a considerable effort, much paperwork and many fees to meet and keep up with these requirements. We do not solicit donations in locations where we have not received written confirmation of compliance. To SEND DONATIONS or determine the status of compliance for any particular state visit www.gutenberg.org/donate.

While we cannot and do not solicit contributions from states where we have not met the solicitation requirements, we know of no prohibition against accepting unsolicited donations from donors in such states who approach us with offers to donate.

International donations are gratefully accepted, but we cannot make any statements concerning tax treatment of donations received from outside the United States. U.S. laws alone swamp our small staff.

Please check the Project Gutenberg web pages for current donation methods and addresses. Donations are accepted in a number of other ways including checks, online payments and credit card donations. To donate, please visit: www.gutenberg.org/donate.

Section 5. General Information About Project Gutenberg™ electronic works

Professor Michael S. Hart was the originator of the Project Gutenberg™ concept of a library of electronic works that could be freely shared with anyone. For forty years, he produced and distributed Project Gutenberg™ eBooks with only a loose network of volunteer support.

Project Gutenberg™ eBooks are often created from several printed editions, all of which are confirmed as not protected by copyright in the U.S. unless a copyright notice is included. Thus, we do not necessarily keep eBooks in compliance with any particular paper edition.

Most people start at our website which has the main PG search facility: www.gutenberg.org.

This website includes information about Project Gutenberg™, including how to make donations to the Project Gutenberg Literary Archive Foundation, how to help produce our new eBooks, and how to subscribe to our email newsletter to hear about new eBooks.

7	en életem	én életem
31	káveházban	kávéházban
83	mádi botok	mádi borok
85	Thyü	Tyhü
88	fehér hajónál“	„fehér hajónál“
103	gyertyáiből	gyertyáiból
110	törekedni og	törekedni fog
175	háromeletes házzá	háromemeletes házzá
177	eitálja Andrássi	citálja Andrássi